Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-12-25 / 25-26. szám
M anapság a komoly zene leghűségesebb híveit is tájékozatlanságban marasztalhatjuk el, ha nem ismerik a rockzene legújabb alkotásait. A Jézus Krisztus Szupersztár és a Hair hozzátartozik valamennyiünk általános műveltségéhez, hozzá kell hogy tartozzék. A magyar színpadokon az utóbbi években jó néhány rockoperát láthattunk, hallhattunk. Közülük két hazai mű: A próba és a Kőműves Kelemen több elgondolkodtató tanulságát is kínál. Mindkét mű kettős forrásanyaggal dolgozik, A próbában az alaptörténet Jézus szenvedése és halála, illetve a cselekményt passiójátékként megelevenitő, s közben a szerep szerinti jellemeket és sorsokat magukra vállaló görög hazafiak. A. görög falu lakói Kazantzakisz regényében az önfeláldozás keresztényi gondolatát koruk politikumára vetítik ki, modernizálják az alaphelyzetet. A Kőműves Kelemen forrása az erdélyi népballada, amely egy délkelet-európai ereA PRÓBA Rockbalett két felvonásban Erkel Színház Zene: J. S. Bach-Presser Gábor Szövegét N. Kazantzakisz „Akinek meg kell halnia” c. regényének nyomán irta, a koreográfiát tervezte, rendezte és betanította: Fodor Antal Díszlettervező: Wegenast Róbert Jelmeztervező: Schöffer Judit, érdemes művész A kettős szereposztás résztvevői: Dózsa Imre, Kossuth-dijas, érdemes művész, Lőcsey Jenő, Pongor Ildikó, érdemes művész, Metzger Márta, érdemes művész, Keveházi Gábor, Szakály György, Eck Imre Kossuth-dijas, érdemes művész, Nagy Zoltán és sokan mások. A zenei felvételek a Magyar Rádió Könnyűzenei stúdiójában készültek a Hanglemezgyártó Vállalat segítségével. KŐMŰVES KELEMEN Rockballada Pesti Színház Zene: Szörényi Levente-Bródy János Sarkadi Imre befejezetlen drámáját zenés színpadra átdolgozta: Ivánka Csaba Rendező: Marton László Koreográfus: Novák Ferenc Díszlet: Fehér Miklós, Jelmez: Jánoskuti Márta Főszereplők: Hegedűs D. Géza és Kovács Nóra Közreműködik a Kormoran együttes detű emberáldozat szokását dolgozta fel irodalmi formában. A népballada nyomán a tragikus sorsú Sarkadi Imre írt előbb novellát, 1948-ban, majd később a drámai változatba is belekezdett, de a mű torzó maradt. A próba szerzői továbblépnek a bibliai legendán és az irodalmi alapanyagon. Hármas cselekmény- és időszintet alakítanak ki: a bibliai történet és a passiójáték cselekményére ráépül az erről szóló rockoperának a színpadi próbája, s a próba szereplőinek magánéleti bonyodalmai. A Kőműves Kelemen szerkezete egyszerűbb, áttekinthetőbb. Sarkadi feldolgozása csak szimbolikusan utal a parafrázis keletkezésének az időpontjára. Csupán a téma előtérbe kerülése jelzi, hogy az író oly korban élt, amikor az ötvenes évek személyi kultusza sulykolta a közvéleménybe, hogy minden építés szükségszerűen áldozattal jár. Sarkadi ezt az emberáldozatra épülő felfogást utasítja el drámatöredékével. A próba címe kettős értelmű: nemcsak színházi próbáról szól, hanem az emberi jellemek próbatételéről is. Egyrészt történelmi veszélyhelyzetekre emlékezteti a nézőt. Arra, hogy ezek az önfeláldozásra késztető vagy kényszerítő helyzetek megismétlődhetnek. Ám a mű a magánélet, az érzelmek síkjára is áttolja a cselekményt, ezzel a jellemek és a sorsok némiképp eltávolodnak, elkülönülnek a bibliai és regénybeli megfogalmazástól. Egyben megegyeznek: az önfeláldozás tragikus, ám mégis humanista gesztus, nem úgy mint az áldozat, amely mindig embertelen. A Kőműves Kelemen története és az előadás is eleinte azt sugallja szuggesztív erővel, hogy az építéshez, az alkotáshoz igenis szükségesek az áldozatok. Kelemen és a 12 kőműves (biblikus utalás a 12 apostolra és a 13- ra, Jézusra) elhatározzák, hogy megváltják tulajdon babonás félelmeiket, kiengesztelik a hely gonosz szellemeit, eleget tesznek minden építés parancsának: azt az asszonyt, aki elsőként érkezik a naponta leomló falakhoz, megölik, hogy vére összetartsa a falakat. Kelemen a gyilkosság után szinte beletörődik felesége halálába — mit is tehetne?! —, hiszen elkészült a mű, felépült a vár. A néző felteszi a kérdést: ennyire elsöprő erejű lenne az alkotás eufóriája? Ennyire elsöpörheti az egyéni tragédiákat? Sarkadi és a nép (ballada) helyesen ítél: Átkozott legyen hát magas Déva vára, Még a nap se süssön fényesen reája. A legendák, irodalmi alkotások fel- és átdolgozását egyesek szentségtörésnek tartják. Mások tudatosan igyekeznek a legendákból ellenlegendákat faragni. E két mű, A próba és a Kőműves Kelemen azt bizonyítja, hogy nem szentségtörés, ha Bach h-moll miséjének, János passiójának és d-moll toccátájának zenéje egy előadáson belül váltakozik egy másik történelmi korszakot és eszmevilágot jelző rockzenével; s nem ellenlegenda, ha egy népballada a huszadik század egyik fontos politikai kérdésére ad humanista választ. Annak idején Bizet Carmenjének csúfos bukással végződő bemutatója után a zenét is, a témát is triviálisnak, közönségesnek bélyegezték. Populárisnak. A mű azonban ma már minden operaszínház repertoárdarabja. Korántsem akarjuk a Carmen és A próba meg a Kőműves Kelemen zenéjét egy műfajba sorolni, ám az egyetemes zenetörténet szempontjából vitathatatlan tény, hogy a rockzene — jelen esetben a magyar színpadokon látható és hallható két mű — újabb és újabb tömegeket vonz a színházakba, koncerttermekbe; s avatja őket ezzel a zeneszeretők, s a zeneértők táborába. Mivel a zene gondolatokat és morált is közvetít, a rockzene kedvelői nemcsak zenei élményekkel, hanem gondolatokkal és erkölcsi értékekkel gazdagodnak e két mű előadásai révén, idehaza és külföldön egyaránt. APOSTOL ANDRÁS FOTO: KELETI ÉVA és MTI 47
