Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-03-12 / 5. szám

Kajak A világban gyakran, időnként hazánkban is újságcikkek, rádió­riportok keresik: mi a magyar ka­jakosok, kenusok titka. Hogyan sikerül a sportág még mindmáig csak ötezer fős táborából évről évre világklasszisokat kinevelni? Oknyomozásra, „titoklesre” in­dulunk hát mi is. Annak előzmé­nyeit keressük, hogyan robbant be a nemzetközi élvonalba a ma­gyar kajak-kenu még 1954-ben, Maconban, ahol a világbajnoksá­gon a földkerekség meglepetésé­re hat aranyat nyertek verseny­zőink ... Szerencsére az akkori versenyzők, sportvezetők többsége még könnyen megtalálható ... Söptei Róbert mesteredző. Né­hány év óta ugyan már nem fog­lalkozik tanítványokkal, s hajóba — slalomhajóba — is csak akkor ül, ha meglátogatja a Német Szö­vetségi Köztársaságban élő fivé­rét. Itthon inkább mesél... „Talán azzal kezdődött, hogy a válogatott élére a néhány éve el­hunyt Gelle Sándort nevezték ki. Neki aztán fantasztikus érzéke volt hozzá, hogy maga köré gyűjt­se azokat az alig harmincon túli, vagy még harmincon aluli edző­ket, akik nem utolérni, hanem megelőzni akarták a sportág nem­zetközi élvonalát, akik át tudták plántálni versenyzőikbe a min­denáron való győzniakarást.” A fiatal edzők között volt az akkori Vörös Lobogó — tanítvá­nyainál éppen csak valamivel idő­sebb — mestere, Füzesséry Gyula is. „Gelle úgy rendelkezett, hogy szakcsoportokban folyjék a mun­ka. A hosszú távon induló kajako­sokkal Bajóti Jocó, a rövid távra készülőkkel én magam, a kenu­sokkal Söptei és Szabó Feri, a nőkkel Szabó Sándor foglalkozott. Minden edzőtől kértek egyéves edzéstervet, s ennek alapján ment a felkészülés.” Az edzők először is megszüntet­ték a sportág idényjellegét. Télen Tatán kezdődött meg a fizikai alapozás, s mindehhez jöttek még a tanmedence edzések . .. Egészen tavaszig. Illetve 1954-ben nehezen akart beköszönteni a tavasz. Még­is, a kitűzött tervnek megfelelően, a válogatott otthagyta a tanme­dencében keringő langyos vizet és elment edzőtáborba. „Felsőgödön volt valamiféle üdülő” — emlékszik vissza a volt világbajnok, ma gyárigazgató dr. Nagy László. — „Nem valami ka­csalábon forgó, hanem apró fahá­zakból álló telep. Épp azért kap­hattuk meg, mert nem volt fű­tése. No, oda költöztünk ki. Az ed­zések végén nem levetkőztünk, hanem felöltöztünk ... Akadt olyan versenyző, aki egyszercsak felpattant és felkiáltott: Ez nem kenus sikerek nyomában Az olimpiai bajnok Foltán-Vaskúti kenu páros a moszkvai célbaérkezés után - Los Angelesben ismétlésre készül embernek való! és ott is hagyta a tábort.” „Hát igen. A mai edzői szak­zsargon horror, vagy stressz prog­ramnak nevezi azt a fajta edzést, amit ott végeztünk” — folytatja Füzesséry Gyula. — „Egy héten egyszer meg kellett például kerülni a Szentendrei-szigetet, ami majd­nem hetven kilométer. De az is igaz, hogy nem volt szükség aztán különösebb válogató versenyre. Az öregek Varga Feró kivételével nem bírták a tempót. Aki bírta a tábor fegyelmét, edzésmunkáját, az lett válogatott.. Alighanem jelentős ponthoz ér­keztünk oknyomozásunk folya­mán. Titkot keresni indultunk, de titok helyett valami egészen mást: kemény edzésmunkát találtunk, amely párosult a felkészülésbe ve­tett hittel. S később, amikor az első nagy korosztály tagjai az idő könyörte­len múlása folytán „kiöregedtek”, s helyüket olyan világklasszisok foglalták el, mint Szöllősi Imre, Hesz Mihály, Tatai Tibor, Wich­­mann Tamás, Szabó István, Döme József, Rátkai János, Csapó Géza és Bakó Zoltán, egyenként a ke­retbe kerülve mi mást is tehettek volna, minthogy átvegyék a válo­gatottban uralkodó mentalitást, hogy a nagy elődök szellemében végezzék edzéseiket, rendeljék alá életüket az eredményeknek. Ezt a válogatottat nem valami aszkéta társaságként kell elkép­zelni. Legfeljebb rossz szokásokat nem vettek fel. Ennél a válogatott keretnél például sohasem kellett a vezetőknek „cigarettastopot” be­vezetni, egész egyszerűen senki sincs közöttük, aki dohányozna. Felvettek viszont bizonyos más szokásokat. Talán nem tűnik majd tömjénezésnek — kivált, mert példákkal is alá tudjuk tá­masztani —, hogy ezek a verseny­zők és edzők készséggel siettek mindazok segítségére, akik egyál­talán igényelték ezt a segítséget. Parti János, HgML az olimpiai ^ x bajnokból lett sikeres ^ PjlPB kapitány FOTO: ZÁHONYI IVAN Tom Dienstmann, a kanadai vá­logatott egykori magyar szárma­zású edzője évekig járt Budapest­re a magyaroktól tanulni. Ö így nyilatkozott: „Életem gyönyörű szakaszát jelentette az az idő, amikor edzőként dolgoztam. Ha nem adom edzőségre a fejem, so­hasem találkozom olyan remek emberekkel, mint Granek István, mint Péhl József, a magyarok szövetségi kapitányai...” És, hogy valamit azért tanult is tőlük, arra bizonyság a kanadai Johnny Wood második helye a montreali olimpián. E körhöz tartozik az ausztrál kajaksport mindmáig legnagyobb sikere is, John Sümeginek a moszkvai olimpián elért második helye ... Évekig Magyarországra járt tanulni. Ugyanezt tette a ka­nadai Barre is, aki nemcsak ha­zánkat kedvelte, hanem egy kaja­koskislányt, Sándor Alexandrát is annyira megszerette, hogy fele­ségeként ma már a kanadai válo­gatottat erősíti... Vagy vehetjük példaként a ju­goszláv Mate Ljubeket is ... Montreali olimpiai győzelme ide­jén a Szegeden élő Kovács László volt az edzője, később pedig az 1979-es belgrádi világbajnokságon épp azt a Wichmann Tamást meg­előzve győzött, aki felkészülési tervvel segítette egész évben ... Wichmann ugyan Belgrádban csak ezüstérmet kapott, később viszont az UNESCO neki ítélte a nemzet­közi Fair Play-dijat, melynek szö­vege: „Mieux qu’une victoire” — „Több, mint győzelem” ... És folytathatnánk hosszan a sort. Edzőtáborozott már Magyar­­országon az olimpiai bajnokságot nyert bolgár Ljubenov, a lengye­lek világbajnoka Sledziewski, a teljes csehszlovák és kubai válo­gatott. S egy érdekesség a végére: Shirley Déry azért költözött csa­ládjától, az Egyesült Államokból Magyarországra, hogy Budapes­ten, a magyar lányok között edz­­ve próbálja meg kiharcolni a vá­logatottságot, az olimpiai kikülde­tést. Los Angelesre tekintve meg kell említenünk, hogy a világbaj­nokságokkal ellentétben a magyar kajakosoknak, kenusoknak eddig még csak egy alkalommal, 1968- ban sikerült egy olimpián két győ­zelmet elérniük. S aztán 1972-ben és 1976-ban aranyérem nélkül maradtak. Ezután vette át a szövetségi kapitányi tisztet dr. Parti János — Róma olimpiai bajnoka —, s vezetésével megtört a jég. Foltán László és Vaskúti István kenu kettesben 500 méteren káprázatos teljesítménnyel nyert. A kiugró eredményeket most is a kenusoktól várhatjuk. Foltán és Vaskúti ma is klasszis, megfelelő felkészülés után megvédheti baj­noki címét... Ugyancsak kenu párosban, a hosszabb olimpiai tá­von 1982-ben nyert világbajnok­ságot a rutinos Hajdú Gyula és a fiatal Sarusi K. János ... Sarusi egyesben is változatlanul harcol az indulás jogáért, hiszen 1981— ben bronzéremmel mutatkozott be a VB-n, tavaly pedig — egyesben — ezüstérmes lett. Újoncként — igaz 29 évesen — dr. Csépai Dezső tavaly szerezte első VB-érmét: egy ezüstöt. De a kilencszeres vi­lágbajnok Wichmann Tamás és a háromszoros világbajnok Buday Tamás sem adta még fel a csapat­­bakerülésért vívott harcot... A nők is sokat fejlődtek az utóbbi időben. Egyes hajóban Ra­­kusz Éva — VB ezüst- és bronz­érmes — párosban Géczi Erika és Povázsán Katalin — ugyancsak VB ezüst- és bronzérmes — jön­nek elsősorban számításba. Ugrás­ra készen állnak mögöttük a fia­talok: Polgár Anna, Horváth Eri­ka, Tóth Mária, akik megnehezít­hetik a „nagyok” dolgát. Férfi kajakosaink az utóbbi há­rom évben némileg elmaradtak a nemzetközi élvonal legjobbjaitól. De az ötszörös világbajnok Szabó István, aztán Fábián István, a ná­luk jóval fiatalabb Rajna András, Helyi Tibor, Tóth István, Petro­­vics Kálmán dobogós helyezések­re lehet képes. Ezeken a versenyzőkön a sor, hogy folytassák a hagyományokat. NAMÉNYI JÓZSEF 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom