Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-08-22 / 17-18. szám
más mellett állva — néhány évtized után — végre tisztázhatjuk: csak nevünk azonos. Igen, sajnos, nem én csináltam azokat a nagyszerű képeket a Magyar Hírekben, amelyek után annyi gratulációt kaptam idegenbe szakadt hazánkfiaitól, mondván: örömmel konstatálják, hogy alkotok valami maradandót is a rendezés mellett. Hitelem növelését a ..igyvilágban névazonosságunknak köszönhetem. Régen készülök leróni hálámat ezért. íme, egy személyes indítékkal több, amiért én állok ma itt, hogy a névazonosság adta „zicceren” túl elmondjam, mi az, ami számomra olyan megkapó Vámos László fotóin. Kérlelhetetlen realista. Nem a mutatós pillanatokat, hanem a tipikusát keresi, az alkotó ember küzdelmét, anyagával. Vámos László művészi küzdelme ennek a küzdelemnek a rögzítése. A rögzítés szó ebben az esetben nem fedi a valóságot. Az itt kiállított képeknek ugyanis folyamata, történése van, érezzük a gesztusok előzményeit, és szinte tudjuk mivé teljesédnek ki. A képek közös élménye a zene. Halljuk a zenét. Előadóművészek, többségükben karmesterek formálják instrumentumaikon, illetve zenekaraikkal a holt kottalapokból az élő zenét. Halljuk a fortisszimót, a pianót, a csendet. A karmester a koncertpódiumon háttal áll a hallgatóságnak. Vámos László jóval a televízió térhódítása előtt láttatja a karmestert. De a próbáló karmestert — a munka folyamatában — ilyen analizáló 1. Lovro von Matacic 2. Zubin Mehta 3. Leopold Stokowski 4. Charles Münch 5. Duke Ellington: River 6. Sztravinszkij: Le Sacre du Printemps 7. Louis Armstrong lényegre töréssel, a titok megfejtésére ilyen céltudatosan törekedve eddig nem láttuk még. Szeretném külön felhívni figyelmüket két sorozatra. Két világhírű karmestert, Lovro Matacicot és Zubin Mehtát látjuk próbamunka közben. Matacicnál minden az arcon játszódik le. A second képek sötétjéből egy filmszínészi képlékenységű arc és két kéz játszik. Zubin Mehta egész teste zenél. Ö pantomimus, a totál képeken még gerincoszlopának helyzete is művészi kifejezőerejét szolgálja. Vámos László látja és láttatja ezt. Kodályt ritkán láttuk nevetni. így az egyik portré megmutatja a nagy mesternek ezt az arcát is. Tóth Aladár arcképe többet ad igazi megismeréséhez és felidézéséhez, mint egy hosszú monográfia. Milyen remeklés az agg Rubinstein huncut — bölcs gyermekarca, vagy a csellózva dirigáló Casals. Vámos László a bartóki ajtókat nyitogatja az alkotóművészek a művészet, az alkotás titkaira. Amikor a kiállításra készülve beszélgettünk és Ö magyarázta megvilágítási, összefotózási titkait, arra gondoltam, hogy rendkívül plasztikus gesztusait, mimikáját, milyen nagyszerű sorozatban rögzíthetné ö maga. Ez a sorozat csak látszólag hiányzik a kiállításból. Valójában azonban minden kép: kép és önarckép, önarckép nagy zeneművészek portréival öszszekopírozva. Egyszerre vizuális és auditív élmény. . , VÁMOS LÁSZLÖ rendező 35
