Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-03 / 7-8. szám

PÁROSÍTÓ A fenti címmel mutatta be vidám, zenés-táncos-szöveges folklór-műsorát Franciaországban az a csoport, amely — a közönség tapsából következtetve — sikerrel mutatkozott be a Pécsi Anyanyelvi Konferencián. E sorok írója, a műsor létrehozója azzal indo­kolta egy ilyen jellegű — népzenére, népkölté­szetre, népdalra, néptáncra épülő — műsor bemu­tatásának jogosságát, hogy a magyar folklór gaz­dag anyagából szerkesztett műsor művészileg ma­gasrendű, egyszersmind szórakoztató. Az adott igényekhez és körülményekhez alkalmazkodni is tud, tehát mozgékony, alakítható. Koncert-élményt ad, ha kell, klubjellegű, ha az igények azt kíván­ják, de táncházakban is előadható. Gyermek és fel­nőtt közönséghez alakítható. Egy ilyen műsor szereplői énekre, versre, táncra tudnak tanítani ki­csit, nagyot egyaránt. Ügy véltem tehát, hogy ez az összeállítás alkalmas a „turnéztatásra”; meg tud szólalni külföldi magyar közösségek előtt. És 1981 őszén váratlanul mód nyílt a bizonyí­tásra. Kemény Michel és Zádor György Párizsból, valamint Szepessy Sándor Bordeaux-ból meghívta a műsort, pontosabban a csoportot egy-egy elő­adásra. A meghívásnak örültem is, de féltem is. Sikerül-e igazolni a mozgékonyságra, az alkalmaz­kodóképességre vonatkozó feltételezésemet? A szemérem velem csak annyit írathat le, hogy nem vallottunk szégyent. Néhány élmény mind­azonáltal idekívánkozik. Ennek egyik fele szak­mailag tanulságos, a másik — találkozás magya­rokkal, izgalmas emberekkel, helyzetekkel —, meg­rendítő és szívmelegítő egyszerre. Nem kocsival mentünk, hanem luxuskörülmények között, repü­lővel. S akik utaztak: Szijjártó Csaba, Birinyi Jó­zsef, Kiss Gábor, Balogh Kálmán zenészek, Budai Ilona énekes, Csongvay Éva versmondó, Mucsi János néptáncos és e sorok írója. Baljóslatúan kezdődött az út, nem volt elég idő a közös gyakorláshoz. Az indulás napján, a főpró­báról sorra késtek el a csoport tagjai, s még a hangszerek feladásával is bonyodalmak voltak, úgy, hogy azt határoztam, mihelyst megérkezünk Párizsba —--este a szállodában rögtön próbálunk. Városnézés helyett próba. Minthogy mindenkinek bűntudata volt, frissen és jól ment a munka. A tu­lajdonos néha be-benézett, mosolygott, a szálloda­vendégek is meg-megálltak, és amikor a tulajdo­nos fia, egy ötéves gyerék bejött és ámulattal hall­gatott bennünket, már sejtettük, hogy nagy baj nem lesz a műsorral. Másnap reggel tovább repültünk Bordeaux-ba. Az egyik hangszer a szállodában maradt. Véletle­nül. Bordeaux-,ban zuhogott az eső. A tájból, a vá­rosból így aztán alig láttunk valamit. De a „Sze­­pessy-kastély” hangulata, ahová mentünk, s ahol az előadás lezajlott, sajátos és feledhetetlen. Bor­­deaux-tól ötven kilométerre egy elhanyagolt régi udvarház, rengeteg szobával, és egy szellemesen és barátságosan berendezett nagy, galériás helyiség­gel. Beléptünk az esőből, nyomottan és fáradtan, s konyhai hangulatba csöppentünk. Asszonyok ké­szítették elő az esti vacsorát, merthogy ide gyűlnek össze a bordeaux-i és Bordeaux-kömyéki magya­rok. Vagy nyolcvan vendéget vártak. Felerészben vegyes házasságbeli magyarokat. Aztán megtud­tuk, hogy itt ebben a helyiségben lesz az előadás is. Lepakoltuk a hangszereket, megkerestük a sar­kot, ahol majd játszani fogunk, s minthogy bűntu­datunk még tarott, rögtön próbáltunk is. Este, amikor a közönség már összegyűlt, mégse ment úgy a műsor, mint a délelőtti próbán. De ha el­mondom, hogy Budai Ilona legalább három percTg sötétben énekelt, s a muzsikusok egy szál gyertyá­nál játszottak, akkor máris érzékeltetem, hogy igencsak meg kellett küzdeni a műsornak a „sajá­tos” színpadi körülményekkel. Majd integet a há­zigazda, hogy most már fejezzük be, mert kész a vacsora. És alkalmazkodunk. A népihangszer-be­mutatóra vacsora közben, a leves és a hús között kerül sor, vacsora után táncházat csinálunk, hol ők tanulnak magyar táncot, hol meg a mieink fran­cia játékot. (A játék csak azért nem folytatódik a mi fiaink és az ő leányaik között, mert másnap hajnalban elutazunk.) Milyen emléket őrzök még Bordeaux-ból? Sze­pessy Sándor szabálytalan, súlyos, szeretetre mél­tó személyiségét, Juhász János titkár diplomatát megszégyenítő udvariasságát és két idős francia megható emlékezését Magyarországról (itt voltak annak idején hadifoglyok, s mióta megtudták, hogy van Bordeaux-ban magyar kör, állandó tagjai a társaságnak). Most is remekül beszélnek magyarul. És őrzöm a Himnuszt. Vacsora előtt felállva éne­kelte a társaság. Megrendítő volt. Párizsban, a Magyar Házban tartottuk a máso­dik előadást. Színpadon. Szabályos koncert volt. Itt szünetet is tartanunk kellett, mert azt mondta a kedves Zádor György főtitkár, hogy szünetben meleg virsli is van. Ha nincs szünet, ki eszi meg a virslit? Birinyi József népihangszer-bemutatóját megkülönböztetett érdeklődéssel hallgatták a ven­dégek. És élvezték, pompásan élvezték a pajzán versek, csujjogatók s a parasztdekameron humo­rát. Mucsi Jánosnak végre volt tere, nagyot tán­colt. S a zenekar, főképpen a friss számoknál, szi­porkázott. A harmadik előadás, a Kemény Michel vezette egyesület előtt, a legkiforrottabb. Ezután kezdtük sajnálni, hogy nincs még legalább három előadás, mert most érett meg a műsor. A belső összhang meglátszott a játékban is. Itt majd 10—15 perces ráadást kellett adni. Pedig mi be akartuk fejezni, mert tudtuk, hogy a termet, ahol vagyunk, a tár­saság bérli, és minden félórával többe kerül. De hát ők maguk akarták a ráadást. (A rendező persze azt is tudja, hogy hol és ho­gyan kell tovább csiszolnia ezt a műsort, miként kell még alázatosabban szolgálni a magyar nép­művészetet. Oly módon is, hogy nem magunkat csillogtatjuk.) Kemény Michel eleganciájára és humánumára, remek szervezőképességére nagy szeretettel em­lékszem. Zádor György kedvessége, szerénysége, s régi öreg barátom, Szekulesz Laci bácsi halk böl­csessége ugyancsak elraktározódott bennem. S mondhatom, bennünk. Ha ez a műsor tovább él, akkor az együttes ön­álló nevet vesz fel. Lehet, hogy Komp együttesnek fogják hívni. így jelezzük majd: parttól partig „hajózunk” és innen oda, onnan vissza üzenetet hozunk. S révészünk a magyar népművészet. DEBRECZENI TIBOR Mucsi János Szepessyék házában táncol 23 /j

Next

/
Oldalképek
Tartalom