Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-12-24 / 25-26. szám
V IDEIGLENES PARADICSOM Filmek sorában vizsgálta Kovács András történelmi sorsfordulóink „holdudvarát", tragikus vétségeinket, elvetélt lehetőségeinket, a tegnap és a tegnapelőtt drámai konfliktusait. Kritikai indulatait — helyesen — akkor sem szelídítette meg, amikor hadat üzent a langyos közfelfogásnak és a kényelmes konvencióknak. Az Ideiglenes paradicsom, Kovács András legújabb filmje - noha természetesen nem hiányzik belőle a sűrű politikum — más csapásokon halad, mint a A ménesgazda vagy az Októberi vasárnap. A makrokozmosz helyett ezúttal a mikrokozmosz a főszereplő. Olyan események állnak a cselekmény fókuszában, melyek nem annyira a társadalmi mozgással, mint inkább a hősök érzelmi életével kapcsolatosak. Annak ellenére, hogy a szakadék szélén tántorgó 1944-es Magyarország elevenedik meg a vásznon s Jacques, Klári és a többiek sorsát a fasiszta haláltánc meghatározza. Váltás? Fordulat? Új koncepció? Visszahúzódás a barikádról a személyes szférák sáncai mögé? Egyik sem. Kovács, aki „új hullámunk" kibontakozása idején megfogalmazta az elkötelezett szocialista filmművészet programját, egyáltalán nem fordított hátat korábbi elveinek. Mindössze az a különbség, hogy ezúttal más az aspektus és az optika. Most nem nagy horderejű változásokat kísérhetünk figyelemmel, hanem egy viharos szerelem kibontakozását. Ami rendkívüli a románcban: a férfi német hadifogolytáborból szökött és nálunk ideiglenes hazára (paradicsomra) talált francia ellenálló, a nő pedig zsidó származású elvált asszony. Mindketten üldözöttek. Majdhogynem törvényszerű, hogy megfogják egymás kezét. Már-már úgy látszik, hogy sikerül elhárítaniuk a tornyosuló akadályokat, aztán Klárit elhurcolják, szerelmese a fegyverek elhallgatása után már csak az emlékeket idézheti fel. A téma felvázolásából kirajzolódik a rendezői szándék. Kovácsot — nyilatkozatai is megerősítik — főképpen az emóciók hullámverése érdekelte, a kölcsönös függetlenség és függőség sajátos dialektikája (Jacques nős, esze ágában sincs elhagynia feleségét, partnere meg kezdetben kifejezetten óvakodik attól, hogy „megégjen" a vonzalomban). Az Ideiglenes paradicsom meséjében — a kifejezést mással lehetne helyettesíteni, mert minden fordulat valószerű s a szituációk hitelességét nem a képzelet, hanem a realitás táplálja — a lírai felhangok a legerősebbek. Ugyanakkor szólnunk kell arról a „mögöttes rétegről” is, amely meghatározza a figurák cselekvési határait. Vagyis a konkrét társadalmi valóságról. Közelebbről: Jacques és a Jacques-ok Magyarországra kerüléséről, fogadtatásukról, élményeikről — vagyis arról, hogy mit jelent a fasizmus ellenségei számára a csaknem negyven évvel ezelőtti segítség. A tények és számok közismertek. Fölösleges lenne idézni a dokumentumokat arról, hogyan fogadták be nálunk a franciákat. Az élő emlékezetet dokumentálja Kovács András összeállítása, amelyben az egykori menekülők idézik 1944 krónikáját. Ez sem mellékes fejezete a franciamagyar históriának, de nem ennek részleteit szeretnénk taglalni az Ideiglenes paradicsom ajánlásakor. Szerintünk azért fontos lapozni a múlt dossziéjában, mert sokszor egyoldalúan és igazságtalanul határozzák meg részvételünket — szerepünket — a második világháború vérzivatarában. „Horthy volt az utolsó náci csatlós, tehát bűnös nemzet vagyunk:” hányszor hallani efféle vádakat! S még sok egyebet is - rendszerint azzal a felhívással, hogy ne altassuk el lelkiismeretünket. Nos, letagadhatatlan, hogy annak idején rosszul „választottuk meg" szövetségeseinket és ellenségeinket. Újvidéket sem lehet meg nem történtté tenni (éppen ezért korszakos jelentőségű a Hideg napok „üzenete"). Valóban sokan megszegték hazánkban a humánum parancsait. De nem mindenki! De nem az egész nép! Voltak, nem is kis számban, akik - Kosa Ferenc definícióját kölcsönvéve - őrizték magukban az embert. Megetették az éhezőket, megitatták a szomjazókat. Nem üvöltöttek együtt a farkasokkal. Jó szóval várták azokat, akik a másik táborból jöttek - befogadták őket, nem kis kockázattal vállalkoztak bújtatásukra, harcukat segítették s mindent elkövettek annak érdekében, hogy az idegenek eredményesen teljesítsék missziójukat. A világégés nemcsak elválasztja egymástól az embereket. Össze is melegíti őket. Csoda-e, ha ezekben a „csak egy nap a világ"-hangulatú pillanatokban férfiak és nők, akárcsak Jacques és Klári is, egymás felé küldözték a szem csüggedt sugarát? Kovács András az Ideiglenes paradicsomban egyáltalán nem szándékozott perújrafelvételt, netán rehabilitációt kezdeményezni. De amit mond, nagyon fontos. Az új magyar filmnek az egészséges történelemszemlélet alakításában és a nemzeti önbecsülés erősítésében egyaránt nagy szerepe lehet. VERESS JÓZSEF FŐTÖK: INKEY ALICE RENDEZŐ: KOVÁCS ANDRÁS FORGATÓKÖNYV: KOVÁCS ANDRÁS, VERONIQUE CHARAIRE OPERATŐR: ILLÉS GYÖRGY SZEREPLŐK: FRAJT EDIT, ANDRÉ DUSSOLLIER, BÁNFALVY .ÁGNES, CRISTIAN VAN CAU, SZABÖ LÁSZLÓ, FERENCZY KRISZTINA, PAUDITS BÉLA, FERENCZY CSONGOR, TANAY BELLA.
