Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
BÁLLÁ DEMETER Krónikás. Ez az első gondolat, ameiy művei láttán eszembe ötlött. Vagyunk jó páran - ki-ki a saját kifejezésmódjával —, akik a kor eseményeinek krónikásaként éljük életünket. A legkönnyebb és egyben a legnehezebb helyzetben talán a fotográfus van. Látszatra könnyű a dolga, hiszen csak exponálnia kell és a film örökre megőrzi azt, amit emlékezetünkből kilúgoz a saját magát is megkérdőjelezni képes történelem. És mégis nehéz, mert a krónikásnak objektívnak kell lennie. Nem komponálhatja a képbe rokonszenvét — ellenszenvét; szubjektumát el kell némítania. Az emulzión rögzített valóságot minősíti majd az idő, a néző, aki a tények ismeretében felismeri majd az arcon rejtező álarcot, a maszk mögött bujkáló embert, jó esetben az EMBER-t, csupa nagy betűvel. A jó, a hitelre törekvő krónikásnak ez az ars poétikája. Bállá Demeter harminc esztendeje ilyen lenyomatát teríti elénk a világnak. Művész. Mintha két énje volna, ezt sugallják kreatív képei. Az ember legrejtettebb világának megismerésére törekszik. Portréitól eltekintve nála pusztán eszköz az ember, egy-egy gondolat pontos kifejezéséhez, épp azt nyújtja, ami a művészet leglényege: az egyes emberben megragadni a mindannyiunkban lappangó érzelmeket. Aki két végén égeti életének gyertyáját, az lassan öregszik, mondhatom úgy is, fiatal marad, mert az állandó figyelés és oldódás feszült állapotában él. A Balázs Béla díjas, ötven esztendős Bállá Demeter fotográfus művész így él. Erről győződhetnek meg kiállításainak nézői, könyveinek lapozgatói. (Lintner) 1 2
