Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-11-27 / 24. szám
1. A műemlék templom és a harangtorony- ünnepi fényben 2. A sekrestyében Borsos Miklós rajzainak kiállítása; egy a képek közül 3. Esküvő- a hangverseny előtt 4. A zenei napok és a népművelői törekvések szimbóluma, Tinódi Lantos szobra a XVII. századi harangtorony előtt 5. Hangverseny a XV. századi templomban, amelyet Báthori István erdélyi vajda kezdett építeni 6. Nép- és iparművészeti, valamint könyvvásárt is rendeznek a zenei napokon FOTO: VENCSELLEI ISTVÁN ma Kodály Siratóját vagy Adventi énekét: csöndben, áhítattal, megrendülve szinte. És amikor vége volt, hát hallom, amint az egyik nénike ezt sóhajtja: „Ó, Istenem, be szép volt, akár reggelig elhallgatnám!” Amiből csak azt tanultam meg, hogy ezek a hegyközi emberek igenis megértették, vagy talán inkább megérezték Kodályt, a muzsika lelkét, mert ha nem így lett volna, akkor fogják magukat, és kijönnek! Csoda? Szenzáció? Ha utánagondolok, nem az. A nyírbátori népművelők — akik a zenei napokat kitalálták, szervezik, rendezik, akik nyakukba veszik az országot, hogy vagy 25 ezer szórólapot a Balaton menti városokban, a vonatokon, a parkolókban álló gépkocsik ablaktörlői alatt elhelyezzenek —, tehát a helyi népművelők elképzelése az volt, hogy falun a zenei nevelést nem Beethovennel, vagy Mozarttal kell elkezdeni, hanem olyan zenei „szövettel”, amelynek a mintái ismerősek az ott élő emberek számára. Ilyen 6 BÓTUORI PlfiCZ Kodály Psalmusa, ilyen a Jézus és a kufárok. A zsoltárok dallamszövése ismerős a Pincsiből, Nyírbéltekről, Záhonyból, Nyíradonyból jött közönség számára, és kétszeresen ismerős, ha ilyen „hangversenyteremben” — templomban — csendül föl. De ismerős, ez a program a fiatalabbjának szintúgy, hiszen ők, ha többségükben nem templomlátogatók is, az iskolában nemcsak tanulták, hanem dalolták is Kodály hasonló „szövetű” műveit. A nyírbátori zenei napok sora tehát nemcsak, sőt nem is elsősorban idegenforgalmi attrakció. És népművelői jellege, tartalma a következő évtől tovább erősödik. De ez már szoros összefüggésben van a másik idevágó kezdeményezéssel, a zenei táborral. Amikor fölépült a városban a középiskolai kollégium, hogy ne álljon üresen, meghívtak belé nyárra zenekonzervatóriumi hallgatókat, fiatal zenetanárokat a környező országokból. Azóta ez a meghívás, a soknyelvű fiatalok zenei „barátkozása”, hagyománynyá lett. Az idén kettő híján százan gyakoroltak-muzsikáltak együtt Nyírbátorban, csehszlovákok és portugálok, szovjetek és németek, lengyelek és spanyolok. Gyönyörű koncerteket adtak, és nemcsak helyben, hanem — idén először! — a csarodai román kori templomban, aztán a szabolcsi, nemrégiben helyreállított Árpádkori bazilikában, végül a nyírmihálydi műemlék templomban. A hallgatók pedig az odavaló és a környéki téesztagok, munkások, tanácsi dolgozók, pedagógusok voltak, minden rendű és rangú emberek, akik ezért vagy azért, de még nem jönnek el Nyíradonyba. Ismét Koncsek Pált idézem: — Az idén elkezdtük számba venni: hol rendezhetnénk még, megfelelő miliőben természetesen, a nemzetközi zenei tábor résztvevőinek bevonásával koncerteket. A célunk az, hogy minél szélesebb körben adjunk, évente legalább egyszer, értékes, élő komolyzenei élményt. Ügy tervezzük tehát, hogy a zenei tábor tagjai és a hozzájuk csatlakozó néhány országos hírű művész ne Debrecenben vagy Nyíregyházán lépjenek föl a jövőben, hanem adjanak koncertet például a vajai múzeumban, a vajai és környéki közönségnek. Ugyanígy részesüljön hangversenyélményben a csengeri és környéki lakosság az ottani református templomban. Ami az idén sikerült Csarodán, Szabolcson és Nyírmihálydiban, sikerülni fog ott is, másutt is. A nyírbátori „csoda” ezek szerint „decentralizálódik”. És ha így lesz, akkor nem is számít többé csodának, még idézőjelben sem. GARAMI LÁSZLÓ 15
