Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-19 / 4. szám
mus egyik alapvető politikai célkitűzésének tekintette. A XVIII. századi uralkodók Európa-szerte ráeszméltek arra, hogy az általános szakemberképzés, az egészségügyi ellátás, az iskolaügy színvonala szorosan összefügg a központi kormányzat kincstárának és az államhatalom ütőképességének érdekeivel. A francia felvilágosodás kulcsfogalma: a „ráció”, nemcsak a korszak legnagyobb Habsburg-jogalkotásában, a Ratio Educationisban (1777) jutott címszerephez, de meghatározta ennek az ország általános kulturális fejlesztését szolgáló rendeletsorozatnak a szellemét is. A legfelsőbb fórumokon tehát a magyarországi egyetemszervezésnek elvi akadályai már nem voltak. 1766-ban, amikor a nagyszombati magyar orvoskar ügye a Helytartótanács tanulmányi bizottsága elé került — a bécsi egyetem orvostudományi karának átszervezése már befejeződött. Az itteni kedvező tapasztalatok nyomán a vitákat már nem az új fakultás léte vagy nem léte, hanem a leendő székhely körül kirobbant nézeteltérések szították. A Magyar Udvari Kancellária és a Helytartótanács a nagyszombati egyetem irányításának teljes elvilágiasítását javasolta, sőt azt indítványozta, hogy az új intézményt az érseki székhelyről telepítsék át Budára. Az ellenreformáció korszakában azonban a katolikus klérus pozíciói érthetően igen erősek voltak. A holland származású, protestáns Van Swieten, akit a bécsi egyetemreform sikere után bíztak meg a magyar orvoskar megszervezésével, nem tudta keresztülvinni a katolicizmus befolyásának gyengítését is célzó egyetemtervének megvalósítását. Az Orvostudományi Kar tehát Nagyszombaton, a Pázmány-féle egyetemen létesült, mint ennek az intézménynek az immár negyedik fakultása. Szívóereje az egri orvosiskolát hónapok alatt elnéptelenítette. A nagyszombati orvoskarhoz öt tanszék tartozott. Ez a felépítés a kor orvosi egyetemeinek berendezkedését tükrözte, az új fakultás tehát az időszak nemzetközi színvonalán állt. A legnagyobb tanszékkel az institutiones medicae rendelkezett. Érthető okokból: hiszen ezen a tanszéken adták elő az élettant, kortant, a táplálkozástudományt, és az orvoslással összefüggő általános alapismereteket. Külön tanszéken oktatták az anatómiát, és a sebészetet. Csak az orvosok tanulták egyetemen a botanikát és a kémiát. E két szak azóta természetesen levált az orvostudományról, de 1770 táján a medikus hallgatók a botanika és kémia számára összevont tanszéken ismerkedhettek az idevágó tananyaggal. Végül kiemelkedő szerepet játszott a praxis medicae, azaz a helyi klinikán történő gyakorlati gyógyászati oktatást szervező tanszék is. Az orvoskar hétköznapjai azonban nem igazolták annak a döntésnek a helyességét, amely a magyar orvosi képzés székhelyéül Nagyszombatot jelölte ki. Hamar kiderült, hogy a botanikai képzést előmozdító botanikuskert létesítése vágyálomnak bizonyult. Az orvosok oktatásához elengedhetetlen „kellék”: az emberi tetem is „hiánycikk” volt. Bár a Helytartótanács — az egyetem többszöri kérésére — rendeletet hozott, hogy a Pozsony és Nyitra vármegyék területén kivégzettek tetemét az egyetem céljaira ki kell szolgáltatni, a temetkezések évszázados hagyományaiból, az utolsó szentségek szokásából még a gyógyítás kedvéért sem engedtek az elhunytak hozzátartozói. A kor embere hullagyalázásnak tekintette a tetem megbontását. Nagyszombat kicsiny kórháza — amelyet egy 1774- ben készített jelentés „12 ágyas szegényháznak” nevezett — sem szolgálhatta megfelelően a klinikai szellemű oktatás céljait. Végül 1777-ben a nagyszombati egyetem áttelepült Budára. Az universitas számára a kedvező központi fekvés, a nagyobb és változatosabb beteganyag, a tehetős városigazgatás garanciának tűnt arra, hogy legalább az egyetem munkájához szükséges minimális feltételek rendelkezésre állnak majd. Ez a remény megalapozott volt. Az orvosi tanintézetek a királyi palotában és egyéb középületekben találtak otthonra. A budaiak Szent János kórháza nemcsak a klinikai képzés helyszínét jelentette, de már 1778-ban két önálló kórtermet is az egyetem kizárólagos céljaira bocsátott. Az Universitas Budensis számára azonban még Buda is szűknek bizonyult. Törzse 1784-ben a szomszédos — természetesen még közigazgatásilag önálló — Pestre költözött. A költözés további fejlődést tett lehetővé. II. József, a kalapos király az egyetem állapotát, budai elhelyezését nem találta kielégítőnek és utasítására foglalhatta el az egyetem a pesti jezsuita rendház épületét. Az egyetem 16 kórházi ággyal