Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-08-21 / 17-18. szám
Egy színészpályát sosem szabad a végéről felfejteni, hiszen amit a színész élete utolsó szerepében megalkotott, s amire a nézők is a legtovább emlékeznek, egyszerűen érthetetlen, vagy legalábbis nehezen megközelíthető az előzmények ismerete nélkül. Hogyan jutott el odáig, milyen kacskaringókon, ösvényeken át vezetett az útja, lépett egyre előbbre, míg a csúcsokra érkezett?! Tímár József alakját mégis lehetetlen felidézni, hogy nyomban ne a legutolsó nagy szerepére gondoljunk. Arthur Miller: Az ügynök halála című drámáját 1959. november 21-én mutatta be a Nemzeti Színház, Marton Endre kiváló rendezésében. Willy Lomant, a darab átlagamerikai kisemberét, az ügynököt Timár József játszotta. Tragikusan megindító volt a szerep, ám nem kevésbé azok a pillanatok is, amelyekben Timár színre lépett. Valósággal párhuzamosan folyt a két nagy dráma: az ügynöké, Willy Lomané és a színészé, Timár Józsefé. Sorsukban számos közös, rokon vonást lehetett felfedezni, és kísértetiesen hasonlított küzdelmeik befejezése, a két végállomás is! Timár néhány hónappal korábban, úgyszólván ezért a szerepért szerződött vissza a Nemzeti Színházhoz, ahová pályára lépésének első pillanatától kezdve tartozott, s ahonnét 1950. január elején méltatlanul eltávolították. Kilencéves mellőzés és félreállítás után viszszatérése kárpótlást és jogos elégtételt jelentett számára, mindenekelőtt azonban igazságszolgáltatást. A közönség egy törődött, beteg színészt látott viszont a színpadon, aki persze még így is páratlan dolgot vitt véghez. Timár József Willy Lomanja ugyanis színészi — és emberi — csodatevésnek számított. 1957 tavaszán influenzajárvány söpört végig Budapesten. Timár József is ágynak dőlt, és csak igen lassan gyógyult fel. Kiderült, hogy a vírus a tüdejét támadta meg. Orvosai először a gyors, műtéti beavatkozás mellett döntöttek, de a vizsgálatok után kiderült, hogy ez már nem lehetséges. Állapota tovább romlott. Ekkor kapta kézhez Az ügynök halála című Miller-dráma főszerepét. A darab próbái lassan, vontatottan haladtak. Timár nagyon gyenge és elesett volt. Willy Loman szerepe és persze a nagy — de sajnos már csak utolsó —, lehetőség, hogy ismét a Nemzeti Színház deszkáira léphet, még ebben a fizikailag legyengült állapotban is megsokszorozta erőit, összeszedte magát. A közönség azt látta, hogy egy erősen lesoványodott, valósággal beesett arcú színész lép a színpadra, cipeli az ügynök hatalmas bőröndjeit, aki már puszta jelenlétével a fájdalom színeit rajzolta fel. Mintha a puszta jelenléttel is birkóznia kellett volna, amelyet színpadi biztonságérzetnek is lehetett volna nevezni. Ám ez a bizonytalanság szinte csak pillanatokig tartott, amíg Timár a dráma sűrűjébe nem lépett. Aztán a szerep, az ügynök, akinek sorsával azonosulnia kellett, a saját drámáját a háttérbe szorította. A bemutató komoly és komor légkörben zajlott le, később pedig egyre sötétebb izzású lett az előadás. Timár ugyanis közben kórházba került, onnan járt ki esténként a Nemzeti Színházba, eljátszotta a szerepet, majd késő este gépkocsi vitte vissza a gyógyintézetbe. Valamivel később, 1960 tavaszán állapota egyre súlyosbodott. Nem egyszer megesett, hogy a nyílt színről kitántorogva, ömlött belőle a vér s ilyenkor azonnali segítségre volt szüksége. Talán hihetetlenül hangzik, de így is eljátszotta a szerepet, és egyetlen előadást sem mondott le. Kevés hasonló helytállást jegyezhettek fel a magyar színháztörténet krónikásai. Timár József egész pályája ilyen mozgalmas volt. 1924-ben egy véletlen folytán került a Nemzeti Színházhoz, ahol Hevesi Sándor vette őt észre és emelte ki a színiakadémisták közül. Elsőéves növendék volt. E páratlan pályakezdést újabb és újabb élmények gazdagították. Találkozott a régi Nemzeti Színház nagy színészegyéniségeivel, Jászai Marival is, akivel még együtt is szerepelt, a partnere lehetett Schiller: Stuart Mária és Madách Imre: Mózes című drámájában. Ezt a gyors és nagy reményekre feljogosító pályakezdést hamarosan egy törés rázkódtatta meg: az első, de sajnos nem az utolsó Tímár József életében. 