Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-10-17 / 21. szám

— Voltaképp itt tenni kellene valamit, hogy ez a rágalom elüljön. Jó volna, ha felelősségre vonnám az illetőt? — kérdezte meg a háziurat.

— Azt, kérlek, ne tedd, mert diszkréció alatt mondtam el a dolgot.

— De hát valamit mégiscsak ki kell eszelni. Végre is ez sértő inszinuáció, mert annak idején a becsületemet toroltam meg, s erre ma is súlyt helyezek. — Mindenesetre gondolkozni kell e dologról — hagyta helyben II- lenczi. — Én is úgy tartom, hogy a neved megkíván valami reparációt. És különben se árt, ha az emberek megint visszaemlékeznek egy kissé a dologra. A te eseted nem olyan közönséges, hogy kifacsart citromként el lehessen dobni.

— Nagyon köszönöm baráti szívességedet — szólt Marjai fölkelve —, és még igénybe fogom venni. Fogadd hálámat. Kezét csókolom, nagyságos asszony, talán nem untattam azzal, amiről beszélgettünk.

Meghajlott és elment. Illenczi elmosolyodott, és így szólt a feleségéhez:

— íme, az őszinteség és az érdekesség. Most megy a nagyharanghoz és kihirdeti, hogy igenis ő a gyilkos, és leteszi rá a szavát, hogy ő az. Boldogtalan volna, ha valaki elfeledné, hogy Marjai főhadnagy meggyilkolta a feleségét. Ez olyasmi lenne, mintha Hamletet nem Shakespeare írta volna.

Az asszony is elmosolyodott.

— Valóban, ez az ember vérrel kendőzi az arcát, de mégiscsak kendőzi! — jegyezte meg.

Illenczi a felesége vállára tette a kezét.

— Én az istállóban lakom egész nap, ő meg a morgue-ban, nos, melyik a jobbik? ö nem tud ellenni két percig anélkül, hogy ne arról beszéljen, mint ölte meg azt a szegény aszszonyt, akinek végre is igaza volt. Ki ne csalná meg ezt a hőst? Ha száz halált hal a szerencsétlen, akkor is jobban jár, mintha hozzá volna láncolva.

Téged azonban esetleg érdekel. Nemde, a gyilkosság tíz év előtt történt?

— Igen, tíz év előtt.

— Az emberek ennyi idő alatt felejtenek, talán tudva is kitörölnek egyet-mást az emlékezetükből. így például a múltkor egy társaságban fordultam meg, ahol a te esetedről szólva egy ismert notabilitásunk ezt mondta: ,,Én azt hiszem, ez az egész gyilkosság csak mese.”

Marjai hitetlenül, de kissé meglepve nézett föl.

— Mese? Benne volt minden újságban. Otthon vannak mind, sorba rakva. Az egyikben le is vagyok rajzolva.

— Mégis többen akadtak —- folytatta a háziúr —, akik mosolyogtak a báró szavaira, s azt mondták: „Tényleg nincs kizárva a dolog.” Tudod, tíz év nagy idő.

A főhadnagy kissé izgatott lett.

— Engedelmet kérek, nem olyan nagy idő. Az ilyen dolgok nem évülnek el egyhamar. Milyenek az emberek ... hihetetlen! Nevetséges, de úgy van: irigylik tőlem az esetet, nemde?

— Mindenesetre. Én természetesen melletted foglaltam állást, és azt mondtam: „Felelek a dologért”, de mégis, mint jellemző esetet fölemlítem. Ugyanakkor abban a társaságban, amelyben nagyon sok előkelő ember volt, az olasz királygyilkosról kezdtek beszélni, s azt mondták, hogy valóban bátor ember volt.

— Az egy közönséges gazember volt! — vetette ellen Marjai főhadnagy. — Pénzért bérelték föl: tettében nincs semmi nemes vonás. Csak nem gondolod, hogy ideális gyilkos?

— Ö, dehogy! — nyugtatta meg Illenczi. — Eszményi gyilkos vagy például te, aki a becsületért cselekedtél, de nem ő, aki az anarchizmust szolgálta.

Egy pillanatig csönd volt, aztán Marjai vette föl a szót.

— Amint az előbb mondottál, nem megy ki a fejemből. Rosszakarat volna ez, avagy feledékenység? És sokan hallották? Bizonyára tovább is terjesztik a hírt, s kiderítik, hogy nem gyilkoltam, sőt talán még a feleségemmel élek, nemde?

Megsimogatta homlokát.

Leült a kosárba, s kezébe vette az újságot. Az asszony a párkányra támaszkodott, és kiengesztelődve mosolygott.

— Ha pedig nem hágy békében — szólt Illenczi az első sorokat átfutva —, akkor én is érdekes ember leszek. Majd elválik, hogyan fog velem boldogulni.

KOVALOVSZKY MIKLÓS

Lovas nemzet

Lovas nemzet vagyunk — emlegetjük büszkén még ma is, amikor pedig a lovaglás úri passzió, vagy „idegenforgalmi szolgáltatás”, lovat pedig a városi, s hovatovább a falusi gyerekek is inkább csak képről ismernek. Pedig régibb irodalmunk lapjain kapálva nyihognak a tüzes harci mének, táncolnak a délceg hátasparipák, büszkén trappolnak a hintó elé fogott parádés lovak. Csak néhány verssort idézünk bizonyítékul és emlékeztetőnek: „Edwárd király, angol király léptet fakó lován” (Arany: A walesi bárdok); „A jó merániak legszebb lovon ficánkolódnak — Tegnap egy kesely, ma szürke, holnap egy fakó” (Katona: Bánk bán); „Vitéz Csepü Palkó, A tiszteletes két pej csikajának Jó kedvű abrakolója” (Petőfi: A helység kalapácsa). És mint e néhány idézet is mutatja, a számunkra természetes alapszínek mellett mennyi színárnyalat, változat! Megnevezésükre régi nyelvünknek igen gazdag szókincse volt. E szavak közül némelyik — önálló lónévként — máig ismeretes, sok azonban legtöbbünk előtt homályos, vagy bizonytalan értelmű, voltaképpen csak a lovakkal foglalkozók szókincsében él pontos jelentésével.

A deres szó már sugallja, hogy valamilyen szürkés árnyalatról van szó; pontosabban: deres az olyan ló, amelynek sötétebb szőrébe a törzsön sűrűn vegyülnek fehér szálak. Az a négylábú pad, amelyen a botütést hajtották végre, ilyen lóról kapta a nevét; hasonló átvitel állatnevekről a (fűrészbak, az emelődaru, a (futó)macska, a pléhkecske és csőszamár is. A ló alapszíne szerint van aztán vasderes, sárgaderes.

Eléggé világos nyelvérzékünk szamára a fakó színnév is: lóban az elmosódó, határozatlan árnyalatú, szürkés, sárgás, vagy vörösszürke, fénytelen szőrű állatot jelölik vele, de kutyára is mondják. Kevésbé ismert ma már a pej szó értelme, pedig igen gyakori volt, mint lószínnév: olyan sárgás- vagy vörösesbarna szőrű állatot jelölt, amelynek sörénye és farka sötét, vagy fekete. Elterjedtségét mutatja a Pejkó lónév is. — A kese, vagy kesely viszont sötétebb színű ló, amelynek lába fehér, vagy szőrét fehér, illetőleg világos foltok tarkázzák; tájnyelvi használatban világos, sárgásfehér, vagy vörösessárga, fakó színű lovat is jelent, de emberre is mondják.

Egyéb névváltozatok vannak a különféle színű és alakú foltokkal „díszített” szőrzetre: az almásderes, almáspej, almásszürke ló alapszíne alma formájú világosabb foltokkal van tarkítva; a babos vagy babostarka rendszerint fehér alapszínű, babhoz hasonló alakú, dió nagyságú vörös, vagy fekete foltokkal; a holdas olyan ló, amelynek homlokán fehér folt, úgynevezett csillag van; innen a gyakori Csillag lónév. Mondják az ilyen lovat hókának is, a szó jelent azonban általában fehér foltos, illetőleg kesely, tehát fehér lábú lovat is.

E többé-kevésbé még élő színmegnevezéseken kívül vannak azonban erősen régiesek, sőt elavultak is, vagy amelyek tájnyelvbe szorultak. Ilyen például a bonta, azaz kétféle színű, főleg fekete-fehér tarka: a szeg vagy szög paripa sötét- vagy gesztenyebarna volt; a zsufa pedig fakón halványsárgát, szalmaszínűt jelent. Sok ilyen elnevezés volt régen általános, a színek árnyalatai, kombinációi és a különféle foltok elosztása szerint. Ezek részben ma is használatosak a lótenyésztés szaknyelvében, a népnyelv pedig más állatokra, főleg a szarvasmarhákra is alkalmazta őket.

21