rendelkezett, ezt 1791-ben sikerült 24-re bővíteni. Külön klinikával látták el a sebészetet, a szülészetet, a szemészetet és a belgyógyászatot. Az egyetem jobb felszerelése, a képzés emelkedő színvonala lassan meghozta az első eredményeket is. Az Orvostudományi Kar tanárai és medikusai elévülhetetlen érdemeket szereztek a járványok leküzdésében. Az egyetem tanárai, kormánybiztosi minőségben, teljhatalommal felruházva intézkedhettek a szerémségi és bukovinai pestisjárvány (1794) során. Az elmúlt század legsúlyosabb országos járványának, az 1831. évi kolerajárványnak is a pest-budai egyetem professzorai hatékony fellépése állta útját. A fertőzött területeken az orvosok személyes bátorságukkal mutattak példát. Az Orvostudományi Kar 1824-ben Központi Oltóintézetet állított fel, ennek később Semmelweis Ignác is vezetője volt. A járványügy terén az Orvoskar érdemei politikai jelentőségre emelkedtek, az orvosok társadalmi presztízse is észrevehetően emelkedett. Az orvosi kar az 1848-as forradalom alatt egyértelműen Kossuthékhoz csatlakozott. Balassa János, Stáhly Ignác, Csausz Márton hadikórháznak rendezte be az egyetemi klinikákat, sőt Balassa még honvédorvosi tanfolyamot is szervezett. Az egyetem egyik büszkesége, Markusovszky Lajos a frontvonalban hadiorvosnak állt. Stáhly Ignác alakította ki a nemzeti honvédhadsereg egészségügyi szolgálatát. Arányi Lajos professzor a Ludovikán levő magyar hadikórházat igazgatta. Nedtvich Károly vagy Jakubovich Móric professzorok szintén őszinte Kossuth-követők voltak, Bugát Pál pedig — róla következő cikkünkben külön is megemlékezünk — tanszékét odahagyva a forradalmi Magyarország főorvosi hivatalának állt az élére. Mindezek után aligha szorul magyarázatra, hogy Világos után orvosi felsőoktatásunkat is büntetések sújtották. A professzori kar nagy alakjai közül Balassa Jánost várfogságra ítélték, ahol ő látta el sikertelen öngyilkossági kísérlete után a tömlöcben lábadozó Batthyány Lajost, a felépülése után kivégzett első magyar miniszterelnököt. Bugát Pál bújkálni kényszerült és csak idős korára tekintettel nem indítottak bűnvádi eljárást ellene. Schöpf-Merei Ágost — a magyar gyermekgyógyászat megteremtője — az angliai Manchesterbe távozott, ahol gyermekkórházat létesített. Stáhly Ignác, akit a forradalom idején a közegészségügy felügyeletével megbízott miniszteri osztályfőnöknek neveztek ki, még 1849-ben elhunyt. Az élet azonban nem állhatott meg: jó orvosokra az abszolutista kormányzatnak is szüksége volt. Az elcsapott, elüldözött, emigrációba kényszerített magyar professzorok helyét gyenge szakemberek foglalták el, hiszen az egyetem autonómiáját, a kinevezési jogkörét a gyaroklatban a hatóságok figyelmen kívül hagyták. A pesti városatyák azonban nem voltak közömbösek a város közegészségügyét is jelentősen befolyásoló orvosegyetem sorsa iránt. Az egykori Országúton (ma Múzeum körút) álló Kunewalder-féle terményházat az egyetem rendelkezésére bocsátották, ahol a sebészet, a szülészet, az élettan és az egyetemi adminisztráció kapott otthont. Két pesti fényképész önkéntes felajánlást tett nevezetes esetek díjtalan lefotografálására. Sikerült olcsó étkezőt és mosókonyhát is szervezni, és az Üllői úti telkek megvásárlása után — Korányi Frigyes szakértői irányításával — nagyobb arányú építkezések is kezdődhettek. Hosszú évtizedek szívós aprómunkája nyomán új és új tanszéket, újabb és újabb klinikákat és épületeket adhattak át rendeltetésének. Az első világháborúig sikerült pótolni a korszakos lemaradást: a magyar orvosoknak a külföldi látogatók előtt nem kellett már szégyenkezniük a megdöbbentően szegényes körülmények miatt. A szervezetileg is önálló magyar orvostudományi egyetem azonban csak 1951-ben jött létre. A Pázmány Péter helyett Eötvös Lorándról elnevezett Tudományegyetem orvosi kara csak ekkor különült el a többi fakultástól. 1955-ben azután a korábbi egyetemi specializáció révén közös rektorátus vezetésével három karú orvosegyetem létesült. Az Általános Orvostudományi Kar mellett önálló, korszerű egyetemen oktatják a magyar állatorvosokat is. A hagyományaira büszke hazai orvostudomány ma saját történeti múzeummal és könyvtárral is rendelkezik. Igen fejlett a mai magyar orvostörténetírás, amely éppen a legutóbbi időben — Szögi László áldozatos munkája révén — szabályszerűen rendezett és kutatható egyetemi levéltár anyagára is számíthat. Jellegzetes tény, hogy az egyik legismertebb orvostörténészünk maga a jelenlegi egészségügyi miniszter, dr. Schultheisz Emil. SZ. GY. 15
