Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-03 / 7-8. szám

ORBÁN DEZSŐ MŰTERMÉBEN A stúdió üvegfala a tenger­re néz. A festőállványon egy imént befejezett, új alkotás, a mester nemrég tette rajta az utolsó ecset­vonásokat. Ne hagyományos ecset­vonásokra gondoljunk: Orbán De­zső néhány év óta új korszakát éli, amelyben nemcsak a témák újhodtak meg, hanem a stílus és a technika is. Megújhodás — nem­hogy a „kilencedik ikszen” túl, de immár a századik esztendő köze­lében, hiszen Orbán Dezső e ten­gerparti, ausztrál tájtól fél föld­­gömbnyi távolságra, Győr váro­sában, 1884-ben született. Mi adja az impulzust a csodálatos meg­újulásokhoz, amelyek nem először nyitnak új fejezeteket Orbán De­zső művészetében? „A jelenlegi szakaszhoz egy Japánban tett lá­togatás, a japán művészettel és a Zen-filozófiával való ismerkedés szolgáltatta a nyitányt” — meséli Orbán Dezső. De a korábbiakhoz? Más, sors rendelte találkozások, amelyek, úgy tetszik, végigkísé­rik Orbán Dezső életét. Az első „nagy találkozás” Gulá­­csy Lajoshoz fűződő barátsága volt. Miután az Orbán család fel­költözött Budapestre, a Horánszky utcai iskolában Gulácsy Lajos osz­tálytársa lett. A barátság később, egyetemista korukban is fennma­radt. Orbán matematika—fizika szakos tanárnak készült, de Gu­lácsy megjósolta, hogy barátjából festőművész lesz. Az ő biztatására küldte be egyik korai munkáját a Műcsarnok tavaszi tárlatára, s nagy meglepetésére a festményt elfogadták, kiállították: 1902-ben, épnen nyolcvan esztendeje. Néhány évvel később Párizsba ment tanulni, de csak két hetet töltött a Julien-akadémián, azt kö­vetően inkább Báré Róberttel, a kitűnő fiatal festővel járta a galé­riákat, és a modern festészet mes­tereivel — Cézanne-nal, Van Goghgal, Matisse-al — ismerke­dett. Újszerű, szokatlan látásmód­juk először elriasztotta. „Néhány hét elteltével azonban — meséli —

Next

/
Oldalképek
Tartalom