Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-11-28 / 24. szám

VÖRÖSMARTY MIHÁLY

Honszeretet

Szeresd hazádat és ne mondd:

A néma szeretet

Szűz mint a lélek, melynek a

Nyelv még nem véthetett.

Tégy érte mindent: éltedet,

Ha kell, csekélybe vedd;

De a hazát könnyelműen Kockára ki ne tedd.

S nem csak dicsőké a haza;

A munkás pór, szegény,

Bár észrevétlen, dolgozik A hon derűletén.

Tűrj érte mindent ami bánt,

Kínt, szégyent és halált;

De el ne szenvedd, el ne tűrd Véred gyalázatát.

S ne csak veszélyben légy serény, A béke vészesebb,

S melyet vág álmos népeken, Gyógyíthatlanb a seb.

Gondold meg, mennyit érsz: eszed, Szíved, pénzed, karod,

S fukar légy, alkván, a honért,

Ha azt feláldozod.

S midőn a legtöbb emberek Csüggednek várni jót Családjok-, társaik- s magokért, Ha sorsok csalfa volt;

Midőn nem-méltatott erény És bűn, mely célt nem ér,

Kifárad újra küzdeni A vágyott javakért;

Midőn a legbuzgóbb anya Remény- s munkátalan,

S a veszni-indult gyermekért Csak sóhajtása van;

CSOÓRI SÁNDOR

Vendégeim

Te még, ó honfi, ébren állj, Remélni, tenni hő,

Míg a honból, kin lelked függ, Van egy darabka kő.

S midőn setét lesz a világ És minden tűz kiég,

A honfiszívben fennmarad Egy élő szikra még.

S hol honfi hunyt, e szikra ég Fenn a sírhalmokon,

Bal századoknak éjin át E lángban él a hon.

S kihűlt hamvából a dicső Göröghon újra kél,

Felhozza régi hőseit E szikra fényinél,

E szikra a hon napja lesz,

S hol fénye hőn ragyog.

Az élet a hon kebelén Üjúlva feldobog.

És újra felvirül a föld Amerre a szem néz,

És minden, aki rajta él, Munkára tettre kész.

S a nemzet isten képe lesz, Nemes, nagy és dicső, Hatalma, üdve és neve Az éggel mérkező.

Ó honfi, őrizd e tüzet S ne félj, ha vész borúi:

E szikra fényt ad és hevet S ég olthatatlanúl.

VAJDA JÁNOS

A vaáli erdőben

Odabenn a mély vadonban,

A cscdános iharosban,

Félreeső völgy ölében,

Sűrű árnyak enyhelyében;

Oh, milyen jó volna ottan, Abban a kis házikóban,

Élni, éldegélni szépen, Békességben, csöndességben!.. .

Nem törődni a világgal,

A világ ezer bajával. Meggondolni háboritlan,

Ami immár közelebb van . . .

Illatos hegy oldalában,

A tavaszi napsugárban,

Nézni illanó felhőkbe,

Múlt időkbe, jövendőkbe . ..

És azután, utóvégre, Észrevétlenül, megérve, Lehullani önmagától,

A kiszáradt életfáról.. .

S ismeretlen sirgödörbe’ Elalunni mindörökre .. .

S ott egyebet mit se tenni,

Csak pihenni, csak pihenni.. .

VAJDA JÁNOS

Húsz év múlva

(Gina emlékkönyvébe)

Mint a Montblanc csúcsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szivem, többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély.

Kör ültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül —

Múlt ifjúság tündértaván Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,

Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen .. .

CSOÓRI SÁNDOR

Éjszaka, otthon

Kerek a Hold ma, nem alszom éjjel,

nagy lapulevél-talpakon Zámolyra szököm haza, bogár vitorlázik el a fejem fölött s kutya ugat.

A vályúnk teli van megöregedett vízzel, teli van árnyékommal

s az istálló, mint egy kirámolt mauzóleum, tárva-nyitva.

Ki néz itt körül éjszakánként? s lefekvés előtt

ki hajtja rá a kútra a deszkaajtót?

Apám nehéz dunyhák alatt sorvad a házban, anyám a temetőben.

Fejénél ott az erdő,

életem minden csöndje ott van.

Nagy, zajtalan ponyvákat teregetek a holdfényben szét, hátha a halála is csak tévedés volt s visszajön még az augusztusi fekete babot kicsépelni.

De csak egy lúd kiált föl álmában gyászos hangon,

de csak egy denevér sodorja le a kútról az üres bádogkannát.

P. G.-nak

Nyitva az ajtóm, lépjetek be négy égtáj menekültjei. Ez itt a legkisebb haza, az utolsó búzaszemből kicsírázott ország. Nektek is, nekem is maradék.

Itt fáradtságtok is hazatalál s a másutt semmitmondó nyelv itt még a világ ura. Gyere, Örömrontó Angyal küldöttje, te bor-tócsák közt száguldó motoros, bőröd benzinszagú, hálálszagú, megérkezésed: seb s üszkösödés ellen kiáltó száj is. A Kárpátok kemény gallérját gombold ki nyakad körül.

S te Apa s te Apának Fia, gyertek ti is! véső-karuak, koronás gyökerek szobrászai, házam teli tuskókkál, kezetek hiányával.

Az ideiglenes szállások küszöbére odaszögezve a nyár, mint a tűzvész. Utolsó esély napszámosai át a tűzön! a keresztbefekvő isten testén át ahogy lehet! Látnunk keli egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk egymást, hogy hallhatók.

21