Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-11-27 / 24. szám

M M KÖNYVESPOLC KODÁLY-LEMEZEK Lehet egy könyv egyszerre föl­kavaró és megnyugtató is? A jelek szerint igen. Mert ez a könyv mind a kettő. De mi a fölkavaró abban, ha ötvennégy kortárs, zenész és nem zenész, itthon élő és külföldön élő, idős és fiatal magyar ember kihúzo­gatja emlékezéseinek fiókjait, és elmeséli nekünk, hogyan látta ő — személyesen — a most száz éve született nagy magyar mu­zsikust? Mindenekelőtt az, hogy meny­nyi mindenkinek a fiókja van tele a Kodályról őrzött emlékek­kel; milyen megindítóakkal, hu­morosakkal, tanulságosakkal! S ha még hozzátesszük, hogy a kö­tet szerkesztőjének, Bónis Fe­rencnek bizonyára indokolt jö­vendölése szerint ez a gyűjte­mény még ma, második kiadása után sem teljes és végleges: még nagyon sok embernek vannak eddig föltáratlan dokumentumai a Tanár Űrről, megénekeltetett nótafák, valahai kisiskolások, munkásénekkari tagok, külföldi muzsikus- és zenetudós kollé­gák ezernyi apró emléket őriz­nek. Nagy emberről van szó, aki a szó legnemesebb értelmében a népére! s a népében élt és él mind a mai napig. Termékeny, áldozatos, szorgalmas és — hálá­san tehetjük hozzá — hosszú éle­ten át volt a miénk, s az maradt, amióta nincs már közöttünk. Akik ebben a kötetben nyilat­koznak róla, mind elmondják, hogy mi mindent köszönhettek neki. Kodály Zoltán századunk és nemzetünk egyik nagy legen­dája. Ez az egyik, ami fölkavaró: hogy viszonylag milyen keve­sen tudják ezt! Milyen kicsinyes, törpeperspektívából nézik sokan, és mennyire nem az egész, a tel­jes embert és teljes életművét te­kintik, amikor megpróbálják „el­helyezni” népünk történelmében! Ami — a halála óta eltelt cse­kély másfél évtized után -r­­amúgy is korai próbálkozás. Ö maga hirdette, nem egyszer és nem százszor mondta, hogy min­dennek és mindenkinek a jelen­tőségét az idő és a nép dönti el. Bizonyára tudta, hogy ez őrá is vonatkozik. Az Így láttuk Kodályt minden egyes visszaemlékezője „elhozta a maga tégláját” a teljesebb kép­hez, a hasonlatnál maradva: az épülethez. Ám az épület még nem áll. Aki ezt a gyűjteményt — akár itthon, akár külhonban — a kezébe veszi, sokat megtud róla, de távolról sem mindent. Van ennek a könyvnek még egy döbbenetes tanulsága. Mi­után az olvasó letette, azon kap­ja magát, hogy benne mindenki „ugyanazon a nyelven” beszél, az egészet mintha ugyanaz az ember írta volna, csak más-más hangulatban, más-más szemszög­ből nézve, változó megvilágítás­ban mutatva meg ugyanazt a té­mát. Vajon mitől? Gondolom, ez a nyitja, hogy aki egy nagy em­ber fénykörébe, mágneses teré­be egyszer bekerült, föltétlenül részesül a fényből, a mágneses­ségből is. Az itt megnyilatkozók­­nak tehát nemcsak a nyelve azo­nos, hanem a szelleme is rokon. És itt kezdődik az élmény megnyugtató oldala. Mert ez a „közös nyelv” megnyugtató, hogy a sok-sok nyomorúságos művész­sors mellett, amelyet ismerünk, akad — és éppen minálunk — olyan is, aki már életében élvez­hette az elvetett magok gyümöl­cseit, műveinek népszerűségét, az őt megillető közmegbecsülést. Kodály azt mondta összegyűjtött írásai szerkesztőjének (ez ugyan­csak Bó?iis Ferenc volt), amikor megkérdezte, mi legyen a kötet címe, hogy legyen „Falra hányt borsó”. Hát ebben tévedett. Sok mindenért meg kellett küzdenie, az igaz. De tanítása minden volt, csak falra hányt borsó nem. Mindmáig él és hat — és még ma sem hat eléggé, de bizonyo­sak lehetünk benne, hogy társa­dalmunkban talaja van mindan­nak, amiért harcolt: magasabb műveltségnek, beleértve a zeneit is, a hatékonyabb oktatásnak, a tisztább magyar nyelvnek, a te­hetségeink érvényesülésének, a nemzeti öntudatunk és önisme­retünk erősödésének. Ő volt az, aki — ha nem is egyedül — a legjobban tudta. GERGELY PÄL Kodály Zoltán nevezetes orgo­naműve, a Csendes mise (Organo­­edia ad missam lectam) és néhány orgonakíséretes énekkari kompo­zíciója hallható azon a lemezen, amelyet a Háry János új