Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-08-22 / 17-18. szám

mint Pécs szépsége a_tv-torony erké­lyéről lepillantva bontakozik ki iga­zán, ugyanúgy Kővágószöllős és kör­nyéke a Jakabhegyi Zsongorkő mere­dek párkányáról nézve tesz varázs­latos hatást a szemlélőre. A Zsongorkőről visszatérve a gerincre, balfelől a Remete-bar­langot találjuk. Máris elértük a körülbelül 2500—3000 éves illír földvár déli vonulatát. Ez a mesterséges védelmi vonal az egész fenn­síkot körülöleli. A feltárt régészeti leletek ta­núsága szerint itt élt az úgynevezett Halstatti kultúra embere. A földsánc legmagasabb pontján emelkedő István kilátó nyújt szép kilátást a turistának. Tőle keletre a tisztás központjában nagy ki­terjedésű rommező várja a látogatót. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tag­jai, a pálosok építették itt első templomukat és kolostorukat, 1225 táján. Lenn a faluban a templom tornyának alsó harmada áraszt középkori hangulatot. A XII— XIII. századi erődtornyon megcsodáljuk az ikerablakokat, a kőcsipkét, a gótikus támfa­lakat és az északi oldalon a hadtörténetileg is nevezetes lőréseket. Kővágószöllősről mindössze egy kilométeres gyaloglással eljutunk Cserkútra. Már a domb­tetőről láthatjuk a kecses templom zsindelyes tetejét, karcsú tornyát. A templom déli falán elhelyezett emléktáb­la 1292-es építési dátuma téves. Ez csupán az Országos Levéltárban őrzött Cserkútról szóló okmány keltezési éve. A templomépítés idejét teljes bizonyossággal a XIII. század elejére, még a tatárjárás előtti időre tehetjük. A déli kapu mellett jobbról, balról freskómaradvá­nyok láthatók. Az oltár fölött a templom legmagasabb pontján a Pantokrator hív és vár mindenkit az ítéletre, jobbján az üdvözültek egy csoport­jával. Kissé lejjebb, balra, a Theotokosz, az Isten­szülő freskója világít. Jobbról a szent György lovag lépked felénk, sötétkék háttérből jön a sárkánnyal vívott küzdelem után. Az északi falon legfölül az apostolsorozat: Júdás nincs köztük, helyette Pál apostollal egészül ki a testület. Az alsó szelvényen Krisztus áll. Mel­lette Mihály főangyal, kezében mérleg. A diadalív belső szelvényén az Oltáriszent­­séggel kapcsolatos foglalkozási ágak ábrázo­lása tűnik fel: a kádár hordót készít, a szőlő­műves mustot sajtol, a földműves kalászt gyűjt. A három mester ruhája divattörténeti szempontból is érdekes. Fejükön valószínűleg korhű céhkalapokat látunk. A diadalív déli oldalán a kőműves munká­ja, az elkészült ház. Fölötte a getszemáni kert­ben szenvedő Krisztus. A diadalív legmaga­sabb pontján a jeruzsálemi bevonulás képe. A szentély falának bal oldalán a templom védő­szentjét, Keresztelő Jánost ábrázoló barokk olajfestmény függ. A templomon kívül védfa­­lak maradványai és az osszárium fundamen­tumának kövei láthatók. A cserkúti templomot az Országos Műem­léki Felügyelőség a saját költségén renovál­­tatta és adta át a hívek használatára. A kő­­vágószöllősi templom felújítását pedig a Me­cseki Ércbányászati Vállalat építőanyaggal, az OMF pedig anyagilag támogatta. 