Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-24 / 2. szám
nagy jólétben feleségével és unokájával. Az 1558. év január 8-án hirtelenül elhunyt. Csak ekkor kezdték súgni-búgni, hogy Palczan Péter nem volt tisztességbeli személy, mert ha módját ejthette, a más ember búzájába is bevágta a sarlóját. Így állván a dolog, a magyar kamara ingóságát-bingóságát zár alá vette. Pozsonyi házában a készpénzen és a drága vontarany, selyem- és atlaszruhákon kívül aranyos kupákat, aranyláncokat, ezüstsisakokat és buzogányt stb. találtak. A sok értékes tárgy közt ráakadtak Buda város régi pecsétnyomójára. Budának s Pestnek régi okleveleire és privilégiumaira. Hogyan és mikor kaparintotta meg ezeket Palczan, arról hallgat a krónika. Csak most sült ki az is, hogy őkigyelme a Szent Mária egyház kincseit is magával hozta Budáról. A magyar kamara szerint mindez csak jelentéktelen részecskéje volt Palczan vagyonának. őkigyelme ugyanis társul szegődött volt Kremer Farkas és Lang Lőrinc nürnbergi, valamint Schrangel János és Bornemissza Tamás budai kereskedőkhöz. E kompánia áruházaiban aztán tömérdek portéka feküdt. Mivel Palczan gyanús dolgaiban a felesége is részes volt, és emellett sok mindent rejtegetett, Ferdinánd király elrendelte, hogy ez ügyben Bornemissza Tamást kell hivatni. Kívüle vejét: Gellért mestert is ki kell hallgatni. Ezek ugyanis nemrég szőlőskertet vásároltak Palczan Pétertől. Ugyancsak elrendelte a király, hogy Dorottya asszonyt kínpadra vonják és vallassák. A király meghagyására Dessewffy János, a magyar kamara elnöke, fáradhatatlanul kutatott, kinél és hol találhatja föl a boldogult Palczan vagyonát. Fáradozását azonban siker nem koronázta. Ezen közben Palczan unokája is megjelent Dessewffy előtt. E leányka könnyezve kérte a kamaraelnök támogatását, hogy nagyatyja hagyatékát megkaphassa. A leány előadása szerint Palczan vagyonát az özvegye és volt kereskedőtársai rejtegetik. Nem tudjuk, sikerült-e Palczan harmincezer aranyát fölfedezniük. Arról sem találtunk írást, mit tett a kamara Palczannak zár alá tett hagyatékával. A hagyaték tárgyai közt különben egy könyv is akadt. Magyar biblia volt ez. Tehát bizonyos, hogy Palczan házában a magyar nyelv járta. * A z 1686. év nyarán javában folyt Buda ost- M romlása. Abdurrahman basa — ez a /■ tetőtől talpig hős katona — Ismael bar~M sával együtt mesteri módon folytatta a -L M. védelmet. A császári sereg számához képest ugyan kevés embere volt, de azért helytállt magáért és hallatlan kitartással, páratlan makacssággal verte vissza a támadásokat. Ez a hős Abdurrahman, az utolsó budai basa, kinek felesége magyar asszony volt, azt tartotta, hogy a világbíró szultán kötelén kelletik fojtva meghalnia, ha a magyar fővárost feladja. Ezért minden emberit megtett a vár védelmére. Szeme, füle állandóan résen volt. Az éjét is nappallá tette. Hajnalsötétékor már a bástyákon forgolódott, s a holdvilág is ott találta őt. Ifjú ember sem bírta volna el, amit ez az ősz ember játszva elviselt. Július hó 22-én, mikor a bajorok egyik mozsárágyúja épp a várba vetette nagy golyóbisát, irtózatos dördülés rázta meg Buda egész környékét. A föld mindenütt megmozdult. A Duna vize kicsapott a pesti partra. Malomkő nagyságú sziklák és kődarabok repültek a pesti oldalra. A füst az egész eget elborítá, s két óra hosszáig a budai várból mit sem lehetett látni. Senki sem tudta, mi történt. A várat ostromló csapatok ész nélkül szaladtak, s a futókra kövek és szétszakított emberi részek hullottak. Rémület szállt meg mindenkit, s nem egy embernek az esze is megzavarodott. ILLUSZTRÁCIÓ: BÁLLÁ MARGIT De hát mi volt ez? Mi történt a budai várban? Nyolc-, mások szerint pedig tizenkétezer mázsa lőpor robbant fel, s másfél ezer törököt ölt meg a várban. A robbantás dicsőségét a bajor tüzérek maguknak vindikálták; mert hiszen az ő lövésük után repült a levegőbe a budai arzenál. A tábori főjelentések azonban véletlennek, vagy elemi csapásnak mondották a robbanást. Az akkori hivatalos lap — Foglietto Straodinario — is így adta elő a dolgot. De vajon hihetünk-e a hivatalos jelentéseknek? Ez esetben aligha; mert a robbanás okáról csakis az arzenál török őrei adhattak volna fölvilágosítást, azok pedig meghaltak. Károlyi Árpád — Buda visszafoglalásáról írt nagyszerű munkájában — megemlíti, hogy bizonyos Gábor nevű szabó már a robbanás előtt több levélben megírta Diodato János nevű barátjának Bécsbe, hogy ő egy megvesztegetett csorbadzsi segítségével felrobbantja az arzenált, s aztán a keresztényekhez menekül. Hát ki volt ez a Gábor szabó? S csakugyan ő lett volna az áruló, aki az arzenált felrobbantotta? Erre a kérdésre felelünk itt eddig ismeretlen iratok segítségével. Tudott dolog, hogy a bécsi udvar Budán, Nándoriehérvárott és egyebütt titkos levelezőket tartott. Ezek a levelezők jobbára hitvány pribékek voltak, akik jó pénzért eladták a lelkűket, s Bécsbe mindent megírtak, ami a török várakban történt. Ilyen levelező volt Budán Gabriel Schebin, másképpen Kara Hisar, aki Buda ostroma előtt és alatt küldözgette jelentéseit Bécsbe. Lipót császár 1688. szeptember 4-én maga írja, hogy Kara Hisar híven szolgálta őt, s mint budai levelező érdemeket szerzett. Kara Hisar, vagyis Gabriel Schebin jelentéseit az ostrom idején bizonyos Melchior György nevű ember vitte az udvarhoz. Ezt egy ízben a huszárok elfogták, de csak a nála talált ötvenkét aranyat vették el, a titkos leveleket nem találták meg. A levélvivő ugyanis, ravasz róka lévén, írásait úgy elrejtette, hogy a huszárok nem akadtak rájok. Ha megtalálják, egy istrángszálat bizonyára nem kíméltek volna tőle. Gabriel Schebin, vagyis Kara Hisar a haditanácshoz intézett levelében kétségtelenül bebizonyította, hogy a budai arzenált ő robbantotta fel néhány megvesztegetett emberével. A megvesztegetésre kétezerkétszáz forintot fordított a magáéból. Ezért költségeinek megtérítését és jutalmat kért. A haditanács 1688. április 17-én e méltányos kérés teljesítését sürgette. Az udvari kamarának nem lévén pénze, az ügy elintézését húzta, halasztotta. Pedig őfelsége a titkos tanácsban évi négyszáz forint penziót rendelt el Kara Hisarnak. A haditanács és az udvari kamara e határozatról 1687. február 8-án értesítette Kara Hisart. Az értesítést őkigyelme meg is kapta, de a pénzt nem. Ezért újra folyamodott. írásában hosszan elmondja, minő nagy szolgálatokat tett ő a kereszténységnek az ostrom idején. „Amint — írja — már világosan kimutattam, életem veszedelmével felrobbantottam a nagy arzenált. A császári katonák a vár elfoglalása után 258 Ziggint elragadtak tőlem. Ezért is recompensatiót ígértek. De a kamara az elmúlt évben csak 150 forintot adott, az őfelsége elrendelte pensio fizetéséről pedig egészen megfeledkezett. Feleségemmel és gyermekemmel éhen kell dögölnöm; mert hazámba többé nem mehetek, és itt senki, egyetlen lélek sem könyörül rajtam. Meg nem élhetek itt; mert az itt dívó nyelveket nem értem!” Ezt Kara Hisar ugyan németül írta, de ő maga nem tudott németül. Csak török és örmény nyelven tudott írni. Valamivel későbben Kara Hisar újra írt az udvari kamarának. Megírja, hogy nem kevés gyűlölséggel kell kenyerét ennie! Nagy bódulásban van amiatt, hogy a kamara ezer arany helyett csak ezer tallért akar néki adni, négyszáz forint helyett csupán kétszáz forintnyi évi penziót. Ebből ő meg nem élhet. Úgy látszik, Lipót császár és a haditanács jobban értékelte Kara Hisar szolgálatait, mint az udvari kamara, őfelsége ugyanis 1688. szeptember 4-én az évi penzión kívül egyszer s mindenkorra kétezer forintot rendelt Kara Hisarnak érdemei és kára fejében. Kara Hisar ez ügyben írt folyamodásait így írta alá: „Gabriel Schebin Kara Hisar gewester Correspondent in Ofen”. A hódoltság korában Kara Hisarhoz hasonló alak bőven akadt mind a magyar, mind a török végházakban. Innét van, hogy ostrom árulás nélkül ritkán esett meg. A török végházakban egész sereg pribék akadt, akik az igaz hittől elszakadtak, s pribékeknek fölborotváltatták magukat. A magyar végházakban meg olyan emberek akadtak, kik a keresztény hit édességére térvén, a török ellen szolgáltak. Ezek a pribékek megbízhatatlan emberek voltak. Veszedelem idején ugyanis a falakról lebocsátkoztak, s az ostromlóknak mindent elárultak. így mentették meg az életüket, mert az elfoglalt várban talált pribékeket mind a magyar, mind a török karóba vonatta. 19