felvéte­}RGANOEDlA C HORAL WORKS WITH ORCA! KODÁLY iÁBOR LEHOTKA le mellett a Mester születésének századik évfordulója alkalmából adott ki a Hungaroton. Egyik leg­kiválóbb orgonaművészünk, Le­­hotka Gábor játssza a csaknem fél­órás időtartamú Csendes misét, amely 1942-ben készült, erre a csodálatos színgazdagságú hang­szerre komponálva a mise téte­leit; a mű vokális változata,, a Missa brevis 1944-ben keletkezett. A lemez másik oldalán négy, or­gonával kísért kórusmű szólal meg: az öt tantum ergo, Az első áldozás, a Jézus és a gyermekek, valamint az Adventi ének. Ezek­ben az egyházi jellegű kompozí­ciókban ismét megcsodálhatjuk a zeneszerző érzékenységét az em­beri hang iránt, amelynek szép­ségét az orgona — a szombathe­lyi Bartók Béla Művelődési Köz­pont új, remek hangú zenei inst­rumentuma — még külön kiemeli. Említésre méltó a közreműködő kórus, egy miskolci ének-zenei ál­talános iskola gyönyörűen daloló gyermekkara, amelyhez az Ad­venti énekben a Miskolci Orató­rium Kórus csatlakozik. Vidéki szereplőkkel készült a lemeznek ez a része; Reményi János, a di­rigens, Vásárhelyi Zoltán egykori növendéke is a Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának ta­nára. * Csaknem negyedszázaddal ez­előtt, 1958-ban készült az első tel­jes Háry-felvétel, Kodály daljáté­kának címszerepét az 1926-os ope­raházi bemutató Háryja, Palló Imre énekelte, és olyan művészek működtek közre, mint Tiszay Magda, Báthy Anna, Maleczky Oszkár, Lendvay Andor, Rosier Endre. Napóleon szerepét a fiatal Melis György adta elő, aki azóta korunk legjobb Háryja lett. Ez a felvétel, amelynek rende­zője Nádasdy Kálmán, dirigense Ferencsik János volt, még mono­technikával készült, kezdetleges körülmények között. Egyébként is a muzeális értékű lemez ma már csak műgyűjtők kincsei között lelhető föl. önmagában ez is in­dokolta új lemez felvételét, ami­hez természetesen hozzájárult az idei Kodály-centenárium, ami a Hungarotonnak szinte kötelessé­gévé tette egy korszerű eljárással készült Háry János kiadását. A két lemez között a folytonos­ságot Ferencsik János jelenti, aki nemcsak újrafogalmazta az Ope­raház ének- és zenekara élén a művet, hanem teljesebbé is tette, így került a felvételre a terjedel­mes nyitány, amelyet az előadá­sokon el szoktak hagyni, és önál­ló zenekari számként Színházi nyitány címen ismeretes. * Minden zeneszerző a leghíveb­ben a saját előadásában vall mű­veiről, Különösen érdekes ez Ko­dálynál, aki nemcsak magánéle­tében volt szemérmes és szűksza­vú, hanem alkotásai interpretálá­sában is. Kortársaival, Bartókkal és Dohnányival ellentétben ő nem készült előadóművésznek, és mű­vei dirigenseként is csak 35 éve­sen mutatkozott be, egy amszter­dami karnagy, Tierie fölkérésére. Ekkor az 1923-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordu­lójára szerzett Psalmus Hungari­­cust vezényelte. Ez a Kodály előadta mű is sze­repel azon a három lemezen, amely most a Kodály-centenárium alkalmából egy korábbi kiadást követően sztereóváltozatban je­lent meg a Hungarotonnál. Másik, nevezetes oratóriuma, a Budavári Te Deum 1936-ban. Budavár visz­­szafoglalásának 250. évfordulója tiszteletére készült, mintegy a Magyar zsoltár testvérpárjaként. Elhangzik e páratlanul érdekes, zenetörténeti jelentőségű sorozat­ban az 1942-ben keletkezett Missa brevisnek 1944-ben vegyeskarra és nagyzenekarra átfogalmazott változata, valamint két zenekari műve, a Nyári este — ezt a korai kompozícióját Toscanini kívánsá­gára írta át 1929-ben — és a Con­certo, amelynek bemutatója 1941- ben zajlott le Chicagóban. Az öt kompozícióban, amely Kodály Zoltán vezényletével szó­lal meg, három kiváló magyar együttes, az Állami Hangver­senyzenekar, a Budapesti Filhar­mónia Társaság Zenekara, a Buda­pesti Kórus, valamint számos ne­ves énekes működik közre, hírt adva a XX. századi zene Bartók mellett legnagyobb képviselőjé­nek kimagasló művészetéről. GÁBOR ISTVÁN 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom