Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-12-24 / 25-26. szám
A Louvre, a Vatikáni képtár, a Prado középkori táblaképei előtt a régi magyar művészet elpusztított és elrabolt értékeire gondolunk: vajon hová is tűntek középkori festészetünk emlékei? Magyarországon nem maradtak fenn hatalmas királyi gyűjtemények, egyetlen nagyobb középkori kép- és szoborgyűjteményünk van csupán: az esztergomi Keresztény Múzeum. Ennek a múzeumnak a története — magának a városnak története —, mint vízcsepp a tengert, mutatja a magyarországi művészeti emlékek sorsát és histórikumát. Esztergom a magyar múlt beszédes tanúi közé tartozik. A Duna-parti város régi római erősség maradványaira épült, állítólag ennek az erődnek a falai között jegyezte fel elmélkedéseit a filozófus császár, Marcus Aurelius. Itt született Szent István király, s a magyar államalapítást követő évszázadokban Esztergom az ország fővárosa volt. Királyi palotája, amelyet évszázadunkban ástak ki a rárakódott föld alól, fényes udvartartás színhelye, amely 1189- ben Barbarossa Frigyes császárt és keresztes seregét is vendégül látta. A gyorsan fejlődő várost a tatárjárás pusztította el, a királyi hatalom ezután Budán rendezte be székhelyét. Esztergom mint egyházi központ fejlődött tovább, pompás székesegyház épült falai között, tudós érsekek jóvoltából a magyar reneszánsz egyik központja lett. Vitéz János hatalmas könyvtárat hozott létre, Bakócz Tamás ma is megcsodálható vörösmárvány kápolnát emeltetett, mígnem a várost a török dúlta fel s vette birtökába. Esztergom 1820 után kezdett ismét fejlődni, az érsekek visszaköltözése után. A hatalmas új székesegyházat 1856-ban Simor János hercegprímás szentelte fel. Az ő nevéhez fűződik a Keresztény Múzeum alapítása is. Az igen tevékeny érsek nagy elődjét: Vitéz Jánost tekintette példaképének, az ő szellemi örökségét követve kívánta megvetni egy nagyszabású egyházművészeti gyűjtemény alapjait. Elsősorban kortárs magyar, német és osztrák művészek munkáit gyűjtötte össze, ezt a gyűjteményt egészítette ki a bécsi és római műkereskedésekben vásárolt régebbi anyaggal, illetve az esztergomi egyházmegyéhez tartozó felvidéki templomok és kolostorok, például a garamszentbenedeki bencés apátság középkori táblaképeivel és szobraival, ö adta az 1875-ben megnyitott gyűjteménynek a Keresztény Múzeum nevet is. A kép- és szobortár először az érseki Bibliothéka emeleti helyiségeiben, majd 1882- ben a Duna partján kialakított prímási palotában kapott helyet. Az értékes iparművészeti gyűjteménnyel együtt jelenleg is ebben a patinás épületben található. Simor János munkáját Ipolyi A mold besztercebányai, később nagyváradi püspök folytatta: a tudós főpap igen korán kezdett egyházi tárgyú műkincseket gyűjteni, elsősorban középkori magyar, olasz és német festők műveit. Hatalmas gyűjteményének egyik része a Szépművészeti Múzeumba, másik része a Keresztény Múzeumba került. Az esztergomi gyűjtemény anyaga a húszas években nagyrészt együtt állt, számottevő gyarapodás ekkor már nem történt, inkább a gazdag anyag rendszerezése folyt. Ennek során Lépőid Antal szerzett nagy érdemeket. A Múzeum kincseinek első teljes tudományos feldolgozása 1948-ban Genthon István munkája nyomán készült el. 1954- ben állami segítséggel restauráló műhely létesült s a gyűjtemény megnyílt a látogatók előtt. 1964- ben jelent meg Boskovits Miklós, Mojzer Miklós és Mucsi András nagyalakú munkája a múzeum képtáráról. 1972-ben átépítették és átrendezték a múzeumot, azóta mind többen: hazaiak és külföldiek keresik fel az esztergomi Keresztény Múzeum gazdag kiállítási termeit. A Keresztény Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria után, az ország harmadik legnagyobb művészeti gyűjteménye. Igen gazdag külföldi táblaképekben és szobrokban is, elsősorban az olasz trecento és quattrocento firenzei és sienai mesterei, néhány neves spanyol, számos középkori német, osztrák és németalföldi mester munkái érdemesek figyelmünkre, így a Lorenzetti-testvérek, Juseppe de Ribera, Lucas Cranach és Hans Memling művei. A múzeum legnagyobb értékét azonban az a gazdag gyűjtemény jelenti, amely a régi magyar művészetet mutatja be. A magyar középkor festészetének és szobrászaténak olyan egyedülálló seregszemléje ez, amely sehol másutt nem tanulmányozható. Mint az európai művészetben mindenütt, a középkori táblaképek vagy szobrok nálunk is egyházi jellegűek. Templomok, sekrestyék, kolostorok őrizték meg a régi magyar művészet kincseit. Kolozsvári Tamás vagy M. S. mester érett színekben tündöklő festményei láttán sajnálhatjuk igazán, hogy rontásban, pusztításban bővelkedő történelmünk oly keveset őrzött meg e kincsek közül. A Keresztény Múzeum középkori magyar anyagának nagy része, mint mondottuk, az esztergomi főegyházmegye felvidéki területeiről : Garamszentbenedekről, Aranyosmarótról, Jánosrétről, Széntjakabfalvárói került a gyűjteménybe, így csak részlegesen adhat képet a középkori Magyarország művészetének gazdagságáról. A középkori ország legjelentékenyebb városait és egyházi központjait, közöttük magát Esztergomot, továbbá Budát, Székesfehérvárt, Veszprémet, Kalocsát, Szegedet és más városokat sorra perzselték fel és rabolták ki a török hadak: gazdag művészeti kincseikből mutatóba is alig maradt. Az esztergomi gyűjtemény festészeti anyagából két régi magyar mester munkásságát kell külön is megemlítenünk: Kolozsvári Tamásét és a titokzatos M. S. mesterét. Kolozsvári Tamás a 15. század első felében élt és dolgozott, születési helyét: Kolozsvárt ő maga nevezte meg. Innen került Budára, Zsigmond király udvarába, ahol Péterfia Miklós győri kanonok, a királyi kápolna kántora bízta meg 1427 körül a garamszentbenedeki apátság festett szárnyasoltárának elkészítésével. A művészettörténészek vitatkoztak azon, hogy Kolozsvári Tamás müve olasz, francia, német vagy cseh hatásokat mutat-e. A mester bizonyára tanult az európai gótikus festészet különféle iskoláitól, számunkra mégis az a meglepő, hogy munkája milyen szoros kapcsolatot tart korának hazai életével. Kálváriájának lovas mellékalakjában Zsigmond császár arcvonásaira ismertek a kutatók, az oltár Szent Miklósról festett külső szárnyképén pedig valamelyik hazai kereskedőváros: Buda vagy Esztergom kikötőjének mását fedezték fel. A késő gótikus táblaképek kivételes erejű művészének, M. S. mesternek a kilétét eddig még nem tudta felderíteni a kutatás. A Keresztény Múzeumban négy táblaképpel van jelen (híres Vizitációja a Nemzeti Galériában található). E négy táblakép: a Krisztus az Olajfák hegyén, a Keresztvitel, a Kálvária és a Feltámadás, a kutatások szerint, eredetileg a Selmecbányái Szent Katalin templom főoltárához tartozott, innen kerülték a hontszentantali plébániatemplomba, majd Simor prímás rendelkezése folytán az esztergomi múzeumba. A képek restaurálása alkalmával tűnt elő az 1506-os évszám, megalkotásuk időpontja. M. S. mester már a gótikus művészet végső kifejlődését képviseli: a festmények részleteinek természethűsége különös ellentétben áll az egész kompozíció látomásos jellegével. E négy táblakép a Keresztény Múzeum legértékesebb és legnépszerűbb kincsei közé tartozik. Kolozsvári Tamás és M. S. mester mellett még számos kiváló középkori magyar mester, például az Aranyosmaróti Mester, a Garamszentbenedeki Festő, a Felsőerdőfalusi Festő, az Apostolvértanúságok Mestere munkáiban gyönyörködhetünk. De tanulmányozhatjuk a későbbi korok magyar művészetét is: Balassi Bálint 17. századi ardképe nagy költőnk leghitelesebb ábrázolását adja, az 1710-ből származó Kuruc csatajelenet a Rákóczi-kor küzdelmeit idézi elénk. Igen gazdag középkori szoboranyag is várja a látogatót. A 14. században élt Magyar Mester Trónoló Mária a kis Jézussal elnevezésű munkája vagy a Szmrecsányi Főoltár Mesterének Mária oltár-a mellett bizonyára a néhány esztendeje restaurált Garamszentbenedeki Űrkoporsó a legfőbb szobrászati látnivaló. Az Úrkoporsó, amely a húsvéti egyházi szertartás során kapott szerepet, 1483 körül készült, midőn a bencés kolostor apátja Mátyás király rendeletére újjáépítette és újra berendezte a huszita háborúkban erősen megrongált apátsági templomot. Az Űrkoporsó alsó része a „szarkofág” a nagypéntek és húsvétvasámap között történt eseményeket ábrázolja, a felső rész, a „baldachin” a tizenkét apostol alakját örökíti meg. Régi művészetünk e gyönyörű darabja többször is megsérült a múló évszázadok során: nemcsak a középkori magyar egyházi szobrászat gazdagságát mutatja, hanem régi művészetünk viszontagságos történelmi sorsát is jelképezi. POMOGÁTS BÉLA 3T
