Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-11-14 / 23. szám

VÁRJUK A FOLYTATÁST Interjú Ray György közgazdásszal A londoni National Institute of Economic and Social Research tudo­mányos munkatársa 1980-ban, a Széchenyi Emléknapok ülésén a nyersanyag- és energiatermelés kilátásairól tartott nagy érdeklődés­sel kísért előadást. Nemrég Londonból küldött választ néhány kérdé­sünkre. gizni is lehet. Tudomásom szerint nyolc-tíz fiatal vesz részt a gimnáziumi magyarórákon. — Az ön hallgatói zömmel mégis franciák. — Természetesen. Mégpedig elsősorban ze­nei érdeklődésű fiatalok. Az egyetemen mint­egy 300 főnyi hallgatósággal zenetörténeti szak működik. A magyar zene iránt rendkí­vüli nagy a „kereslet”, igen sokan jártak már a kecskeméti Kodály Intézetben. Éppen ezért érthető, hogy meg akarják ismerni a nyelvét annak a népnek, országnak, amely ezt a zenét szülte. A strasbourgi magyarok néptánccso­portjában a magyarok mellett franciák is tán­colnak, énekelnek. Közülük az egyik lány szintén beiratkozott ide, mert érteni akarja annak a magyar népdalnak a szövegét, amit énekel, amire táncol. Ezenkívül másfajta szak­mai érdeklődés, kíváncsiság is idevonzza a hallgatókat. Van, akit a magyar külpolitika, a szocializmus érdekel, van, aki irodalmár és szeretné általános tájékozottságát ebben az irányban is kibővíteni. — Mekkora a kisugárzása, a hatása annak, hogy itt „négy-öt francia összehajol” és ma­gyarul tanul? — Először is ez a négy-öt francia most ép­pen harminc. A három évfolyamon ennyien tanulnak. A számokon túlmenően azonban in­kább a minőségre hívom fel a figyelmét. Ar­ra, hogy a tanulók potenciális továbbadói 5 A SZERZŐ FELVÉTELEI mindannak, amit itt tanulnak. És még vala­mit: az intézet munkája önmagában véve is jelentős, ám igazi hatást, sikert csak minden strasbourgi magyar forrás együtt érhet el. A gimnázium, a magyar érettségizőkkel, a nép­táncegyüttes, amelynek toborzó plakátja itt függ a folyosón, a hazai művészek vendégsze­replése, nemrég éppen Ruttkai Éva járt Stras­­bourgban, no meg a helybeli sajtó tájékozta­tása, az otthonról kapott támogatás és a fran­cia egyetemi vezetőség segítőkész jóindulata — ez mind együtt teremti meg azt az alapot, amelyre építve reálisabb, tárgyilagosabb ké­pet alakíthatunk ki a franciákban magunkról, múltunkról, jelenünkről. APOSTOL ANDRÁS 1. A tanévióro-össiejövetelen 2. M. Roland Marx, az egyetem dékánja 3. Vígh Árpád 4. Karin írni tanul 5. Karin édesanyja az összejövetel fő szervezője 1980-ban ön részt vett a Széchenyi Emlék­napok rendezvényein. Hasznos volt-e a köz­gazdászoknak ez a találkozója, s lehetségesnek tartja-e az eszmecsere folytatását? — Igen hasznosak és érdekesek voltak a Széchenyi Emléknapok rendezvényei. Semmi újat nem fedeztünk fel a vitákon, új elmélet sem született —, de nem is ez volt a találkozó célja. A sikert mindenekelőtt abban látom, hogy összehozta a szétszórtságban élő magyar közgazdákat, akik igen érdekes előadásokat tartottak időszerű gazdasági kérdésekről, ame­lyek — úgy gondolom —, az otthoni magyar közgazdáknak éppúgy hasznosak voltak, mint a magyar vonatkozású előadások a külföldön élők számára. — Az sem mellékes körülmény, hogy vala­mennyien nagyon jól éreztük magunkat ott­hon, amiben nagy részük volt a vendéglátók­nak, a rendezőknek, a Magyarok Világszövet­ségének. Hasznos lenne, ha e jó kezdeménye­zés nem sikkadna el, mert várjuk a folytatást, hogy a „Budapesti Iskola”, amelyről a találko­zón szó esett, hallat magáról. Amikor „folyta­tásról” beszélek, természetesen nem arra gon­dolok, hogy a találkozót évente ugyanebben a formában ismételjük meg, de egy-két év múlva — talán másutt —, újra sor kerülhet rá. — Sok pesszimista hang hallatszott a tava­lyi közgazdász találkozón, ön is pesszimista? — Ez attól függ, hogy ki és miért pesszi­mista. Ha a korábbi növekedési ütemre gon­dolunk, akkor pesszimista vagyok. És akkor is, ha a nyugati munkanélküliségről esik szó. Ez utóbbi nem szűnik meg magától, de tehe­tünk olyan intézményes változtatásokat, ame­lyek jelentősen csökkentenék a munkanélkü­liek számát, például rövidebb munkaidő vagy az alacsonyabb nyugdíjkorhatár révén. Ez lé­nyegesen enyhítene pesszimizmusomon. De ha arról van szó, hogy kimerülőben lennének a világ energiakészletei, akkor derűlátóbb va­gyok. — A találkozón mindenki egyetértett ab­ban, hogy a világgazdasági helyzet bonyolult, komplikáltabb, mint bármikor a második vi­lágháború befejezése óta, s a kibontakozás út­ja sem világos. — Miben látja a kivezető utat? — Bízom benne, hogy gazdaságilag magá­hoz tér a tőkés világ. Az Egyesült Államok­ban, zökkenőkkel ugyan, de fellendülőben van a gazdaság. — Egyetértek Bognár professzor úrral, aki előadásában „korszakváltásról” beszélt, mert bizonyos értelemben új világrend van kiala­kulóban. Figyelni kell a világ országaira, és konfliktusaik ellenére is, számolni kell az olaj­termelő országokkal. A kivezető út még nem világos, én legalábbis nem látom annak. A szakemberek egyelőre a meglevő intézmények tevékenységének javításával foglalkoznak, az UNCTAD például már hatékonyan képviseli a fejlődő országok érdekeit. — Magyarország erősen exportorientált or­szág, gazdasága nyitott. Mit tanácsolna egy magyar külkereskedőnek? — Nem foglalkoztam behatóan a magyar gazdasági élet tanulmányozásával, benyomá­saim felületes ismereteken alapulnak, leg­alábbis, ami a közelmúltat és a jelent illeti. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése azonban ésszerű és merész vállalkozás volt, amely megítélésem szerint, várakozáson felül sikerült. De ez az új rendszer megköveteli az árak és árfolyamok — nem teljesen fájdalom­­mentes — rendezését is ... — A külföld bizalma változatlan a magyar gazdaság iránt, az életszínvonal évről évre ja­vult Magyarországon. Ezen a tendencián csak átmenetileg változtat az a körülmény, hogy a feltétlenül szükséges árrendezések miatt ott­hon „zökkenőkről” beszélnek. Az irányzatot jobban meg tudja ítélni az a „kívülálló”, aki nem éli át ugyan „belülről” a változásokat, de alkalma nyílik rá, hogy rendszeresen, hosz­­szabb-rövidebb időre Magyarországra látogas­son. Az autó, nyaraló, családi ház nem csupán valamilyen jól kereső réteg kiváltsága. Az em­berek Magyarországon jól öltözöttek, az élel­miszerpiacok bősége lenyűgözi a külföldi tu­ristákat, bárhonnan érkeznek is. Érdektelen egyeseknek az az észrevétele, hogy a bőséges árufelhozatal „csupán” a háztáji gazdaságok­nak köszönhető. Egyébként a háztáji zseniális intézmény, a lényeg pedig az —, hogy az el­látás kitűnő. Persze, mindez nem jelenti, hogy nincsenek problémák, de ugyan hol nincsenek nehézségek? — Ami a kérdés másik részét illeti, azt a tanácsot adnám a magyar külkereskedőknek, hogy mindenekelőtt ismerjék meg jobban a piacokat. Megtérül a piackutatásra fordított befektetés. Továbbá a kereskedők ne eléged­jenek meg azzal, hogy kitűnő minőségű áru­kat exportálnak, hanem arra is törekedjenek, hogy színvonalas, korszerű csomagolásban ke­rüljenek a cikkek külföldre! Aztán nem kell futni olyan szekér után, amely többszöri pró­bálkozás ellenére sem vesz fel. Vagyis, van­nak olyan termékek, amelyeket a magyar kül­kereskedők minden áron igyekeznek elhelyez­ni, de sikereket nem könyvelhetnek el, a be­fektetett energia nincs arányban az ered­ménnyel. — Milyen termékek számíthatnak sikerre Angliában? — Mindenekelőtt az élelmiszeripari áruk, fogyasztási cikkek ruha, cipő, az elektronikus termékek (a Tungsram sikere közismert) — bár e téren nagy a verseny. Jelentős export esetén előtérbe kellene állítani a közös vál­v lalati megoldásokat, ami persze nemcsak Ang­liában, hanem a Közös Piac többi országában is előnyös lehet. — Tart-e kapcsolatot a magyar szellemi élettel? — Mindenekelőtt közgazdászokkal, akik közül sokan látogatnak Angliába, és buzgó ol­vasója vagyok a magyarországi szakirodalom­nak is. Sajnos, sokkal kevesebb magyar szép­­irodalmi művet olvasok, mint amennyit sze­retnék. Nagyon élvezem a hanglemezeket.. . — erről megint az jut eszembe, amiről koráb­ban már szóltam: megfelelő marketing eseté­ben a magyar hanglemezeknek és a magyar kiadású angol könyveknek, amelyek sok eset­ben rendkívül szépek — a jelenleginél na­gyobb piaca lehetne. — Hogyan őrizte meg szép magyar beszé­dét, stílusát? — Érdékes a kérdés. Sosem volt problé­máim a magyar beszéddel,, dg néhány éve elő­adást tartottam Budapesten, s többen is meg­kérdezték, hogy erdélyi vagyok-e. Nos, sosem voltam Erdélyben, talán ezért gondolták azt. hogy odavalósi vagyok, mert — úgymond — régies kifejezéseket használok. Hát ez bizony lehetséges: a nyelv fejlődik, s ezzel a külföl­dön élő magyar általában nehezen tud lépést tartani. LÉN ART GYÖRGY FOTO: GABOR VIKTOR ( 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom