Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-12-25 / 25-26. szám
Kiérve, a templomajtóban pillanatra megálltak. Pétör halkan lélegzett, azután csak úgy találomra odanyúlt és csöndesen megfogta a Julis kezét. Pétör kalapja karimáján nyíló rózsa volt gombostűvel odatűzve, a Julis réklijén, éppen a szíve fölött, öt szál csokorba kötött gyöngyvirág illatozott. Az orgona még szólt odabent, darabig vártak, amikor aztán az elhangzott, s a két öreg, János, meg örzse is kicsoszogtak a templomból, lehajtott fővel, kézt kézbe fogva elindultak hazafelé. Ballagtak persze, komótosan, amint az ilyenkor illik, s mivel a nap nagyon is szépen sütött, az úton verebek tollászkodtak a porban, az égen pedig hófehér bárányfelhők úsztak fölfelé, szívükben tiszta vizű tavaszi ár fakadt föl, és tündöklő tavaival elöntötte az egész bensőjüket. Pétör valamivel világosabban érezte ezt a megújhodást, az erő és az alázatos gyermeki örömben kibomlott bizakodás hatalmasodott benne. Julis körül azonban csak az az öt szál tavaszi gyöngyvirág harangozott. A sarkon Pétör lassított, a kanálisnál pedig megálltak, és bevárták a két öreget. Azok éppen elvégezték, sok beszélnivalójuk egyébként sem igen volt, mert a pap, aki összeadta a két fiatal, valóságos szépen beszélt, az orgonaszó még úgy pászolt hozzá, mintha mind a kettőt egy ember találta volna ki. A kanálishoz érve megálltak. János elkente a bajuszt, s most először, fölnézett. — Hm ... — köhintett. örzse szorította a kiskendőt, és szaporábban pislogott. — Hát most mán nem vagytok árvák . . . — folytatta János és Pétörre tekintett. — Nem ... — hagyta helybe örzse, és a kiskendővel megtörülte mind a két szemét. Pétör eleresztette a Julis kezét: — Hát most mán nem... felelte. — Most mán máj csak másképp lösz ... János bal kezébe fogta a botját: — Én mög mék is . . . Hát isten mögálgyon! — Isten.... — mondta Pétöi. — Isten álgya mög kendöt — köszönt Julis. — A jóságáért.... — tette hozzá örzse. Amiért nem tagadta meg a kérést, és mint tanú, elkísérte a fiatalokat a templomba. János elfordult a kűhídnak, Pétörék pedig megindultak a kanálisparton, örzsével. Az öregasszony a Julis atyafija volt, így aztán az első szóra megegyeztek, hogy erre a napra helyet ad nekik, majd meghálálják, ha az Isten megsegíti őket. Erről tehát haszontalan lett volna a további beszéd. örzse otthon krumplilevest főzött, Pétör meg Julis kiültek az eperfa alá. A nap már Leáldozott, valahol szél támadt, és továbbszállva elhúzott a gaztetejű házak felett. Pétör gondolatai messzi utat jártak, úgyszintén a Julisé is. Reggel Szent György napja lesz, oszt jóllehet órája sincs, hogy összeadta őket a pap, holnap egyikőjük jobbra, másikójuk balra megy, s jövő ilyenkorig alig látják egymást. Hang nélkül, meg-megbotló fájdalmas gondolataikkal beszéltek. — Ha úgy kerülködzne, hogy egy helyre lőhetne .. — szólalt meg halkan Pétör. — A vóna a legjobb ... — sóhajtotta Julis. 1. Bibó Lajos (1890—1972) A két háború közt nagy sikereket aratott drámairó és elbeszélő Hódmezővásárhelyen született. 1911-től a Szegedi Napló, majd a Szegedi Híradó munkatársa volt, 1918-ban pedig a polgári forradalom első orgánumát, a Tűz c. lapot szerkesztette; 1919 után azonban, Pestre kerülvén, jobboldali lapok szerkesztőségének lett a munkatársa. írói élményanyagát, amivel jellegzetes népi íróként a húszas években föltűnt, szülőföldje népétől kapta. A korszak egyik érdekes, és az irodalomtörténészek véleménye szerint tehetségét tulajdonképpen eltékozló írója a folklór forrásvidékéről indult, s a folklórban rejtező ősi kultúra jeleinek és jegyeinek az újjáteremtésére törekedett. Első színmüve, a Juss (1925), amelyet a Nemzeti Színház mutatott be, egy vásárhelyi család életének a történetében vitte színre a századforduló paraszti életének legfeszültebb ellentéteit, a nehéz indulatok: kapzsiság és gyűlölködés kirobbanó drámáját. Más darabjaiban, például a Hibások címűben, s novelláiban is, a sokat ostorozott magyar tunyaságnak és passzivitásnak igyekezett új értelmezést adni, annak a gondolatnak a sugalmazásával, hogy ezek a mozdulatlanságba süppedt magyarok, illetőleg „hibások”: csavargók, nótázó, álmodozó béresek, kissé ütődöttnek tűnő szegények, akik kiszorultak élhetetlenségük miatt a paraszti élét kíméletlen hajszájából, tulajdonképpen egy hajdani szép, ősi és mély kultúrára emlékeznek, révednek vissza. Ez a parasztromantikus szemlélet a két háború közt találkozott a magyar középosztály és hivatalnok-társadalom parasztság iránti nosztalgiáival, s azzal a kultusszal, amelynek Szabó Dezső volt a fő prófétája, s ez biztositotta Bibó színházi sikerét. Megpróbálkozott a nagyváros, Budapest ábrázolásával is; a századelő romantikus antikapitalista és naturalista szemléletében fogant műveiből azonban hiányzik a maradandó értékeket teremtő, igazságkereső szenvedély. A háború után haláláig visszavonultan élt szülővárosában, Hódmezővásárhelyen. D. M. ÁRVÁK Ha úgy esnék, hogy egy gazda fogadná föl őket. De hát erre nem lehet számítani. Hallgattak. Az ég alján felbukkant az esthajnali csillag, fejük fölött pedig föltűnt a Fiastyúk. A levegőben a közeli mezők langyos leheleté úszott. 2. Hajnalban ötkor már kint álltak az emberpiacon. Fél délig hiába várták, nem kedvezett a szerencse, majoros nem mutatkozott, az urasághoz pedig új év napján elszegődött, aki páros cselédet oda kerestek. Bele kellett tehát törődni a változhatatlanba. Julist Macélka, Pétört egy túlatiszai gazda fogadta föl. Julist vitték előbb. —i Isten áldja meg kendet___— mondta, és szemét elöntötte a könny. A szívében kiömlött nagy zokogás mosta el a partokat. — Az én istenöm álgyon mög... — fogta meg a kezét Pétör, és a fejét lehajtotta. Julis ment, s óra múltán Pétörrel is zörgött a kocsi. A hely, amit fölfogadott, tűrhetőnek ígérkezett, a gazda jó szívvel volt hozzá, majd csaknem a maga eszére meg a kezére hagyta. Darabig állta is Péter az egyedülvalóságot, érkezése se igen volt, hogy magával meg Julissal foglalkozzék. Egy éjjel azután, amikor a gabonát is betakarították, hanyatt fekve a boglya mellett, fölnézett a csillagokra. Azok ragyogtak, és az, amelyik éppen fölötte volt, mintha hirtelen meg is indult volna. Nem gördült azonban messze, csak anynyira, hogy Pétör tisztán kivehette, hogy azon a darabon olyan könnyűre simult a fény, mintha a magasból Julis arca tekintett volna le rá. Behunyta a szemét, hogy jobban figyelhesse a látomást. Nem lehetett kétség. Julis volt csakugyan, nézett szótlanul lefelé a magasságból. így lepte meg az álom, és másnap este megint megjelent Julis. Valamit mondott is, hanem Pétör nem értette. Fölnyitotta a szemét, hát éppen akkor úszott el a feje fölött egy fehér felhő és eltakarta az asszonyt. A nyár megfáradt, elkövetkezett az ősz is, később dér hullott, és álomba temetkezett a puszta. A magasban néha vadludak húztak el, s a hangok a földre hullottak a megfagyott csöndben. A gazda kint állt a ház hátuljánál, elnézett a végtelennek tűnő messzeségbe. Pétör lehordta a trágyát, és a félig fagyos földön csöndes szóval biztatta a lovakat. — Hó lössz... — mondta estefelé a gazda. — Hó.. — bólintotta rá Pétör, és följebb tolva homlokáról a sipkát, indult a lovakkal, hogy kifogjon. A nappalok mélyek voltak, és az éjszakák köddel takaróztak. Márciusig nem is mozdult semmi, akkor aztán az egyik gyerek vadonatúj irhát kötött az ostornyélre, és előkereste a búgócsigát. A vetéseken a hó olvadozott, és a barázdák között itt-ott megcsillant az alácsörgedező víz. Viharos szelek kóboroltak, s mire a langyos záport is fölitták a rögök, már lélegzett a föld, s kibomlott csírái fölkacagtak a szaladó fellegek felé. Ezen az éjszakán Pétör megint Julissal álmodott. A kertben — álmában — tulipán hajtott, a levelek között Julis mosolygott. Csak deréktól fölfelé látszott, és a vékony száron ide-oda hajladozott. A keblén kisgyerek pihent, s fejét gyöngéden az anyja jobbján nyugtatta. Reggel, mikor felébredt, érezte, hogy most már nem bírja tovább. Beszólt a gazdának, hogy megy. — Ügy .... — mondta a gazda —, hát ezt nem tuttam. Péter nem szólt. — Nem tuttam, hogy embör vagy... — folytatta Vékony. Hogy asszony is van. Pétör szippantott: — Hónapra mög is gyüvök ... A gazda csizmája orrát vizsgálta. — Hónapra? — Hónapra. — Bajosan, messze van. Hallgattak. 36
