Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-08-21 / 17-18. szám
ARANY JÁNOS az Akadémia főtitkára Amikor a Magyar Tudományos Akadémia palotáját 1949-ben helyreállították, az egyik beomlott, de száraz pincerészben a testület Főtitkári Hivatalának évtizedekig lappangó irattára is előkerült. így végre a kutatás is birtokába vehette Arany János sokáig hozzáférhetetlen levelezését. Négyezer-egyszáz Arany-fogalmazvány és több mint 300 akadémiai ülésről készült eredeti jegyzőkönyv tanúsítja, hogy a koszorús költő egyáltalán nem tekintette „másodállásnak” a főtitkári megbízatást. Arany annak idején a pályadijat nyert Toldival került az Akadémia érdeklődésének homlokterébe, de csak 1858 decemberében választották levelező taggá. A mulasztást némileg pótolta, hogy — ez is példátlan esemény az Akadémia történetében — még ugyanezen a napon rendes taggá is előléptették. Időszerű is volt, hiszen a nagykőrösi gimnáziumban egész sor kollégája — Szász Károly, Salamon Ferenc, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Tömöri Anasztáz, Warga János — a tudós testület tagja volt. A rendes tagság azért volt kétszeresen is fontos a Nagykőrösön élő költő számára, mert így rendszeres fizetéshez jutott, márpedig erre a jövedelemre a szűkös viszonyok között élő Aranynak módfelett szüksége volt. (Tompa Mihályhoz írott leveléből tudjuk, hogy még látogatásra alkalmas ruhája sem volt.) Arany csillaga akkor kezdett igazán emelkedni, amikor a nagy hatalmú Csengery Antal vette védőszárnyai alá. Ha Pesten járt, ettől fogva Csengerynél szállt meg, akinek házában nyugodt szívvel hagyhatta féltve szeretett Juliska lányát is. 1860 augusztusában Aranyt az Akadémiával szoros kapcsolatban levő Kisfaludy Társaság igazgatójává választják. Ez további 800 forintnyi tiszteletdíjat jelentett. A háttérből Csengery mozgatta az állás megszerzéséhez és Arany Pestre költöztetéséhez szükséges szálakat. Szalay László 1864-ben hunyt el, de akkor már hónapok óta Csengery Antal intézte helyette az akadémiai titoknoki teendőket. Az ő kezétől származik az a választási jegyzőkönyv is, amely 1865-ben, az Arany Jánost titoknokká kinevező rendkívüli nagygyűlésen készült. Maga Arany meghatottan köszönte meg a megtiszteltetést. A választás reggelén azt írta Tompa Mihálynak, kíváncsi „vajon tényleg megnyomorítják-e a beamterséggel”? De az eredmény kihirdetésekor már így beszélt : „... még a terembe is azon elhatározással léptem, hogy minden esetre elhárítsam magamtól a t. Akadémiának netán személyem felé irányuló bizodalmát. De most, látva e nevezetes többséget, melyért hálás köszönetét mondok, kész vagyok meghajolni az Akadémia akarata előtt. Másfelől érzem, hogy vannak átmeneti időszakok, midőn a gyenge is köteles előállni és szolgálni a közügyet, midőn az erősebbek visszavonulnak vagy akadályoztatnak ... Állásomat részemről csak ideiglenesnek kívánom tekinteni, egy. legföljebb két év megmutatja, képes leszek-e betölteni fontos hivatalomat, — egy-két év a t. Akadémiának is elegendő a körültekintésre, hogy helyemet alkalmasabb egyénnel pótolhassa.” Az „egy-két” év azonban haláláig, 1882-ig tartott. Arany János azonnal elfoglalta új munkahelyét, melyről Tompa azt írta neki: „Több az, mint hivatal”. Talán különös, hogy költő létére Arany tökéletes hivatalnoknak bizonyult. Közel tízezer iktatás utal arra, hogy mennyi ügy ment át az egykori szalontai nótárius kezén. Ezekből — saját, nagyon szép írásával — több mint 4000 ügyirat maradt fenn. A beadványokon mindenütt Arany iktatószáma és a beérkezés kelte olvasható. Gyakran feltüntette a foganatosított intézkedések lényegét is. Saját kezűleg vezetett és szerkesztett „Igtatókönyve”-i is mintaszerűek. Még akkor is Arany foglalkozott az iratok adminisztrációjával, amikor már voltak erre fizetett segéderők is. Az idegen nyelvű ügyiratokra 8—10 soros magyar kivonatot vezetett rá, hogy beosztottjai is tájékozódhassanak. Német, francia, angol és román nyelvű szövegeket egyaránt könnyedén olvasott. Legelső akadémiai intézkedése egyébként az volt, hogy vasúti és hajóra érvényes szabadjegyeket postázott akadémikus társainak. Ö maga azonban