Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-10-03 / 20. szám
Történelmünk képekben 42. SZRBnDSHC ÉS TUMJDOn Magyarország a reformkor kezdetén A feudális Magyarország modernizálásának nagy munkájához Széchenyi István komponálta a nyitányt. Az ő művei a nagybirtokos főúr válaszát fogalmazták meg, aki a Habsburg-birodalmat kormányzó elit tagjaként nem tervezte a hatalmi viszonyok megváltoztatását, sőt reformterveiben a kormány támogatására is számított. A szegényebb sorú közép- és kisbirtokos nemesség számára azonban ez a válasz nem volt kielégítő. őket egyre jobban szorongatta a hitelhiány, fenyegette birtokaik elavulása és' elaprózódása. Ügy látták, a gazdasági konjunktúra által kínált lehetőségek kihasználásához mélyebb reformokra, a terményeik értékesítését akadályozó állami gazdaságpolitika és az egész vámrendszer megváltoztatására, ehhez az államvezetés;ben való részesedésre lenne szükségük. Ilyen törekvések már 1790- ben jelentkeztek. Akkor a nemesi reformerek követeléseik igazolására a felvilágosodás eszméit használták fel. Négy évtizeddel később a már konszolidálódott polgári rendszerek ideológiáját, a liberalizmust vették át, legalábbis az 1820-as évek végén tartott megyegyűlések bizottságainak reformjavaslataiban. Ezekben nemcsak az abszolutizmusellenes sérelmek, hanem a modernizálás felé mutató liberális nézetek is felbukkantak. A nemesség reformer hajlandóságú csoportjai hamar belátták — különösen az 1831. évi észak-magyarországi „koleralázadás” hatására —, hogy a bécsi abszolutizmus ellen csak akkor léphetnek fel sikerrel, ha nem fenyegetésként, hanem szövetségesként tudhatják maguk mögött a jobbágyság tömegeit. Evégett távlatos stratégiát alakítottak ki: az érdekegyesítést. Ennek jegyében elsődlegesen a parasztság jobb módú, „telkes” elemei számára kívánták megteremteni a felszabadulás lehetőségét: készpénzzel örökre megválthatták volna a jobbágyi terheket és telkeik polgári tulajdonosaivá válhattak volna. (E megoldással a földesurak is készpénzhez jutottak volna.) „Szabadság és tulajdon” — így határozta meg Kölcsey Ferenc a közérdeket, amely minden polgárt egyformán köthet a hazához. A reformeszmék gyakorlati megvalósításához az alkalmat az 1832—1836. évi hosszú országgyűlés hozta meg. Ezen a reform hívei megkísérelték a megyei bizottsági javaslatok megtárgyalását és a megfelelő törvények alkotását. Az udvarnak azonban sikerült a reformtörekvéseket megbuktatnia. Támaszkodott a főrendi tábla hagyományosan konzervatív és udvarhű többségére, és kijátszotta a könnyen korrumpálható szegény vidéki kisnemesi tömegeket a haladó követi utasítások megváltoztatására. A bécsi kormány, Metternich herceg és társai azonban csak formális és átmeneti győzelmet arattak. Ezen az országgyűlésen hatalmas változás következett be: a nemesség hagyományos rendi sérelmi politikája mellett és ellenében új, polgári reformirányzat lépett fel: fiatal, tetterős reformnemzedék. Wesselényi Miklós, erdélyi főúr, Széchenyi barátjaként indult, de csakhamar élesen szembefordult a kormánnyal, és a liberális ellenzék lelkes, tekintélyes szervezőjévé vált. Balítéletek című könyvében a polgári átalakulásnak mind a gazdasági, mind a politikai oldalát egységében ragadta meg. Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője, nagy szenvedéllyel és politikai tisztánlátással fogalmazta meg a reform szükségességét. A fiatal Deák Ferenc a magyar alkotmány és a jogrendszer páratlanul alapos ismeretében mutatta ki a rend-14
