Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-06 / 3. szám

Szín: balatoni fürdőhely. Nyári alkonyat. A háttérben fák, bokrok, Müller és Sümegi a bal sarokban ülnek egy pádon. SÜMEGI: Gyönyörű idő van. MÜLLER: Azt elhiszem. SÜMEGI: Mégiscsak remek ez a Balaton. MÜLLER: Azt elhiszem. SÜMEGI: Különösen így estefelé. MÜLLER: Azt elhiszem. SÜMEGI: És ez az isteni levegő! MÜLLER: Azt elhiszem. SÜMEGI: Mondja, Müller kartárs, maga mást nem tud mondani, csak azt, hogy azt elhi­szem? MÜLLER: De tudok. SÜMEGI: Akkor miért mondja állandóan, hogy azt elhiszem? MÜLLER: Azért, mert pihenek. Egész eszten­dőben törtem a fejemet azokkal a nehéz el­számolásokkal. Most itt, a gyönyörű Bala­ton partján álljak oda magával hosszasan diskurálni? (Ráüt a saját karjára, mert megcsípte egy szúnyog.) Az anyád! SÜMEGI: Csak ez a rengeteg szúnyog ne vol­na. MÜLLER: Azt elhiszem. (A saját homlokára üt.) Az anyád! SÜMEGI: (ő is ráüt a saját karjára, és úgy hajtja el a szúnyogot): Azt mondja meg nekem, Müller kartárs, hogy mi szükség van a szúnyogra? MÜLLER: Hogy érti ezt? SÜMEGI: Ügy értem, hogy a természetnek mi szüksége van arra, hogy szúnyog legyen a világon? MÜLLER: Miért? Magára mi szükség van? SÜMEGI: Bocsánatot kérek, én könyvelek. MÜLLER: És a természetnek mi szüksége van arra, hogy maga könyveljen? SÜMEGI: No, ne vicceljen! Én hasznos mun­kát végzek, a szúnyog meg egész nap nem csinál semmit, csak este jön, jön, jön, és az embernek kiszívja a vérét. (Elhajt egy szú­nyogot.) MÜLLER: Mit tudom én? SÜMEGI: Na, látja! A szúnyogra szerintem nincs semmi szükség. MÜLLER: Dehogy nincs. Ha nem volna rá szükség, akkor őt a bölcs természet nem alkotta volna meg. (Ráüt a homlokára.) Az anyád! SÜMEGI: Szóval maga védi a szúnyogot?! MÜLLER: Én nem védem a szúnyogot. (A homlokára üt.) Az anyád! Csak azt mon­dom, ha a bölcs természet megalkotta őt, akkor őrá szükség van. SÜMEGI: A szúnyogra! MÜLLER: Igen, a szúnyogra! Mert a bölcs természet. .. SÜMEGI: Hagyja már azt a bölcs természe­tet. .. MÜLLER: Miért? Maga nem találja bölcsnek a természetet? SÜMEGI: Dehogynem! Csakhogy a szúnyog­ra nincs semmi szükség. MÜLLER: Miért? A kengurura mi szükség van? SÜMEGI: Az más. Az egy erszényes állat. MÜLLER: Szóval maga szerint, ha a szú­nyognak erszénye volna, akkor szükség vol­na rá? SÜMEGI: Ez vicc. MÜLLER: Ez nem vicc! Ha a bölcs természet megalkotta őt... SÜMEGI: Hagyja már azt a bölcs természe­tet. MÜLLER: Szóval maga kétségbe vonja a ter­mészet bölcsességét? SÜMEGI: Én nem vonom kétségbe, de véle­ményem szerint a szúnyog kimondottan kártékony állat, amely este jön, és megeszi az embert. MÜLLER: És maga mit csinál? Maga este bemegy az üdülő éttermébe, és megeszi a PQi rVpf SÜMEGI: Az más! MÜLLER: