Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-11-28 / 24. szám
A negyvennyolcas forradalom kirobbanása 1847 novemberében, amikor V. Ferdinánd megnyitotta a soron következő pozsonyi országgyűlést, nemigen akadt, aki sejtette volna, hogy ez a diéta Magyarország történetének utolsó rendi országgyűlése lesz. Igaz, a polgári átalakulás Pozsonyban megjelent hívei most nagyobb reményekkel indulhattak harcba, mint korábban bármikor. Hiszen az alsótáblán — bár csekély, de vitathatatlan — többségük volt, s az ellenzéki követi csoport vezérszónokaként most — első ízben — részt vett az országgyűlésen Kossuth is, akinek a hatását konzervatív oldalról senki sem ellensúlyozhatta. S a felsőtáblán továbbra is a konzervatívoké volt ugyan a többség, de a változás szükségének itt is nagyhatású hirdetői akadtak — élükön Batthyány Lajos gróffal, az<Ellenzéki Párt elnökével. De hiába, ahogy teltek a hónapok, mind több jel vallott arra, hogy a liberális ellenzéknek ezúttal sem sikerül majd dűlőre vinnie az égető korkérdéseket, még a legégetőbbet, a jobbágy viszonyok felszámolásának a kérdését sem, amelyet pedig az engedőleges örökváltság 1840-ben történt becikkelyezése távolról sem oldott meg (hiszen a jobbágyok közül vajmi kevesen voltak képesek saját pénzükön megváltani magukat az úrbéri szolgálmányok terhe alól). És az országgyűlés tárgyalásai az első hónapokban nemcsak a konzervatívok ellenállása miatt nem vezettek eredményekre, hanem mert a liberálisok sem léptek fel eléggé következetesen és egységesen. A középbirtokos nemesek nyomasztó pénzhiánnyal küszködő többsége ugyanis képtelen volt elszánni magát arra, hogy ellenszolgáltatás nélkül szabadítsa fel jobbágyait, amíg más módon nem kárpótolhatja magát a jobbágyfelszabadításból fakadó veszteségeiért: amíg nem kerül sor Magyarországon olyan gazdaságpolitika előzetes bevezetésére, amely a hazai ipar kibontakoztatásával és a belső piac kiszélesítésével lényegesen kedvezőbbekké teszi a mezőgazdasági termelők üzleti lehetőségeit. Csakhogy ilyen gazdaságpolitika bevezetése elképzelhetetlen volt addig, amíg az ország belkormányzata nem kerül a liberális ellenzék kezébe. A liberálisok viszont a kormányzati hatalom meghódítására csupán akkor gondolhattak volna, ha előbb keresztülviszik a jobbágyfelszabadítást, s ezzel biztosítják, hogy a kirobbanó hatalmi harcban a paraszti tömegek ne ellenük, hanem mellettük foglaljanak állást. A birtokosok körülményeinek ilyen ellentmondásossága pedig még a liberális politikusok legjobb jaira is bénítóan hatott. Legalábbis 1848 márciusáig. Mert ekkor egyszeriben megváltozott a helyzet. Az előző hetekben fél Európát elborító forradalmi áradat ugyanis hamarosan átlépte a Hahsburg-birodalom határait, s március 13-án már Bécs, majd a következő napokban Pest, Milánó és Velence is szenvedélyes forradalmi megmozdulások színterévé lett. Ez a váratlan fordulat pedig lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar liberálisok most akár a paraszti tömegek támogatásának előzetes megszerzése nélkül is kísérletet tegyenek az ország belkormányzatának haladéktalan átvételére. És Kossuthék habozás nélkül meg is ragadták az alkalmat: március 15-én országgyűlési küldöttséget menesztettek Bécsbe, és ez két pap múlva már Batthyány kormányfői kinevezői iratával meg avval az ígérettel tért vissza Pozsonyba, hogy az uralkodó készségesen szentesíteni fogja mindazokat a törvénytervezeteket, amelyeket a diéta a következő hetekben elébe terjeszt. 3 Történelmünk képekben 46. n SZOLCOSOG EGVIPTOmÚBÓL II SZnBHDSRGI KfllMMIBn 12 ;v/' " :.v
