Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-12-25 / 25-26. szám
Jómagam nem vagyok az áruházak híve. Zavar, idegesít a nyüzsgés, a sokféleség, az áttekinthetetlenség. Ha csak tehetem, szaküzletben vásárolok: „cipőt a cipőboltban”, ahogyan az egykori reklámparódia hirdette. Nem vagyok áruházpárti, de néhány lépés után meg tudom állapítani, hogy az az áruház, Magyarországon és külföldön, jóval vagy roszszal kecsegtet-e. Van, ahová minden ellenérzésem mellett is örömmel lépek be: kultúrált, ízléses árukészlet, értelmes árak, decens környezeti tényezők fogadnak. S van, ahonnan néhány lépés után kimenekülök. Szóval el sem hiszem, hogy a kétségtelenül olcsóbb árak mögött valamiféle minőség is rejtőzhet. így voltam sokáig a budapesti áruházakkal is. Éppen úgy, ahogyan az idézett Magyar Nemzet cikkírója. Nem csupán az árukészlet volt ósdi, fantáziátlan, hanem a berendezés, a miliő is. És akkor jött a Skála! — írhatnám most a táncdalszövegek fordulataival. Nem volna igaz. A Skála jött, de nem egycsapásra hódította meg a vásárlói szíveket, közöttük az enyémet is. 1973-ban kormányhatározat született: Dél- Budán, új lakótelepek közelében áruházat kell építeni. Olyat, amely nemzetközi mércével vizsgálva is megállja a helyét. Az első Az új áruházat két év alatt építették fel. Nagy az épület? Kicsi? Döntsék el Önök: húsz és fél ezer négyzetméternyi az alapterülete. 17 ezer köbméter betonból, 100 tonna alumíniumból, 10 ezer négyzetméter kőburkolatból formálódott egésszé. Ötezer négyzetméter szőnyegpadló díszíti. Elektromos berendezései több mint két megawatt energiát fogyasztanak, télen óránként 3 és fél millió kalória fűti, nyáron két és fél millió frigokalória hűti. Ebben az épületben naponta átlagosan 80 ezer látogató vásárol. Százezerféle áru és ezer eladó fogadja őket. A megnyitó 1976. április negyedikén volt —, és már az első évben a tervezett forgalom másfélszeresét bonyolították le: 1 milliárd 113 millió forintot. Ezek a számok. Aki kedveli a tényeket, sokat érthet belőlük. A Skála Áruház azonban mégsem ezért igazán jelentős. Az áruház vezetésének dinamizmusa már az első perctől fogva érezhető volt. A névválasztást önmagában is reklámkampánynak tekintették. Még alig álltak a falak, de már nyilvános pályázaton javasolhattak nevet a budapestiek. Szerepelt az ötletek között Fókusz, Szezám, Bokréta, Prizma és természetesen, a legtöbb szavazatot kapó Skála. Nem is ez a lényeg. Inkább az, hogy egy — gyakorlatilag még nem létező — áruház neve ügyében több mint 15 ezer ember fogott tollat és írt levelet. A levelezés folytatódott. Ezúttal az áruháziak címezték a borítékokat. A címzettek a környéken lakó asszonyok, lányok voltak. Az áruház ezzel a „direct mail” módszerrel toborozta leendő eladóit. Több fizetést, mint máshol, egyelőre nem tudtak ígérni —, de szakmai tanfolyamokat, külföldi gyakorló ösztöndíjakat, s a fiatal vállalkozás természetéből adódóan nagyobb előmeneteli lehetőséget igen. Nem volt munkaerőgond. A reklámszakemberek azt mondják, hogy a propagandára elköltött minden két dollárból az egyik fölöslegesen kidobott pénz. Csak azt nem tudni, melyik. A Skála legjobb reklámja az egyéni árukészlet volt. A vásárlók olyan cikkeket találhattak a pultokon, amelyek máshol nem, vagy igen kis számban fordultak elő. Az áruháziak azzal a „fogással” szoktatták be a közönséget a házba, hogy mindig volt valami különlegesség, olyasmi, ami máshol nem volt található. S egy áruháznak az áru a legjobb reklámja. (Folytatás a 16. oldalon.) Interjú Demján Sándorral a Skála-COOP vezérigazgatójával — Hány éves? — Harminckilenc. — Hány éves korában lett igazgató? — 24 esztendős voltam. A Gorsium ÁFÉSZ (általános fogyasztási szövetkezet) elnöke lettem. — Minek köszönheti ezt a gyors karriert? — Szerencsém volt. Azok, akik úgy döntöttek, hogy én legyek az elnök, nagyon bíztak a fiatalokban. — Most ön a Skála-COOP, tehát egy több ezer embert foglalkoztató nagyvállalkozás vezérigazgatója. Milyen esélyei vannak ennél a cégnél egy 24 éves fiatalembernek? — Csak tőle magától függ. Én azt vallom, hogy az ember legtermékenyebb kora a 20— 30 éve közötti évtized. Ezért nálunk nincsen „szamárlétra”: pszichológus vizsgálja a vezetőjelöltjeinket, s utána a kiválasztottak