Miért más? Maga is éhes, a szú­nyog is éhes. A különbség csak az, hogy NÓTI KÁROLY Mi szükség van a szúnyogra Nóti Károly sohasem akart többet, mint ne­vettetni, de a közönség ma is változatlanul szereti és igényli kabarészinpadi bohózatait. Sőt, hétköznapi nyelvünkben is él jó néhány humoros mondása. „Lepsénynél még megvolt” mondjuk, ha valakit nem találunk sehol. „Régi motoros vagyok" közöljük, ha egy vitában szakértelmünkre hivatkozunk. A népszerű kabaréiró most lenne kilencvenéves. maga be van utalva, a szúnyog nincs be­utalva. SÜMEGI: Hagyja már ezt a butaságot. Egyébként mit szól hozzá, hogy milyen ne­hezen ment a mi beutalásunk? MÜLLER: Az a fontos, hogy itt vagyunk. Az a fontos, hogy az igazgató átlátott a Miku­­lics mesterkedésein, és beutalt bennünket! SÜMEGI: Mit szól ehhez a Mikulicshoz? Ta­lán bizony az ilyen emberre is szükség van? MÜLLER: Ha a bölcs természet megalkotta őt...! SÜMEGI: Hagyja már ezt a butaságot. Az a borzasztó, hogy egy ilyen Mikulics osztály­vezető-helyettes lehet. MÜLLER: Legyen nyugodt, nem lesz sokáig. Rövidesen rá fognak jönni a dolgaira! SÜMEGI: De maga szerint az ilyen emberre is szükség van? MÜLLER: Ha a bölcs természet megalkotta őt. . . egyébként éppen itt jön. SÜMEGI: Lupus in fabula. MÜLLER: Dehogy a faluban! Itt lakik az üdülőben, a legszebb szobában. De idefi­gyeljen! Ezt az alakot én most meg fogom pofozni. SÜMEGI: Ne beszéljen bolondságot! MÜLLER: Én nem beszélek bolondságot. Ezt az embert most megverem. SÜMEGI: Müller kartárs, ne legyen hülye! Elvégre ez a Mikulics mégiscsak osztály­vezető-helyettes. MÜLLER: Bármi legyen ő, én őt most meg­pofozom. SÜMEGI: De Müller kartárs! MÜLLER: Miért? Nem érdemli meg? SÜMEGI: Nem erről van szó... MÜLLER: Hát akkor ne beszéljen! (Feláll, és a jobb bejárat felé indul.) Maga csak fi­gyelje a pofonokat. Hármat garantálok. SÜMEGI: (Ijedten kisiet.) MIKULICS: (Negyven év körüli férfi, rövid ujjú ingben, sortban be): Hogy van, Mül­ler kartárs? Hogy megy az üdülés? MÜLLER: Remekül. Itt vagyunk a gyönyö­rű Balatonnál... Csak ez a rengeteg szú­nyog ne lenne. MIKULICS: Hát bizony ez kellemetlen. MÜLLER: És hogy csípnek a dögök! (Ráüt Mikulics karjára.) Ne haragudjon, egyet agyonvertem. MIKULICS: Dehogy haragszom. MÜLLER: Az ember alig tud ellenük véde­kezni. Az anyád! (Egy nagyot üt Mikulics másik karjára.) MIKULICS: (fogja a karját): Ez jól meg­kapta. MÜLLER: Azt elhiszem! Az ilyen dögök ké­pesek elrontani az ember üdülését. Az anyád! (Pofonvágja Mikulicsot.) MIKULICS (egy kicsit meginog): Nagyon kedves, hogy így vigyáz rám. MÜLLER: Maga ezt igazán megérdemli. Az anyád! (Pofon.) MIKULICS: Szóval Müller kartárs jól érzi magát itt? MÜLLER: Most remekül. De sokkal jobban érezném