Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 1. szám
„A bizalom az én hitvallásom" HÁROM ÉV TÖRTÉNELEM 1979 tavaszán írtam Kádár János akkor megjelent gyűjteményes kötetéről. „Hat év történelem” volt cikkem címe. Az új kötet — „Szövetségi politika — nemzeti egység” — az elmúlt három év beszédeit és cikkeit tartalmaz za. A szerves folytatást akartam kifejezni jelen írásomnak a folytatólagosságot felidéző címével is. Ez persze lehetne egyszerűen naptári folytatás is, vagy az időtartam megjelölésen alapuló újságírói ötlet. Ennél lényegesebbnek érzem a történelemre való utalást. A politikus, ha valóban korszakformáló vezető, törekvéseivel kifejezi széles tömegek — ritkábban egy egész nép szinte valamennyi rétegének — tudatos vagy ösztönös érzéseit, akaratát és azt megfogalmazza, cselekvési tervvé formálja. Ezzel emeli saját politikáját történelmivé. A történelem csupa keresztút: mindig dönteni kell, merre fordulunk, és amikor egy-egy kérdés döntésre érik és megszületik az elhatározás, megkezdődik a cselekvés, még nem tudhatjuk, helyes-e a választás? A politikus felelőssége nagy, mert tömegek követik. Emberek százezreit vezetheti helyes irányba, vagy tévedéseivel zsákutcába, szakadékba. A Kádár-kötet olvasása érdekfeszítő, izgalmas. Sokan hallgattuk, olvastuk beszédeit, nyilatkozatait, amikor azok elhangzottak, most — kötetben olvasva — évek múltán — láthatjuk, hogy helyes volt az út. Az azóta megvalósult gyakorlat a mércéje Kádár János eszmei, gondolati igazságának. Tehát nem az újságíró szubjektív véleménye alapján mérhetik le olvasóink a hazánk életét formáló politika igazát, eredményeit; saját tapasztalataikkal szembesíthetik. Jó lenne, ha olvasóink, gondosan elolvasva Kádár János új kötetét, maguk is elvégeznék a próbát, s meggyőződésem, hogy az újságíróval azonos eredményre jutnak. Magyarország gyarapodása a bizonyítéka, hogy a legutóbbi — szinte mindenütt a világon súlyos gondokat hozó — három évben is a magyar vezetés helyesen jelölte ki a feladatok rangsorát, jól választotta ki a megoldás célravezető eszközeit. A kötet címe azt hangsúlyozza, hogy a szövetségi politika és a nemzeti egység vezérfonalként húzódik végig a beszédeken és a nyilatkozatokon. — A szövetségi politikát — mondta Kádár János a Hazafias Népfront VII. kongresszusán tartott felszólalásában — haladásunk nagyon fontos tényezőjének és politikánk lényeges elemének tartjuk. Ezt a politikát kell folytatnunk, mégpedig jól. Kádár János fotó: mti — Szövetségi politikánk osztályszövetség, a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és az értelmiség szövetsége. Emellett a párttagok és a pártonkívüliek, a különböző hivatású és foglalkozású, életkorú és világnézetű emberek politikai szövetsége is. A szövetségi politika kerete a népfrontmozgalom. Erről így beszélt : — A népfrontmozgalom nagy történelmi utat tett meg fejlődése során. Más társadalmi viszonyok között, a Horthy-rendszer idején született, a felszabadulás után is élt a népfrontgondolat, majd elsorvadt, de szerencsére már jó pár éve újjászületett, napjainkban pedig újabb virágzását éli. Erősebb, nagyobb a befolyása, a tömeghatása, mint korábban. Ennek így is kell lennie, és arra kell törekedni, hogy befolyása tovább növekedjék. A Hazafias Népfront-mozgalom —, amely a párt oldaláról nézve szövetségi politikánk megvalósításának kerete — a nemzeti összefogás intézménye, képviselője és hordozója mindenütt. Szocialista rendszerünk nélkülözhetetlen alkotóeleme, és az is lesz nagyonnagyon sokáig! — Ez a mozgalom is sokat tett és tesz azért, hogy a szocialista nemzeti egység ma erősebb, mint valaha. Nemzeti összefogás az ország történelmében más-más időszakokban is létrejött. De ilyen erős, mint ma, nem lehetett soha, hiszen mai társadalmunkat dolgozó osztályok alkotják, amelyeknek alapvető osztályérdekei egybeesnek, a nagy osztályösszeütközések korszaka befejeződött, győzött a szocializmus. Az eddigi köteteknek is jellemzője volt, hogy személyes élmények világítják meg egy-egy formálódó új gondolat útját. Mégis ritkábban fordult elő olyan mozzanat, amely szinte életrajzi adatként az életút egy-egy fordulatát magyarázza. E kötetben azonban van egy olyan beszélgetés, amely szerencsésen egyesíti a gyerekkori és fiatalkori epizódok elmesélő meghittségét az elvek