1928 tavaszán Ziiahy Lajos: Szibéria című színművét játszották, amelyben a fiatal Tímárnak is fontos szerepe volt. Egyik alkalommal, amikor az előadást éppen kezdeni kellett volna, kivilágosodott a rivalda, megmozdult a bíborvörös bársonyfüggöny, a közönség mindebből megérezte, hogy valami szokatlan, vagy éppen rendkívüli bejelentés következik. Arra persze senki nem számított, amit néhány perc múlva az előadás rendezője nagy sajnálkozások közepette közölt: Timár József hirtelen megbetegedett, az előadást nélküle fogják megtartani. méghozzá szokatlan módon. A távol levő színész szerepét a rendező olvassa fel! A másnap reggeli újságok azonban már a valódi helyzetet jelentették: Timár nem beteg, egyszerűen elfelejtett megjelenni a színházban. Később újabb és újabb részletek váltak ismertté, ezekből kiderült, hogy Timár különböző helyeken mulatozott, míg a reggel egy budai kisvendéglőben virradt rá. Tímárnak — az óriási fel-1. Arthur Miller, Az ügynök halála című drámájában FOTO: KELETI ÉVA — MTI 2. Bajor Gizivel és Cs. Aczél Ilonával az Aranybástya című színműben. (Nemzeti Színház, 1934) 3. Csehov: Három nővér című színművében, Dajka Margittal (Madách Színház, 1954) 4. Ibsen: Nóra című színművében, mint Rank doktor. Partnere: Tolnay Klári (Madách Kamaraszínház, 1954) 5. Az Anna Frank naplója emlékezetes sikerű előadásán: Kiss Manyi, Vass Éva és Timár József (Madách Színház, 1957) háborodás miatt — távoznia kellett a Nemzeti Színházból. Hevesi Sándor sem tudta őt megvédeni. Nem egészen félév múlva azonban már ismét ott volt, okult korábbi meggondolatlanságán. És egyre fontosabb, később már nélkülözhetetlen színésze lett a Nemzeti Színháznak. Hiába emelkedett azonban csillaga, ha közérzete egyre rosszabb és rosszabb lett. A harmincas évek második felében a politikai helyzet romlása, a fasizmus és a második világháború már nagyon közeli rémképe Timár Józsefet is elcsüggesztette. „... Itthon nagyon rosszul néznek ki a dolgok — írta 1938. december 29-én egy külföldön élő barátjának. — Szomorú, hogy nem tudok erre nézve, ha nem is jót, de valami kis biztatót írni, de így van. Barátaim, környezetem és én tele vagyunk félelemteli várakozással. Nem szeretnélek megijeszteni, de sajnos a helyzet az, hogy (nem származási, hanem „politikai” körülményeim miatt) semmi jó nem vár rám az elkövetkező időkben.” 1942 nyarán a badacsonyi Annabálon ez a jó előre megérzett veszély a maga teljes valóságában is elé tárult. Furcsa, dermesztő időszak volt ez. Az sem volt mindegy, hogy kivel ült le az ember egy pohár borra vagy egy csésze teára. Mindenki a másik homloka mögé próbált látni, az elrejtett vagy elhallgatott gondolatokat fürkészte. S ha történetesen valakinek a fizimiskája nem tetszett, ez már elegendő ok volt, hogy belekössenek. Timár József a badacsonyi Anna-bálon olyan emberek társaságában mutatkozott, akiket akkor már kiközösítettek. Szó szót követett, mire a már kissé italos Timár, erősen felindult állapotában olyat mondott, amiért már másnap rásütötték a „nemzetgyalázó” bélyeget. Ezzel ismét megpecsételődött a sorsa. Elbocsátották a Nemzeti Színháztól, bírósági felelősségrevonását sürgették. Bajor Gizi vezette azt a mentőakciót, amely végül kegyelmet eszközölt ki számára, de egy évig nem léphetett színpadra. Ahhoz a körhöz tartozott, amelyet akkoriban elkötelezett művészek alkottak. Ott állt ő is a bal oldalon, csak éppen szertelen volt, nem viselte a kötöttséget. Ö mindig szabad ember akart lenni. Humanista. Ezért is vett részt az éjszakába nyúló vitákon, legtöbbször Bíró Dénes legendás pesti kiskocsmájában. Ilyenkor, kissé szenvedélyes állapotban, amikor hazafelé tartottak, telefirkálták a házak falait: „Vesszen Hitler!” Az ötvenes években, amikor a Nemzeti Színháztól elbocsátották, hónapokig nem léphetett színpadra. De színészvére, tehetsége ezt a fájdalmas és teljesen értelmetlen erőpróbát is kiállta. Előbb Miskolcon, aztán Pesten kezdte szinte elölről a pályát. A Nóra Rank doktora, az Anna Frank naplója felejthetetlen Ottó Frankja és megannyi nagy alakítása után érkezett el Willy Loman szerepe. Az utolsó szerep, amely pályájának és életének szimbólumává nemesedett! BANOS TIBOR