magam, ha az ilyen ronda férgek nem volnának a világon. Az anyád! (Po­fon.) SÜMEGI: (Csodálkozva beóvakodik). MIKULICS (fogja az arcát): Hát a viszontlá­tásra, Müller kartárs. (Indul.) MÜLLER: A viszontlátásra. Az anyád! (Hát­ba vágja Mikulicsot.) MIKULICS: Maga igazán nagyon kedves ember. MÜLLER: No de maga is! MIKULICS (el). SÜMEGI: (odamegy Müllerhez): Hát nekem megáll az eszem! Mi volt ez? MÜLLER: Semmi. Amit megérdemelt, azt megkapta. SÜMEGI: De hát hogy merte megpofozni? MÜLLER: Egy ilyen bitangot? SÜMEGI: És nem félt, hogy visszaüti? MÜLLER: Ugyan! Hát ez egy gyáva fráter. Ez mer valakit visszaütni? SÜMEGI: Ne mondja! Ez egy ilyen gyáva ember? MÜLLER: De még milyen! Látja, még meg se sértődött. Sőt. Jön vissza. SÜMEGI: Na, figyeljen csak ide! Hogy én ennek most milyen pofonokat adok. MÜLLER: Kinek? SÜMEGI: Ennek a Mikulicsnak. Szétverem a fejét. MÜLLER: Na, ne szamárkodjon! SÜMEGI: Miért? Olyan hős én is vagyok, mint maga. MÜLLER: Ugyan kérem, ez mégiscsak egy osztályvezető-helyettes. SÜMEGI: Bánom is én! Tőlem olyan pofono­kat fog kapni!.. . MÜLLER: Nagyon kérem, ne nyúljon hozzá! SÜMEGI: Miért? Csak magának szabad? Én legalább olyan dühös vagyok rá, mint ma­ga! MÜLLER: Idefigyeljen, én elmondom magá­nak őszintén. . . SÜMEGI: Maga nekem ne mondjon semmit! Én ezt az embert megpofozom. MÜLLER: (mérgesen): Hát pofozza! MIKULICS (be): Visszajöttem, erre közelebb az üdülő. SÜMEGI: Jó, hogy visszajött. Nekem is volna egy-két szavam önhöz. MÜLLER: (megrángatja a kabátját). SÜMEGI: Csak bízza rám. MIKULICS: Sajnos, nekem most sürgősen el kell mennem. SÜMEGI: Egy pillanat. Maga az előbb egy­néhány pofont kapott Müller kartárstól. MIKULICS: Én? MÜLLER (Sümegihez): Ne beszéljen marha­ságokat! (Mikulicshoz) Mikor az előbb el­hajtottam magáról a szúnyogokat. Sümegi azt hitte, hogy én magát pofonütöttem. . . Ilyen hülyeség! SÜMEGI (csodálkozva): A szúnyogokat? MIKULICS: Miért? Maga mit gondolt? Aki engem pofon merne ütni, annak én a torkát harapnám át. Na, a viszontlátásra, (el.) SÜMEGI: Maga a szúnyogokat hajtotta el? MÜLLER: Maga mit látott? SÜMEGI: Azt, hogy pofonütötte. MÜLLER: Az is történt. Csakhogy maga nem érti az élet értelmét. Ha az ember va­lakit pofonüt, az sértés, de ha az ember úgy öt pofon valakit, hogy azt mondja, hogy egy szúnyog van ott, az szívesség. SÜMEGI: Ahá! Szóval Mikulicsnak szúnyog volt az arcán. MÜLLER: Dehogy volt. ö csak azt hitte! Azt mondtam neki, az anyád, kapott három pofont, és még meg is köszönte. SÜMEGI: Óriási! Hiába, magának igaza van! A szúnyogra tényleg szükség van! MÜLLER: Na látja! Ha a bölcs természet megalkotta őt... az anyád! (Pofont ken le Sümeginek.) Függöny 23

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom