Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-24 / 2. szám
Történelmünk képekben 27. RIUTII HURIK, MŰTŐ 1699: Magyarország felszabadul a török iga alól Az erdélyi határon gyülekező bujdosók hamarosan katonai alapon szerveződtek. Apafi Mihály erdélyi fejedelemsége támogatta őket, irányításukra Teleki Mihályt, az akkori kővári kapitányt küldte. Többször rátámadtak a császári csapatokra, számottevő eredményt azonban nem értek el. Megváltozott a helyzet, amikor a magukat már kurucoknak nevező bujdosók élére a 19 éves Thököly Imre gróf állt. A felvidéki nagybirtokos főnemesi család sarja még gyermek volt, amikor 1671-ben a császári hadak megostromolták Árva várát, hogy a Wesselényi-összeesküvésben részes apját foglyul ejtsék. Az idős Thököly István az ostrom közben meghalt, Imre fiának azonban sikerült Erdélybe menekülnie. Ettől kezdve egy cél éltette: megbosszulni a családján és a nemzeten elkövetett sérelmeket. Szenvedélyes természete kitűnő katonai és diplomáciai tehetséggel párosult, jól tudott bánni az emberekkel, született vezéri egyéniség volt. 1678-ban a kurucok támadásba lendültek, s néhány hónap alatt kiszorították a császári csapatokat, a labancokat észak-keleti Magyarországról. A lakosság szabadítóként fogadta a kuruc hadat, amelynek soraiba ezerszámra álltak be a nemesek és a volt végvári katonák; hamarosan a bányavárosok is csatlakoztak a felkeléshez. Alig két év alatt a kurucok birtokukba vették az egész Felvidéket. A Hajdúszoboszlón még 1678 őszén fővezérré választott Thököly gyakorlatilag teljhatalommal intézkedett. Hatalma a hadseregen, a „vitézlő renden” nyugodott, amelyet igyekezett kemény fegyelemben tartani, bár ez nem mindig sikerült, a kuruc katonák visszaélései ellen kezdettől fogva sok panasz volt. Erőben és hatalomban egyaránt nagy emelkedést jelentett számára I. Rákóczi Ferenc özvegyével, Zrínyi Ilonával kötött házassága, melynek révén a hatalmas Rákóczi-birtokokat is a fölkelés szolgálatába állíthatta. Thököly jó kapcsolatokat tartott a török Portával, sikerei csúcspontján a szultán ki is nevezte Magyarország királyává. Thököly azonban csak a Felső-Magyarország fejedelme címet vette fel. A török szövetségnél különben is többre értékelte a Franciaországgal való kapcsolatokat. A Habsburgokkal szemben álló XIV. Lajos francia király szívesen támogatta ellensége hátában a magyar fölkelést. A bécsi kormány végül is kénytelen volt meghátrálni. Az 1681-es soproni országgyűlés visszaállította az ország alkotmányát (Esterházy Pál herceg személyében nádort is választottak), s bizonyos keretek között engedélyezte a protestáns vallások szabadságát. Az udvar Thökölyvel is kereste a megbékülést, a magyarországi politika teljes megváltozását ígérve. A fejedelem és környezete azonban nem bízott Bécsben, nem hitte — számos korábbi példa alapján joggal kétségbe vonta — az udvar ígéreteinek jóhiszeműségét, az engedményeket különben sem tartotta elegendőknek Thököly. Ügy gondolta, a kérdés végleges megoldását csak a független nemzeti állam hozhatja meg, s tovább folytatta a harcot. Mivel egymaga ehhez gyönge volt, a császárral megbékélt Franciaországra pedig nem számíthatott, mind szorosabbra fonta a török birodalomhoz fűződő szálakat — a Porta erejét nagyobbnak gondolta a valóságosnál. Ezt a látszatot még növelte, hogy 1683-ban Kara Musztafa nagyvezér hatalmas hadsereggel Bécs ellen vonult. Thököly úgy számított, hogy a biztosra vett török győzelem esetén megkapja a magyar királyság egész területét. Bécset azonban Sobieski János lengyel király hadai fölmentették, az ostromló sereg megfutott, a remélt török győzelem döntő vereségbe fordult. A török meggyengülésének felismerése fordulatot hozott Bécs politikájában is: I. Lipót császár elhatározta az ozmánok kiverését Magyarországról. XI. Ince pápa a török (a „pogány” ellenség) ellen Szent Ligát hozott létre: a Habsburg-birodalom, Lengyelország és Velence szövetségét. 1684-ben a nemzetközi hadak megkezdték a háborút Magyarországon, s ez elsöpörte a törökre támaszkodó Thököly hatalmát. A váradi pasa, abban reménykedve, hogy kiszolgáltatásával békét vásárolhat, elfogta a fejedelmet. Szabadságát ugyan hamarosan visszanyerte, de fejedelemségét végképp elvesztette. A kurucok, a vitézlő rend, látva a nemzedékek óta várt török elleni hadjáratot, majd tapasztalva a Porta szövetségi hűségének ingatagságát, átálltak a császári seregekhez, kardjukat az „ősi ellenség” kiűzésére, a haza területének felszabadítására ajánlva fel. Thököly alig néhány száz hívével kimcriö^o^ 12