módot kapnak a bizonyításra. Kapnak egy feladatot, és önállóan kell megoldaniuk. — S ha hibáznak? — A vezetőket hagyni kell hibázni. Mi úgy mondjuk, hogy csak az a hiba, amit kétszer követsz el. — Tehát igazgató is lehet a Skálánál egy huszonéves fiatalember? — Nemcsak lehet. Vannak is néhányan, akik igazgatói rangban vezetik különféle részlegeinket. Csak kettőt emelek ki: az egyik 29, a másik 30 éves, s már néhány éve igazgatók. A helyetteseik 25—26 évesek. De meg kell mondanom, hogy a Skála egész „vezérkara” meglehetősen fiatal — én, a 39 évemmel a legöregebb vagyok. — A fiatalság a sikeres üzletpolitika biztosítéka? — A fiatalság nem érdem és nem hátrány — a,fiatalság állapot. Ezek az emberek nem azért kaptak felelős és fontos munkaköröket, mert fiatalok, hanem mert kreatív, üzletileg rámenős, találékony emberek. — Szereti, ha állandóan új meg új ötletekkel kopogtatnak az ajtaján? — Szeretem. Rengeteg cégen kívüli ember, feltalálók, újítók is elhozzák az ötleteiket. De én nem bírálom el ezeket. — Miért? — Nem tartom magam mindenhez értő szakembernek. Értek valamennyit a kereskedelemhez, a szervezéshez, ám, azt hiszem, talán a legjobban ahhoz értek, hogy megmozgassam az embereket egy cél érdekében. Azt tapasztalom, hogy az emberekben általában sok kreativitás van, de sok helyen megvárják, amíg az illető „megnyugszik”, azaz lelohad benne a kreatív lobogás. Mi éppen a fordítottját tesszük. — Ezért „agresszív” a Skála üzletpolitikája? — A mi jelmondatunk: „jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint”. Ha ez agresszivitás, akkor agresszívak vagyunk. A Skála szerencsés pillanatban született: egy nagy választékrobbanás és a vásárlóerő megnövekedése idején. Az emberek több pénzt tudtak költeni, és nagyobb választékot, igényesebb árukat kerestek. Ennek a helyzetnek a versengő kereskedelem tud eleget tenni. Mi voltunk az elsők, akik nyíltan vállaltuk a versenyt: részben a választékunk kialakításával, részben a munkaintenzitásunk megnövelésével. Ma egy eladótéri négyzetméterre 7000 dollár forgalom jut egy évben. Kérdezze meg akármelyik áruházi szakembert, mit jelent ez, nemzetközi viszonylatban is akár! — És a választék? — Elmondok egy esetet. Az áruház néhány tucat dolgozóját elküldtük Csehszlovákiába, jutalom üdülésre. Amikor visszajöttek, behívtam őket a szobába, és megkérdeztem, mit vettek ott. Ami árut sokan vásároltak, azt importálta a Skála is, és árusítani kezdte. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy áru népszerűségét nem egy-két „okos” ember döntheti el, hanem csak az eladó és a vásárló. Meg kell találni a módját, hogy „megszavaztassuk” őket. — Amióta a Skála létrejött, azóta növekszik: új boltok, áruházak sorát nyitja meg, leányvállalatokat, gazdasági társulásokat alakít. Van határa a terjeszkedésnek? — Elméletileg nincs, mindaddig, amíg van vásárlóerő. Csak úgy tudjuk megkaparintani a piac egy részét, ha az egész meghódítására törekszünk. Ez az a bizonyos agreszszi vitás. — Mi a véleménye a vásárlókról? Változtak ők is? — A kezdetben idegen volt számukra sok vásárlási forma. Ma is idegenkednek például attól, hogy élelmiszert egy egész hétre vásároljanak. Nyilván, nincs még akkora hűtőgépük, vagy mélyhűtőjük, hogy minden beleférjen. De az évek megmutatták, hogy vásárlóink elsősorban igényesek: nagy és állandóan cserélődő választékot, udvarias kiszolgálást igényelnek. — Megéri olcsóbban adni az árut? A vásárlók az olcsóbbat vagy a drágábbat keresik? — Áruja válogatja. Mi igyekszünk lefelé menni az árainkkal, ha attól legalább 30— 40 százalékos forgalomnövekedést várunk. Ne feledje: a nálunk szokásos árrés — a beszerzési és az eladási ár különbsége — egyharmada például az Ausztriában megszokottnak. Ebből kell gazdálkodnunk. És nem hiszem, hogy áruházunk színvonala egyharmada volna egy hasonló osztrákénak. — Beszéltünk az árakról, most a bérekről kérdezek. Jól meg tudják fizetni munkatársaikat? — A látszat szerint: igen. De ez csak a látszat. Azért, mert az alapfizetés 60—70 százalékát is eléri a mozgóbér, amit a dolgozó a teljesítménye, viselkedése, munkájának minősége után kap. Ezért a legnagyobb ösztönzés a kreatív munkavégzésre ott van havonta a borítékban. — Köszönöm a beszélgetést. S. P. J. 15