kifejtésével. Egy részlet az említett interjúból: — Emlékszem egy kis szalmatetős kunyhóra, a petróleumlámpára az asztalon. Emlékszem arra, hogy szalmazsákon ülök, s este egy bajuszos ember így szól hozzám: „Jani, mondd, uramjézus, és eredj aludni.” A bajszos embert Sándor bácsinak hívták, és apámként tiszteltem, mert pici koromtól az ő házában éltem. Édesanyám cselédlányként dolgozott Budapesten. A gazdák ugyanis nem szerették a gyermekes cselédeket, s édesanyámnak ezért egy időre falura kellett engem küldenie, ehhez a gyermektelen családhoz. Anyám sokat mosott és takarított, hogy valami kis pénzt küldhessen Sándor bácsinak is. Ennek már több mint hatvan éve, de jól emlékszem arra a szegény falura. Cseréptető csak a templomon, a községházán és a helyi kisbirtokos házán volt, a többit szalmával fedték be... — A faluban nagyon szegény emberek éltek. A parasztoknak jóformán nem volt saját földjük. Nyáron a földesúr földjén dolgoztak, télen pedig fát vágtak. Szegény emberek között nőttem fel, és korán megértettem, mit jelent a szükség, korán megismerkedtem a paraszti élettel. Hogyan is tanított engem Sándor bácsi? Emlékszem egy esetre, akkor ötéves voltam. Mint a többi falusi, nyaranta Sándor bácsi is még sötéttel kelt fel, s a mezőre indult. A gyerekek, az olyan kölykök is, mint én, a felnőttekkel együtt mentek a mezőre. Megvolt a magunk munkája: ivóvizet hordtunk, segítettünk a marokszedőknek — nekünk kellett csinálnunk a szalmakötelet, a kévét. Egy hajnalon fölébreszt engem Sándor bácsi, és azt mondja: „Jani, gyorsan kelj fel, már el is késtünk.” Nekem arra sem volt erőm, hogy kinyissam a szemem, és így feleltem: „Nem akarok dolgozni! Aludni akarok!” Erősen megrázott. „Ide figyelj, te gyerek, tanuld meg, hogy a szegény embernek mindig dolgoznia kell!” Ezt jól megtanultam tőle! Kádár János valamennyi beszédének, nyilatkozatának van egy kulcsszava: a bizalom. „A bizalom az én hitvallásom” — mondta egy interjúban. De ez nem valamiféle elvont, lila ködökben lebegő, merengő emberszeretet. A tapasztalt ember, a minden tényezővel számító politikus bizalma ez a történelmet formáló tömegekben. Az emberek boldogok akarnak lenni; ma jobban akarnak élni, mint tegnap éltek. És ha ehhez a politika megfelelő feltételeket teremt, az emberek a jót jóval viszonozzák. Ám ez nem történik automatikusan, az embereket meg kell győzni. A XII. kongresszus vitazáró beszédében ezt így fejezte ki: — Igazán szívből, teljes erejével az van velünk, akit meggyőztünk. Amit egy meggyőzódéses ember a jó ügy érdekében teljesíteni tud, azt semmiféle parancsszóra, eligazításra, még kevésbé fenyegetésre nem fogja teljesíteni. Politikánk megvalósítását továbbra is építsük az emberek meggyőzésére. Az elmúlt három év beszédeiben is gyakran foglalkozott Kádár János, a külföldön élő magyarsággal. Pohárköszöntőjében — az Elysée palotában adott vacsorán — ezeket mondta: — A francia föld századokon át sokszor adott otthon}; azoknak a magyaroknak, akiket hazájukból a társadalmi haladást szolgáló gondolataikért, tetteikért elűztek, így a két világháború között sok, hazáját elhagyni kényszerülő magyar talált munkát, megélhetést Franciaországban. Közös, haladó hagyományaink között tartjuk számon és becsüljük, hogy a második világháború éveiben a francia hazafiakkal vállvetve sok magyar küzdött francia földön a hitleri megszállók ellen a francia és egyszersmind a magyar nép jövőjéért. Egy részlet kongresszusi beszédéből : — Népünk történelme úgy alakult, hogy a magyarságnak mintegy harmada az ország határain kívül él: a földkerekségnek szinte minden táján élnek magyarok. Rájuk gondolva jó tudni, hogy legtöbbjük lehetőségeihez mérten őrzi, ápolja anyanyelvét, nemzeti kultúráját, hagyományait, becsüli a szocialista Magyarországot. Tőlük azt várjuk, hogy nemzeti kultúrájukat ápolva országuk tisztességes állampolgárai legyenek, s a társadalmi haladást, a népek barátságát segítsék elő. Végül azt szeretném kiemelni, hogy a kötetben levő valamennyi beszédében, nyilatkozatában főszerepet visz a háború elkerülésének, a béke megőrzésének mindennél fontosabb gondolata. A békepolitikának nincs más alternatívája, hangzik el újra és újra. Az emberi jogok kérdésével foglalkozva is, azt hangsúlyozza, hogy; „a legalapvetőbb emberi jog: a béke.” SZÁNTÓ MIKLÓS 4 *•
