Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-09-19 / 19. szám

A tisztelt jelenlevőktől most mindenekelőtt azt kérjük: fejtsék ki elképzeléseiket a következő témakörökben:

— programok, tantervek, a tanárszakosoknak más leendő tudományos szakembereknek, illetőleg a lektori jellegű oktatás számára, milyen modell lenne a legkorszerűbb, a legideálisabb?;

— oktatási módszerek (melyek a legeredményesebbek a különféle helyzeteket és lehetőségeket figyelembe véve?);

— a segédletek (tankönyvek, jegyzetek, ezek cseréjének lehetőségei ; szépirodalmi és szakkönyvek; hangszalagok, lemezek, térképek stb. és ezek cseréje vagy közvetlen megküldése stb.);

— a továbbképzés (az illető országban, illetőleg Magyarországon);

— a tanári egyesületek, szervezetek lehetőségei (megbeszélések, konferenciák; kiállítások, emlékünnepségek rendezése stb.);

— közvetlen kapcsolat a különböző iskolai oktatással;

— a tudományos munka megszervezése, összehangolása, a módszerek stb. cseréje.

Ügy gondolom, megkérhetnénk az Anyanyelvi Konferencia Védnökséget, hogy bízzon meg egy öt-hat tagú szűkebb bizottságot, amely aztán számba venné módszeresen a lehetőségeket, és amely előterjeszthetne egy minimális, gyorsan végrehajtható és végrehajtandó, valamint egy hosszabb távú tervet.

SZATHMÁRI ISTVÁN

együtt dolgozni a Hazával. Hasonló szemléleti változásra van szükség egyéb külföldi egyházakban is. Ha igaz az, hogy hazai kapcsolatok nélkül nem marad meg külföldön a magyar nyelv és kultúra, akkor az is igaz, hogy a külföldi egyházak sem maradnak fenn hazai egyházakkal való kapcsolatok nélkül. Az egyházak is a nyelvet és a kultúrát őrzik. Ez a hazai lelkészek bevonása nélkül nagyon nehéz.

A kinti magyar vezetőknek el kell ismerniük, hogy az egyházak fennmaradása ettől a felismeréstől függ. Legtöbb vezető vallásos. Egyházát tehát fenn akarja tartani. A holnap a ma jól végzett munkájától függ, és a múlt jól végzett munkáján épül. A nyolcvanas évek nehezebb nemzetközi helyzetében az előző tíz év eredményei nélkül veszélybe került volna minden új hajtás. De már felnövekedett a növény, már megmarad. Mennyivel előrébb volnánk, ha előbb kezdtünk volna. Nincs mentség a további késlekedésre.

Felhívással fordulok minden külföldi egyházhoz: mentsük meg az egyházainkat a jövőnek, újra hozzunk lelkészeket Magyarországról.

HARASZTI SÁNDOR

USA

Sinor Dénes és Lőrince Lajos

A zárónapon megkérdeztük Sinor Dénes professzort, hogyan összegezné a IV. Anyanyelvi Konferencia tapasztalatait?

— Szavunk elsősorban a hála szava kell legyen. A háláé és elismerésé, a sok munkáért, költségért, az emberi kedvességért, de talán elsősorban a toleranciáért, amellyel az anyaország, legtöbbünknek szülőföldje, megint befogadta messziről visszatért, furcsa szokásokkal terhes gyerekeit. Édesapám szokta volt mondani „fiam, ne tanítsd az apád gyereket csinálni”. Nem mondta volna, ha nem lett volna rá oka, és — bizony —, a konferencia lefolyása alatt sokszor mondhatta volna sokaknak.

— Tempora mutantur et nos mutamur in illis, tartja a latin mondás. Változnak az idők és mi velük változunk. Az Anyanyelvi Mozgalom csak úgy maradhat életben, ha új igényekhez adaptálódik. De az ilyen pragmatikus alkalmazkodás nem a cél, hanem csak az eszközök változtatására vonatkozik. Üj igények új módszereket kívánnak, új lehetőségeket nyitnak. Ezek kihasználása már nagy eredményeket hozott. Csak kettőt említek: a torontói és a bloomingtoni egyetemek magyar, tanszékeit. Az első a kanadai magyar társadalom megmozdulásának, a második a Magyar Tudományos Akadémia és az Indiana University együttműködésének gyümölcse. Az utóbbi ragyogó példája annak a szellemnek, amely mozgalmunkat fűti. Két nagy múltú intézmény — a Magyar Tudományos Akadémia és az Indiana University —, a működésük alapjául szolgáló társadalmak különbözőségeit áthidalva, kezet fogtak és együtt teremtettek az itteni vagy ottani napi politikától független bázist, amerikai földön a magyarságtudomány számára. És mindehhez még arra sem volt szükség, hogy bárki is csürdöngölőt táncoljon, verseket mondjon vagy nemzetiszínű gatyamadzagot hordjon. Szándék, kitartás, munka, józan ész és ezek gyümölcse, dollár kellett csak. Püski Sándorék eposzos munkája mutatja, mit lehet más téren elérni.

— Mi a véleménye arról a vitatott szándékról, amely az első tíz év eredményeinek jogos büszkeségében, de kissé elrugaszkodva a valóságtól, most már a világmagyarság minden kérdését ráterhelné az anyanyelvi mozgalomra.

— Kétségtelen, hogy az Anyanyelvi Mozgalom kereteit ki kell tágítani és örömmel látom, hogy ilyen irányban komoly lépések történtek. Tágítás, bővítés persze nem a régi lerombolását jelenti. A magyar kultúra ismeretének fokozottabb istápolása nem vonja magával a nyelvtanítás elsorvasztását, mint ahogy egy orvostudományi karon a kórbonctan tanítása nem gyengíti a szülészetet. Sőt, ha szabad a hasonlatot tovább vinnem, az új osztály nem lehet meg a régi nélkül, ugyanis, ha nem segítünk a szüléseknél, előbb-utóbb nem lesz boncoló és boncolandó.

— Bővítsünk, tágítsunk tehát

— de mértékkel! Keresztury Dezső szavaival „az Anyanyelvi Mozgalom kis hajóját ne terheljük túl

— mert elsüllyed”. Mozgalmunk, a Konferencia — a Világszövetség sem — válhat, például, könyvkiadóvá, és nem kívánhatjuk meg tőlük olyan feladatok megoldását,

FOTÓ: GABOR VIKTOR

amelyek - a magyar állam kereteiben - más szervekhez tartoznak. Kezdettől fogva azt ígértük, hogy nem avatkozunk egymás belügyeibe. Azok, akik például azt kérnék, hogy Magyarország engedjen be minden külföldi magyar sajtóterméket, azt kívánnák a Világszövetségtől, hogy változtassa meg a magyar állam, a magyar törvények egyes rendelkezéseit. Abszolút szabadság nincs és a magyar sajtószabadság keretei mások, mint például az amerikaié. Ezt és hasonló különbségeket tudomásul kell venni, alkalmazkodni kell hozzájuk. Ez a tolerancia, ez a diszkréció, az együttműködés alapja. Aki nem akar ultizni — ne ultizzon. De ha játszik — tartsa be a szabályokat. The rules of the game mondjuk, hányszor de hányszor amerikai életünkben.

— Megint csak Keresztury Dezsőt idézve — ha talán nem is szó szerint —, ne kívánjuk az Anya-* nyelvi Konferenciától, hogy a világ magyarságának problémáit megoldja. Legyünk mértéktartóak! Növeljük, tágítsuk működési területünket, ahogy erre már utaltam, de ne próbáljuk megváltoztatni a mozgalom lényegét. Ne kérjük a patikust sebészeti műtét elvégzésére. Hogy kereskedelmi példával éljek, egy ruhaüzlet árulhat cipőt, de ha már a hentesárukat is bevezeti —, nem ruhaüzlet többé. A józan ész, az indulatoktól mentes józan ész, ezt könnyen megértheti.

Köszönjük a vendéglátást, köszönjük a segítséget, köszönjük a megértő türelmet.

„Rossz időket élünk — rossz csillagok járnak.

Isten óvja nagy csapástól

— mi szegény hazánkat.”

SZ. M.

7