Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-08-22 / 17-18. szám
mek — a soproni műemlékvédelem talán legnagyobb vállalkozását takarja el ideig-óráig szemünk elől. Aki csodát akar látni — és engedélye is van csodanézésre —, jól teszi, ha felkapaszkodik legalább a torony közepéig. Onnan Sopron valamennyi szépsége látható. A szemlélődő pedig megnyugodhat: a középkori városszerkezet és a később épült részek jószerint szervesen összeállnak, a harmóniát innen nézve nem törik szét erőszakos, otromba épületek. — Miért kapott ily erős állványzatot Szent Mihály tornya? — kérdeztük Dávid Ferenc művészettörténésztől, a munkálatok egyik irányítójától. — Feladatunk kettős: részben műszaki, részben kutatói, restaurátori. A múlt századi Storno-féle helyreállítás, illetve átépítés két gondot okoz ma. A toronysisakot a helyreállítók vasszerkezettel fogták össze. A vasat kikezdte az idő, az első rész ledőléssel fenyegetett. Meg kellett állapítanunk azt is: milyen a további toronyrészek állapota. — Hozott-e a feltárás váratlan eredményeket? — Egyelőre nem. Sajnos, hiába kerestünk egy 1910-ben levakolt, a torony déli oldalán levő négy és fél méter magas falfestményt, mert megsemmisült. — Gótikus tornyon — falfestmény? — Igen. Tévhit, hogy abban a korban az épületkülsők dísz nélküliek voltak. A legtöbbet színes freskók ékesítették, csak ezeket elpusztította az idő vagy a restaurátori buzgalom. A soproni műemlékvédelmi munka szinte folyamatos. Az ingatlanok sorsáért felelős helyi vállalat és az Országos Műemléki Felügyelőség állandó, szakképzett csoportokat tart fenn. Ezek különlegesen képzett szakmunkásokból állnak — ők orvosolják az öreg házak, templomok sebeit. A napokban készült el például a Szent Mihály-domb alsó hajlatán húzódó Rózsa utca 1. és 3. számú épületének helyreállítása. Az átadás előtti pillanatokban Tauber Vincéné művezető kalauzol a hármasban : — Itt három lakás van, az épület megtartja régi rendeltetését — laknak benne. Nem akármilyen körülmények között. Minden lakrész összkomfortos, egészséges és szép. Ügy sikerült a XVII—XVIII. századi épület értékeit megőrizni, hogy közben gondoltunk a ma emberére is. Itt központi fűtés van, s persze jól felszerelt, tágas fürdőszoba és konyha. A soproniak közül kevesen zárnak kaput a vendég előtt. Alig várják, hogy egy-egy épület nevezetességeit felsorolhassák. Még azokat is, amelyek már nem léteznek. A régi városházáról tudják: II. Lajos királyunk rendeletben tiltotta meg a soproni tanácsuraknak, hogy lebontassák. Hiánya a királyi oklevél tanúsága szerint megbontaná a szép tér arányait. MEGAY LÁSZLÓ 1. A nevezetes tűztorony 2. Fő téri részlet 3. A régi Új utca FOTÓ: LÖBEN WEIN TAMAS IV. HOFFMANN ÖDÖN Amit Budapesten hajdan a Gerbaud és a Hauer jelentett, az volt és ma is az Sopronnak a Hoffmann, az Óváros szélén. Négykirakatos cukrászda, a Tűztorony szomszédságában A meleg napok beköszöntése óta, tanítás után, a délutáni séták és bevásárlások idején hoszszú sor várakozik türelmesen a saroküzlet bejárata előtt. Lassan fogy a sor, pedig odabent három hölgy rakja nagybuzgón a fagylaltot a tölcsérekbe. Délelőtt csendesebb a forgalom, így hát ebben az időben beszélgettünk a cukrászda tulajdonosával. Az egyik asztal mellé telepedve, meghallgatom Hoffman úrtól családja és a cég történetét. — Az én ősöm is a francia— német határról került ide — meséli —, mint a legtöbb poncihteré. Dédapám, akit a családi krónika első Hoffmann Ödönnek nevez, Bécsben tanulta a mézeskalács-készítést. 1861-ben itt, a városban, a Kugler üze-. mében lett mester. Nagyapám, a második Hoffmann Ödön már önállósította magát, a Pozsony és Bécs felé vezető utcában rendezte be műhelyét: ezt használom még én is. Pest és Bécs között nagyapám formálta cukorkából a legszebb figurákat, és ő készítette a legízletesebb szaloncukrokat, nemcsak a karácsonyfákra, hanem amire a szó eredeti jelentése utal — a szalonokba is. A gazdasági válság idején, a harmincas években tönkrement. Apám a céget hírnevénél tekintélyesebb adóssággal örökölte, ő, a harmadik Hoffmann Ödön, a rigójancsikkal, indiánerekkel vált híressé. Az ötvenes években abbahagyta mesterségét, és segédmunkás lett, de a város vezetői a nagy ünnepek előtt mindig felkérték, hogy készítsen a soproniaknak cukorból húsvéti bárányt, nyulat, karácsonyfadíszt. Két év elteltével ismét a műhelyében verte a habot, de az üzletét már itt, a forgalmas főutcán nyitotta meg. 1976-ban hunyt el, akkor léptem a helyére én, a negyedik Hoffmann Ödön. — 1941-ben születtem, ahogy a szakmában mondják, a teknő alatt. Még alig totyogtam, de már a műhelyben lábatlankodtam. Majd ahogy cseperedtem, egyre többet segítettem. 1956 őszén cukrásztanuló lettem. Novemberben aztán felültem a helyi autóbuszjáratra, amelynek a végállomása akkor a Lővérek helyett Bécsben volt. Hamarosan Baselban dolgoztam, Fritz Waldmayernél,' a Spallenberggasséban. Apám szigorú mester lévén, a vevők tiszteletére és a lelkiismeretes munkára nevelt, s baseli tanítóm ezt az igényességet tovább erősítette bennem. Megismerkedtem az itthoni ízléstől eltérő, szénhidrátszegény gyümölcstortákkal, megtanultam FOTO: KOLLMANN VIDOR az egészséges táplálkozási kultúra minden csínját-bínját... Hallgatom „Hoffmann úr meséjét”; a cukrászda közben megtelik, a vendégek előtt az asztalokon tejszínhabbal tetézett tortaszeletek tornyosulnak, és tűnnek el villámgyorsan. Hoffmann úr észreveszi tekintetemet, s rögtön válaszol is ki nem mondott kérdésemre. — Na ja, nálunk még más szokások járják ... De hogy folytassam történetemet: 1957 nyarán apám levélben tudatta velem, hogy jól megy a bolt, és szüksége van rám. így aztán szeptemberben ismét soproni iskolába jártam. Waldmayer úr azóta megfordult házamban, mint szívesen látott vendég. Néhány készítményem annyira ízlett neki, hogy még a receptjüket is elkérte. — öntől nemcsak recepteket visznek külföldre, hanem igen gyakran valóságos süteményhalmokat pakolnak he osztrák rendszámú autókba. — Hát persze! Nálam egy csokoládétorta 5 forint 50 fillérbe kerül, a határon túl 13 schillingbe. Előfordul, hogy egy külföldi vendég rámutat a vitrinben levő tortákra: „Bitte die ganze einpacken ...” — kérem, csomagolja be az egészet... — Nyitás óta itt vagyok, azóta a vendégek egymásnak adják a kilincset. Hogyan győzik a forgalmat? — Nehezen. Az orvos már rámparancsolt, hogy csökkentsem a tompót. Itt az üzletben feleségemen kívül két felszolgálónő segít, a műhelyben egy segéd és egy inas. Örülök, ha csak napi 12 órát kell dolgoznom. — De szépen is keres ... — A pénznél fontosabb az, hogy biztonságban érzem magam. Ma elképzelhetetlen, hogy tönkremenjek, mint a nagyapám. Az államosítástól sem tartok, mint az apám. A családomban senkinek sem volt autója, az én garázsomban kettő áll, ez azonban nem fényűzés, inkább munkaeszköz. Kedvenc időtöltésem a horgászás, a fényképezés és a gasztronómia, de ha más, költségesebb hobbim lenne, arra is telne ... — Az üzletemberek a világon mindenütt harcban állnak az, adóhivatallal, ön is? — Elvem, hogy add meg a császárnak — jelen esetben a tanácsnak —, ami jár neki, ezért pontosan nyilvántartom a bevételt. Tavaly mérsékelték az adókulcsot, ugyanis az áremelkedések miatt csak a bevétel számai nőttek, a jövedelem a régi maradt. Nem is az adózás, hanem a korszerű gépek beszerzése a gond. Szeretném kicserélni az üzlet berendezését is, de eddig nem találtam kedvemre valót. — A városban 1374-ben az első telekkönyvi összeíráskor öt péket és kalácskészítőt tartottak számon. Évszázadokon át a céh mestere a város tekintélyes polgára volt. Most önnek is efféle rangja van. — Vezetője vagyak a Kisiparosok Országos Szövetsége helyi élelmiszergyártó szakosztályának, ahová a cukrászok, pékek, ostyasütők tartoznak. Ez érdekvédelmi közösség. Adóügyekben, például társaim képviseletében én tárgyalok az illetékes hatóságokkal. Segítjük az iparosokat, ha új üzlethelyiséghez akarnak jutni. Összejöveteleinken orvosok ismertetik a fertőzések elleni védekezés módszereit. Egyegy ránk vonatkozó jogszabályt pedig meghívott jogász magyarázza el számunkra. Ott ülök az ipari tanulókat vizsgáztató, és a legjobb iparosokat mesterré avató bizottságokban is. — Búcsúzóul árulja el, mi a kedvenc süteménye? — A házi főtt tészta, a széle ropogósra sütve ... * Fia, ötödik Hoffmann Ödön, júniusban fejezte be a nyolcadik általánost, és ősztől élelmiszeripari szakközépiskolába jár majd. Az érettségi után cukrász lesz belőle. (—ve—) 29
