Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-08-21 / 17-18. szám
vr Esther Erkel c t Heuelstrasse 45 8032 Zürich Telefon 01/ 231 55 73 V«» Auskunft Sckrclonpl Jdm.n.3trot,on/ör5on,s ) W„ ' ' ^ Tel~U I H It ÖÜOÖ Zunch 'FruHtruckun^ (ob 5 JaHren) und Grund&cnulun^ • Blockflöte • Gitarre • Geige • Cello • Klavier • 3a tl improvisation • Schlagzeug • Tugendclnor (ab co \4 3.) ‘Ltbrtrbildwngskurs Trübere GrundscTi Solo g «.sang Kammermusik 1. Erkel Lajos, a híres Erkel-rokon portréja előtt 2. Erkel Eszter: „Elsősorban ma is zongoraművésznek tartom magam” 3. Erkel Eszter első lemeze 4. A Kodály Musikschule prospektusa A SZERZŐ FELVÉTELEI lünk is oktattak. Munkánk nagy sikerének éreztem, amikor megkértek a gyerekek, szervezzek tanulmányi kirándulást Magyarországra. Tizenhárom-húszéves fiatalok voltak a csoportban, s az általános iskolától a konzervatóriumig végiglátogattuk a magyarországi zeneoktatás valamennyi színterét. S ami a legörvendetesebb: lassan volt tanítványaim is értékes munkatársaimmá lesznek, többen közülük szolfézst tanítanak. — A Kodály-módszernek Svájcszerte nagy a tekintélye. Legutóbb a Svájci Zenepedagógus Szövetség megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi héten tartottam bemutatóval egybekötött előadást a Kodály-metódusról. És azzal is megbíztak, írásban is foglaljam össze, hogyan lehet a Kodály-módszerrel a svájci pszichikumnak, a svájci kultúrának megfelelően tanítani. — Persze, mint zongorista is sokat várok a jövőtől, pedagógusi sikereim nem feledtették el, hogy elsősorban zongoraművész vagyok. Fellépek itt, Svájcban, turnéztam Brazíliában, Németországban, Olaszországban, Kanadában, ahol rádiófelvételem is készült. Életem egyik nagy eseménye első lemezem, amely mostanában kerül az üzletekbe. BALÁZS ISTVÁN Az érzelmeimet nálam is az anyanyelv szabályozza Beszélgetés Veress Sándor zeneszerzővel — Professzor úr véleménye szerint az új irányzatoknak egyáltalán van-e nemzeti karaktere, illetőleg ha a kérdést megfordítom, akkor egy jelentős irányzatnak kell-e karakterének lenni, vagy a zene „internacionálissá” vált? — Azt hiszem, hogy a zeneszerzőnek is van — ha van — anyanyelve. Én abban látom az új magyar zene legnagyobb ütőerejét és legmélyebb tartalmát, hogy anyanyelvén szól. Az anyanyelvet semmi nem pótolhatja. Ha valaki anyanyelvi gyökerek nélkül nő fel, akkor ütődik-vetődik a világban, de mély emberi módon nem tud megszólalni. — Tudjuk, hogy professzor úr 1949-ben Olaszországba került ... — De nem mindjárt Olaszországba. Először Stockholmba mentem. Ott volt a Térszili Katica cimű balettem bemutatója, onnan mentem át aztán Rómába, ahol kilenc hónapot töltöttünk feleségemmel, mielőtt Svájcba kerültem. 1949 novemberében a berni egyetem vendégtanárnak hívott meg, és az bizony nagyon jól jött. így kerültünk Svájcba. — És azóta Bernben él? — Igen. Szüntelenül Bernben. Mondhatnám: már öreg berni lakos vagyok. De csak lakos. Ez nagy különbség. Ott lakom. Aztán a többit hagyjuk ... — És az érzelmei hol vannak? — Az érzelmeim? Hát az érzelmeim ... Az érzelmeimet nálam is az anyanyelv szabályozza. Hol legyenek az érzelmeim? A legmélyebb érzelmeim éppen úgy otthon vannak, mint amikor 1949-ben eljöttem. Ez természetes. Ügy, ahogy az anyanyelvet se felejtettem el. Vannak, akik elfelejtik az anyanyelvűket, amit sose értek. Nem tudom, miként lehet, hogy valaki az anyanyelvét elfelejti? Végeredményben négy nyelvet beszélek, és mégsem felejthettem el magyarul. Előadásaimat, cikkeimet németül vagy angolul írom, de amikor itt-ott magyarok kérnek föl előadásra, annál nagyobb boldogság nincs, mert az anyanyelvemen írhatom meg. Az idegen nyelvet úgy sohasem lehet kezelni, mint amilyen könnyedséggel az ember az anyanyelvét forgatja. Mert van bátorsága rá, hogy ne csak a klasszikus grammatikai szabályok szerint forgassa, hanem kifejezési formák szerint. Ha az ember jól tud egy idegen nyel-Veress Sándor, a Bernben élő zeneszerző és népzenekutató, a berni konzervatórium és egyetem nyugdíjas professzora Kodály Zoltánnál tanult zeneszerzést, és Bartóknál zongorát. 1943-tól a budapesti Zeneakadémián Kodály utóda a zeneszerzés tanszéken. A negyvenes évek végén hagyta el az országot. Abban a szerencsében részesültem, hogy Olaszországban járva találkozhattam a neves komponistával. vet, azt jelenti, hogy grammatikailag és stilisztikailag jól tudja, de az a könnyedség nincs meg, mint az anyanyelvben. — Tekinthetjük netán ezt zenei ars poeticának is? Hiszen arról beszélt a professzor úr, ha jól értettem, hogy anyanyelvű zenét írni az egyetlen járható út. — Nem mondanám, hogy egyetlen járható út, de mindenesetre a kifejezőerő szempontjából előnynek tartom, ha valaki a zenei anyanyelvét nem felejtette el. Talán ez az a többlet, amit a magyar középkorú avantgardistáknál érzek. Kétségtelenül többlet, hogy ők is magyarul gondolkoznak a zenében. Talán nem is tudják, de amit komponálnak, az mégis olyan avantgardizmus, ami magyar, ami különbözik a német, az olasz vagy a nemzetközi avantgardizmustól. Ugyanis valóban kialakult egy nemzetközi zenei nyelv, amely annyira sematikus lett, hogy miatta már alig lehet odafigyelni magára a zenére, mert mindig ugyanazokat az elcsépelt sémákat halljuk. — Professzor úr műveit talán egy évtizede Magyarországon is játsszák. Igaz, nem sűrűn, inkább ritkán. — Keveset játszanak, és ebből nem is tudják megítélni, hogy én mit csináltam, mert talán még most is sok olyan vélemény lehet, hogy elavult, régies a zeném. Azon persze nem lehet vitatkozni, hogy egy művészet elavult-e vagy sem, mert a művészet állandóan hullámzik. Amikor egy-egy művemet valamikor előadták, akkor a kritikákból azt láttam, hogy divergensek a vélemények, és hogy alaposan mellé is beszélnek. De hát végeredményben nem baj, ha ellentétesek a vélemények valamiről; az állásfoglalás, még a negatív állásfoglalás is hasznos a művészetben, csak állásfoglalás legyen. — Ezek szerint hiányokat kéne pótolni, hogy Veress Sándor munkásságát jobban megismerhessük. Professzor úrról mindenesetre nemsokára könyv fog megjelenni Magyarországon. — Hát igen, elkövették ellenem ezt az „inzultust”. A könyv a Zeneműkiadónál jelenik meg, írói: tudós Demény János és Terényi Ede, Kolozsváron, szülővárosomban élő, nagyon kiváló zeneszerző, muzikológus és analizátor. Meg is lepődtem, hogy milyen mélyen látott bele a zenémbe. Talán még mélyebben, mint én. A könyv szerkesztője pedig Berlász Melinda, akinek a könyv a létrejöttét köszönheti. — Hogy él, min dolgozik most Veress Sándor? — Tudja, olyan állapotban vagyok, amit úgy fejezhetnék ki magyarul: szabadon dolgozó komponista, amit annak köszönhetek, hogy vénségem folytán elértem a nyugdíjkorhatárt, ilyesformán minden időmet, ami még az elfoglaltságaim mellett marad, zeneszerzésre fordíthatom. Ez számomra rendkívüli és elgondolkoztató, hogy csak öregkoromra jutottam el oda, hogy a komponálás nem mellékfoglalkozást jelent a pénzkeresés mellett, hanem napi főtevékenységet. Ez most nagyon jó érzés, és mivel megítélésem szerint még szellemi erőim meglehetős birtokában vagyok, sok tervem is van. Pillanatnyilag három megbízatásom van, két berni és egy, a svájci államtól. Egy klarinétverseny, mellyel február közepére készültem el, egy kamarazenekari és egy nagyzenekari mű. Mindez eléggé kitölti a napjaimat, szellemileg és fizikailag egya rá n t BULLA KÁROLY 9
