Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-26 / 13. szám
Nagyon sok tehetséges képzőművész él szerte a világban, aki magyarnak, vagy annak is vallja magát. Jó néhányuk az elmúlt évtizedek alatt világhíressé vált, Victor Vasarely és Amerigo Tot nevét éppen úgy ismerik Los Angelesben, mint Tokióban. De a magyar származású festők, szobrászok jelentős része ennél jóval szőkébb körben ismert és elismert, legtöbb esetben csak választott új hazájában. Sajnos, valljuk be őszintén, itthon, Magyarországon is csak a legnevesebbeket ismerjük. Ha e szempontból vizsgáljuk helyzetüket, nemcsak a hazai képzőművészekkel szemben kerültek hátrányba, hanem a külföldön élő magyar írókkal, költőkkel szemben is. Talán mentség lehet, hogy a versek, novellák, könyvek könnyebben eljutnak hozzánk, mint egy-egy nagyméretű festmény, több mázsás szobor. Mindenesetre sok év adósságát törleszti majd decemberben Budapesten a külföldön élő magyar képzőművészek seregszemléje. S érdemes felfigyelni arra, hogy a hazai érdeklődés milyen ángy visszhangot keltett: az összejövetelek, beszélgetések egyik fontos témájává vált, hogy ki mit küld haza, mivel szerepel majd ezen a tárlaton. Ezt a felpezsdülést bizonyítja, hogy egyre több közös kiállításról kapunk hírt. Így többek között Belgiumban az Ars Hungarica rendezett — a Kodály-hónap keretében — közös képzőművészeti kiállítást. Mint Laczkó Judit, az Ars Hungarica titkára elmondta, nemcsak a Belgiumban élő és alkotó művészek vettek szívesen rajta részt, hanem a Hollandiában, Franciaországban tevékenykedők is elküldték alkotásaikat. Még Svédországból is érkezett néhány festmény. (Alkotójukat, Harrer Gábort költőként is megismerhették a Kodály-hónap megnyitó estjén részt vevők.) A harminc-egynéhány kép, amelyeket a brüsszeli kultúrközpont nagytermében állítottak ki, jól reprezentálta, hogy bár a külföldön élő magyar képzőművészekre a legkülönfélébb irányzatok hatnak, mindegyikük világába beépült a magyar kultúra is. Elsőként Szabó András Kodály Zoltánról készített festményét kell említenem. Ezzel több belgiumi magyar lap címlapján is találkoztam, ez is jelezte, hogy az ottani magyarság Kodály-megemlékezéseinek szimbólumává vált. A Brüsszelben élő festő mesélte, hogy ma is rendszeresen fest magyar témákat, egyforma figyelemmel kíséri a belga, a magyar és a nemzetközi képzőművészeti élet eseményeit, ugyanúgy érdekli, ami Párizsban, New Yorkban vagy „otthon’’ történik s örömmel vesz részt a decemberi tárlaton. Palotay Nicolette a magyar naiv népi festészet formavilágának eszközeit használja, s témái is a magyar életből származnak. (Ezt bizonyították a kiállításon látható képei, a Balatoni mulatság és a Kodály-kórus.) Rektenwald Zsófia hollandiai festőnő három munkáját állította ki, ezekből érett, saját látásmódú művészt ismerhettek meg a látogatók. Az Amszterdan közelében letelepedett festőnő rezignáltan jegyezte meg, hogy Hollandiában korántsem jelenti azt a művészet, amit például Párizsban vagy Budapesten. S a tehetség legfontosabb mércéje az anyagi siker. Jóformán semmilyen kapcsolat nincs a művészek között, a baráti kötődés elképzelhetetlen, ugyanúgy, mint a szakmai vita; inkább féltik felfedezéseiket, mint megbeszélnék. — Érthető — tette hozzá —, hogy igen fontosak számomra a hazai kapcsolatok, a barátok. Igen sok emberrel levelezek, s örömmel veszek részt hazai kiállításon látható képei, a Balatoni mulatság és a lentenek. S biztató számunkra, hogy a „híd”-ra, amely a nagyvilágban élőket Magyarországgal összeköti, most csoportosan is rálépnek a képzőművészek. POKORNY ISTVÁN Képzönnüvészek24