ilyen kedvezményeket soha nem igényelt. Rendszeres teendői szinte minden idejét kitöltötték, szerencsére rövidesen beköltözhetett az Akadémián levő szolgálati lakásába. Az ügyrend szerint ő felelt az Akadémia adminisztrációjáért, vezette az ülések jegyzőkönyveit, amelyeken egyúttal többnyire előterjesztési (referensi) kötelmei is voltak. Az Akadémia tekintélyes mennyiségű postáját maga Arany bontotta fel, de válaszokat, választervezeteket is ő készített. Ha ehhez szakértői véleményre volt szükség, a levelet az illetékes taghoz vagy bizottsághoz továbbította. Az évi nagygyűlések titoknoki jelentéseiben az az évi „akadémiai munkálkodás” előterjesztését ő készítette el, majd saját maga olvasta fel. Arany szerkesztette a testület hivatalos kiadványait, az Akadémiai Értesítőt, az évkönyveket és névkönyveket. Felügyelt a könyvkiadásra, folyóiratszerkesztőkre, nyomdászokra, pénzeket utalványozott, elakadt kéziratokat sürgetett. Tavasszal és ősszel ismertette a lehetséges pályázati témákat, gondoskodott a beérkező pályaművek bírálatáról. A pályadíta, az üléseken előadta. Gyakran kalauzolta jakat odaítélő szakvéleményeket összeállítotaz Akadémia illusztris külföldi vendégeit, akiket felolvasó ülésekre is elvitt. Ö szervezte az év legfontosabb akadémiai eseményét, a nagygyűlést. Ebből az alkalomból új tagok ajánlása, előléptetése, értesítések, meghívók szétküldése, üléshelyek rendjének elkészítése szakadt rá. Arany feladata volt az Akadémiai Könyvtár gyarapodásának ismertetése, nemzetközi kiadványcseréjének szervezése. Ő vett részt a költségvetések összeállításában, a segélykérelmek elbírálásában, anyagi ügyekben hidat képezve az Igazgatótanács és a tudós szaktestület között. Ha ezek után maradt volna szabad ideje, annak megfelelő kihasználásáról maga az élet intézkedett. Az Akadémiát szinte elárasztották az „Érdeklődő közvélemény” megnyilvánulásait kifejező látogatók, levelek, küldemények. Voltak, akik keserves kínok között megszült új szavaikat küldték be. hogy azokat az Akadémia szótárai szentesítsék. Mások örömmel jelentik, végre-valahára négyszögesítették a kört. Akadnak, akik furfangos találmányaik védelmét vagy letéti elhelyezését kérik. Polgári -peres ügyek vesztesei az akadémiai jogászok (nem létező) legfelső fórumához fellebbeztek. Költők és drámaírók — akik között vásott iskolásfiúk is akadnak —, vaskos köteteiket küldik be a várva-várt elismerés reményében. Meghívók százait hozza a postás falusi emlékművek avatására. Mindebben Arany János gyorsan, tapintatosan, kellő tisztelettel és emberségesen járt el. A legfurcsább ügyet is igyekezett körültekintően elintézni. Amikor a palota a Dunaparton 1865-ben végre elkészült, az ünnepség szervezésének is Ararly volt a főszereplője. Egyebek között a dohányzást tiltó angol nyelvű feliratot vagy a rendezők kabáthajtókájára kitűzött nemzetiszínű kokárdát is maga rendelte meg. Ebben az esztendőben hunyt el azonban sokat betegeskedő Juliska lánya, és Aranyt többé nem tudta lelkesíteni semmi. A fényes palota — mely családjának otthonául is szolgált — ugyan megihlette, de a sorokkal csak keserűségét zárta a Kapcsos Könyvbe: „A tudománynak háza vagyon. Ennek örüljek hát ma nagyon?” A szívesen vállalt akadémiai szolgálatból így lassan nyűg lett, melyben hiába keresett menedéket a kínzó családi gyász elől. „Belemerülök nyakig a gépies foglalkozásba, hogy ez elterelje gondolataimat a szörnyűségtől... Húznom kell az akadémia igáját, mert édes az és gyönyörűséges. Nem elég a titoknokság, most még a jegyzői tollat is a nyakamba sózták” — írta a régi barátnak, Tompa Mihálynak. Felejteni akart. Hatalmas aktivitással vetette bele magát az „alapszabály” modernizálására irányuló munkálatokba. Az 1869-ben királyi minősítést nyert jogi konstrukció Eötvös József, Csengery Antal és persze Arany munkája, mely mintegy 80 évig szolgált keretként az Akadémia működéséhez. Aranyra nézve is nagy változásokat hoztak az új rendeletek. Formálisan annyiban, hogy „titoknokból” „főtitkár” lett, ő tehát az első akadémiai főtitkár. Tartalmilag azonban a hatáskör és ezzel összefüggésben a befolyás csökkenését jelentette 28
