Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-08-21 / 17-18. szám

DUNAÚJVÁROSI KÉPEK ném hangsúlyozni, hiszen valójá­ban többről van szó, mint a tár­sadalmi munka eredményeiről. A városért végzett munka azt is bi­zonyítja, hogy az ország külön­féle tájairól érkezett emberek otthonuknak tekintik a telepü­lést. És ez a legfőbb biztosítéka annak, hogy az anyagilag szűkö­sebb idők ellenére sem reked meg a település fejlődése. Az emberek tenniakarásában szerepe van an­nak is, hogy a város vezetői min­dig az érintettek véleményének ismeretében hoznak döntést. Az emberek minden létrehozott új értékben érzik a saját munkájuk eredményét, sajátjuknak is te­kintik. Bár a fejlődést jól érzékelteti, hogy két évtizede még sokan ba-2 FOTÓ: MTI 3 rakklakásokban éltek, s ma a la­kások 98,5 százaléka összkomfor­tos, a környékről beköltözőknek hosszabb-rövidebb ideig ma is várniuk kell az önálló otthonra. A lakóépületek zöme panelből épült, de mind többen szeretné­nek családi házban lakni. Szá­mukra az évtized közepe táján alakítanak ki közművesített tel­keket a várostól hat kilométerre fekvő Nagyvenyim társközségben. A várost és lakóit nem csupán a lakáskörülmények jellemzik, hanem a település szellemi és kulturális élete is. A kulturális életet nyilván nem lehet a szá­mokból megítélni, de mégis sokat mondanak azok az adatok, ame­lyeket Bognár József tanácsel­nök-helyettestől hallottam. Tavaly a Bartók Művelődési 2. A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 3. Pölöskei József szobrai a Munkás Művelődési Központ kiállításán Központ zenei előadásainak 13 ezer hallgatója volt, a színházi előadásokat 22 500 dunaújvárosi látta. És nemcsak akkor van telt­ház, amikor neves művészek szó­rakoztatják a publikumot, hanem akkor is, amikor a város amatőr művészei lépnek színre. A duna­újvárosiak büszkék szimfonikus zenekaruk, énekkaruk és a Vasas Táncegyüttes előadásaira. Más jellegű az 1972-ben átadott Munkás Művelődési Központ te­vékenysége. Molnár Andrásné igazgatónő elmondja: Munkájuk­kal arra törekszenek, hogy látoga­tóiknak minél több ismeretet ad­janak. Működik itt szabásvarrás tanfolyam, divatbemutatók és elő­adások kíséretében. Az érdeklődők megismerkedhetnek a honi nép­művészet motívumvilágával, mun-1. A város szakmunkásképző iskolájának tanműhelyében káikból kiállításokat rendeznek. Élhetnek szenvedélyüknek a bé­lyeggyűjtők, és tanácsokat kapnak a cukorbetegek is. A 255 ezer kö­tetesre becsült könyvtár szolgál­tatásai ingyenesek. Az igazgatónő szavait jegyzem: — Mindig arra törekedtünk programjaink összeállításakor, hogy messzemenően figyelembe vegyük a kisközösségek igényeit. Ha az előadások nyomán hallga­tóinkban újabb kérdések fogal­mazódnak meg, igyekszünk azo­kat a lehető legjobb tudásunk szerint megválaszolni. Fontos fel­adatunknak tartjuk, hogy minél több fiatalt nyerjünk meg az ön­képzésnek, a nemes hobbiknak, a tartalmas szórakozásnak. És az sem baj, ha kezdetben csupán a játéktermet látogatják, mert ha ügyesek vagyunk, előbb-utóbb csak felfedezik a művelődési köz­pont egyéb lehetőségeit is. A város mái tizen- és huszon­éves lakóin múlik, milyen lesz az ezredforduló Dunaújvárosa. A jö­vő építését napjainkban kell megalapozni. A 316-os számú szakmunkásképző intézetben Schnemailich Rezső igazgatóhe­lyettes arról tájékoztat, hogy is­kolájukat évente 19 szakmában 250—300 diák végzi el. A fiúk közül legtöbben a villanyszerelő és a forgácsoló szakmákat, a lá­nyok közül pedig a francia női szabók munkáját tanulják. Az igazgatóhelyettes borongását nem az elégedetlenség, hanem sokkal inkább a jövő féltése diktálja: — Legfőbb feladatunk, hogy diákjainkkal életre szólóan meg­szerettessük választott szakmáju­kat. Több tényező közrejátszik abban, hogy ez nem mindig si­kerül. Olykor az, hogy anyagi biztonságuk néha már túlzott mértékű. És bizony a túlzott biz­tonságnak is megvannak a maga veszélyei. Talán többen ezért ke­resik boldogulásukat könnyebb pályákon. Másrészt pedig az kelti fel elégedetlenségüket, hogy míg mi valamennyi szakmában az al­kotómunka folyamatát igyek­szünk megszerettetni a gyerekek­kel, a gyakorlatban sokszor csak gépies feladatokkal találkoznak. Jónéhány helybelit megkérdez­tem, mit emelne ki az elmúlt idő­szak eredményeiből. Vannak, akik a város sajátos arculatát említik, mások meg — nincs ellentmondás — éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy a sokfelől összesereglett lakosság mind nagyobb hányada képes megőrizni szülőföldjének hagyo­mányait, szokásait. Dunaújváros­ból a település határában egy park mellett halad el a látogató. Közepén pici domb magasodik, a zöld fűben pedig virágokból ké­szült a felirat: Viszontlátásra. A város virágbetűkkel köszönti és búcsúztatja vendégeit. CS. N. L. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom