Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 1. szám
Es kezdetben volt a zene... Időben elszórva születtek meg a Bartók-művek, az első, a Kossuth szimfónia már 1903-ban, és ugyancsak elszórva az időben, mindenesetre a zeneműveknél később, születtek csak meg a versek. Ami természetes is, hiszen költőiket maga a bartóki életmű vagy az életműnek egyik-másik darabja ihlette meg. És végül harmadiknak, 1981-ben megszülettek Victor Vasarely kompozíciói. A tíz Bartók-mű lemezeit és a tíz költeményt Szántó Tibor, a Magyar Helikon vezetője vitte ki Párizsba. Kérése: ahogyan a költők tették volt szóban, úgy fejezze ki Vasarely látható színekben és formákban azt a belső-láthatatlan, de érezhető, érzékelhető hang- és színvilágot, azt a művészi és matematikai univerzumot, amelyet a zeneművek és a költemények hordoznak. Fából vaskarika? A kör négyszögesitése? Bár Vasarelynél az utóbbi elképzelhető, mégis igaz, hogy minden művészeti ág tökéletesen szuverén. A zene „tartalmát” nem lehet és nem is szabad novellában „elmesélni”, egy szobor „mondanivalóját” nem lehet és nem is szabad szonettben „újrakölteni”. De Illyés Gyula nem az Allegro barbarót „meséli el”, mint ahogyan Vasarely sem ezt próbálja színes mértani alakzataival „ábrázolni”. Illyés annak idején a Bartók-mű keltette érzelmeit és gondolatait fogalmazta meg így: „»Hangzavart«? — Azt, ha nekik az, / ami nekünk vigasz! / Azt, Földre hullt / pohár fölcsattanó / szitok-szavát, fűrész foga közé szorult / reszelő sikongató / jaját tanulja hegedű / s éneklő gége — ne legyen béke, ne legyen derű / a bearanyozott, a fennen / finom, elzárt zeneteremben, / mig nincs a jaj-sötét szivekben !” Talán ezt a „hangzavar-vigasz” ellentmondásosságot, a barbárság és humanizmus egymásnak feszülését fejezi ki Vasarely rendezetten rendezetlen mértani alakzataival, kontrasztos színeinek harsogásával. Még valószínűbb azonban, hogy a saját belső világát, amellyel a zene és a költemény egybecsendülő „matematikájára” reagált (1). Fodor András: A győztes című versét a Kossuth szimfónia és maga a környező hétköznapi világ ihlette. Ezért írja Fodor az emigrált Kossuthról: „... mert köze van a patakokhoz, / gyerekek tengelice szavához, / a fateknőbe dagasztott kenyérhez, / Manhattan betonkoloncai közt is / lovak szúró szagához...” A szimfonikus költemény és a szó-költemény, együttes hatására született kompozíció piros-fehérzöldben készült (2), s a nemzeti színek idézik negyvennyolcat is, Kossuthot is, s azt is, hogyan él bennünk az emléke. Vagy mégsem ily egyszerű a képlet? Mintha kissé harsányak lennének ezek a színek, és mintha túlságosan szimplák lennének a mértani formák . . . Vasarely talán így felel arra, hogy Bartóknak ez a korai darabja, a Kossuth szimfónia még Richard Strauss hatását mutatja, és hogy 1904-es lelkes fogadtatásában nagy szerepe volt az akkori közönség nacionalista-soviniszta érzelmeinek, azoknak az érzelmeknek, amelyekkel az érett Bartók képtelen volt megbékülni. Csoóri Sándor belehelyezkedik a Cantata profana szarvas-fiúinak világába: „Ne keress bennünket, / ne várj, / te, dohány szagú öregember, / te, kutyaól-mellű szegény. / Nem vagyunk már a te fiaid.” Vasarely nemes egyszerűséggel, megnyíló majd záruló egyenesek párhuzamával, fehér-fekete-kék színekkel visszhangozza Bartók és Csoóri gondolatait, Keresztury költeményéből pedig, úgy érzem, a Sírverset választhatta ki: „Géniusz: műve teremtője s foglya: / gyötrött magány, mit örök dalba font a / sötét örvényben fénylő értelem.” Talán e sorokhoz és bizonyosan az 1930-ban született Hegedű duó hangjaihoz készítette kompozícióját (3), amelynek egymással feleselő és mégis harmonizáló kékjeivel a koncertáló hegedűk egybefonódó kettősségét érzékelteti. Képes Géza ezt írta A csodálatos mandarin első előadása után: „Megnyílt a súlyos ég felettünk, / láttuk: felénk kék lánggal int / s fényütötten álltunk, amint / lehullt a függöny és hebegtünk.” Jékely Zoltán pedig ezt érezte Bartók második hegedűversenyének hallgatása közben: „Őrjöngő szerelem! S ha nem az, mi más / e számtalan hangszín és változás. / ez önmagát öldöklő ős-elem, / meghalás és feltámadás.” Vasarelynél az egymásba zárt vagy inkább egymásba nyíló szivárványos négyszögek (4) azt a teljességre-törekvést, fejezik ki, amit a vágyában elpusztíthatatlan mandarin szimbolizál Bartóknál, vagy amit a kék lánggal megnyílt egek jelentettek Képes Géza számára. És a másodiknak írt Hegedűversenyhez, valamint Jékely költeményéhez mily jól illenek Vasarely lila-kék-arany színei, szorosan egybefonódott formái (5)! A bőrbe kötött mappát — a tíz verssel és a tíz Vasarely kompozícióval — Bartók Béla emlékének ajánlották a szerzők és kifejezetten műgyűjtőknek szánta a Magyar Helikon. Ahogyan impreszszumában is írva van: „Készült kilencven számozott példányban, Victor Vasarely és a mappában szereplő tíz magyar költő eredeti aláírásával.” A tíz képből és a tíz versből kiválasztottunk néhányat, hogy azoknak is jusson belőlük, akikhez az eredetiek nem jutnak el. Hogy minél többen lássák a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára című Bartók műhöz készült kompozíciót (6), és olvassák a Mikrokozmoszhoz írt verset, Somlyó György ikerszonettjét: „A híres kis haza lassan kitágul, / mit elhagytál, a szűkös és sötét; / ha nyomja is a régi s új törpeség, már téged áhít mértékül s arányul ... / Hisz otthonunk nekünk csak az lehet, 1 hol tiszta otthonra lel, visszatérve, / földönfutó, világjárt éneked.” G. L.