1. Keleti Homlokzat 2. Az északi fal freskói 3. A templom belseje 4. Theotokosz, istenszülö 5. Török mosdómedertcéböl készült keresztelőkét CSONKA FERENC FOTO: PANYIK ISTVÁN Beszélgetés Rezek Románnal Teilhard de Chardin fordítójával — A Dictionary of International Biography •(Cambridge, 1976.) II. kötetének 786. oldalán ez áll rólad: „Rezek Sándor Román, született 1916. augusztus 3-án, Gödöllőn, pap, egyetemi tanár. Képzettsége: pannonhalmi főiskola Magyar­­országon 1934—1940 között: filozófiai doktorá­tust szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudo­mányegyetemen 1941-ben; filozófiai tanulmá­nyok a párizsi Sorbonne-on 1945—1948 között. Működése: a francia nyelv tanára Magyaror­szágon 1941-től 1944-ig; a párizsi Magyar Ka­tolikus Misszió főnöke 1945-től 1965-ig; Teil­hard de Chardinről tart kurzusokat különböző egyetemeken, Brazíliában 1965-től. Tagja a bu­dapesti Aquinói Szent Tamás Társaságnak, a brazíliai Katolikus Filozófusok Társaságának, ő alapította meg Säo Paulóban.a Teilhard Doku­mentációs Központot. Publikációi közül: 35 kö­tet Teilhard-kommentár, Teilhard műveinek teljes magyar fordítása. (Amerikában élő ma­gyar.)” A lexikon szűk és szürke adataiból nem so­kat tudunk meg az emberről, a családról, ahon­nan elszármaztál, a gyermekkorról, amely oly­annyira meghatározza az életünket. Azt még olvastam egy általad kitöltött űrlapról, hogy „apja Rezek Román író, anyja: Alberti Mária. Rezek Román regényíró dramaturg, a Nemzeti Űjság, a Budapesti Szemle stb. munkatársa, a Széher Árpád-díj nyertese ...” — Hogyan lettél szerzetes? — Talán úgy kérdezhetnéd, miért lettem ép­pen bencés. Ha nagyon emberi szóval válaszol­nék, azt kellene mondanom: tévedésből, vagy véletlenül... Én a gödöllői premontrei gimná­zium növendéke voltam, Rónay György után három évvel érettségiztem, 1934-ben. Már hete­dikes korom óta gondoltam arra, hogy piarista leszek (anélkül, hogy a Gödöllőn néha megje­lenő édesanyját látogató Sik Sándoron kívül bárki más piaristáról hallottam volna bármit is). Csakhogy 1934 májusában—júniusában — tévedésből, vagy véletlenül — nem raktak ki fel­vételi közleményt a piarista rendbe a gödöllői premontrei gimnázium hirdetőtáblájára. Ezért az utolsó percben édesapám Pestre utazott, fel­kereste a bencés Mattyasovszky Kassziánt, és kérte, hogy továbbítsa Pannonhalmára felvé­teli kérelmemet. Onnan azonnal megjött a po­zitív válasz, s így 1934. augusztus 6-án már meg is kaptam a bencés novíciusok reverendáját. — Ha jól tudom, a költészettel is próbálkoz­tál. Miért hagytad abba a verselést? — Valamikor régen, ifjúkoromban a Tűz Tamás és Pilinszky János költőnemzedékéhez tartozónak éreztem magamat... Párizsban. 1952-ben adtam ki egyetlen verskötetemet, Mé­lyen szállunk címmel. — Milyen úton-módon jutottál Brazíliába? — Párizsba érkezésemtől, 1945 októberétől fogva, kilenc éven át az Avenue Saint-Eugénie 5. apácazárdája adott otthont. Ezután a nővé­rek építkezni kezdtek, s nekem már nem jutott hely. Ekkor fogadott be miséző papjának a Pá­rizstól 25 kilométerre fekvő falucska, Limán bencés apácakolostora. (A régi, híres párizsi kolostor lebontása után költöztek ide, a század eleje tájt.) Innen jártam be motorbiciklivel a fővárosba két éven át a magyar ügyek és az Ahogy Lehet szerkesztésének intézésére. Nehéz korszak volt. Majd egy papi otthon lakója let­tem, de még laktam néhány helyen 1965 már­ciusáig, kihajózásomig. Az utolsó házat, ahová bejelentkeztem, a Rue de Jouy 11-et, azóta már lebontották. 1965. március 6-án érkeztem Säo Paulóba, húszéves párizsi missziós lelkészi munkám után. A Säo Pauló-i bencés rendtár­saim sokágú tevékenysége egyre több segéd­erőt kívánt mind a gimnáziumban, mind a szo­ciális és pasztorális intézményekben egyaránt. Eljöttem segíteni nekik ... — Tanári feladataid bizonyára nagy felelős­séggel járnak a Sao Pauló-i egyetemeken .. . — Egyik egyetemen sem vagyok szerződte­tett, rendes tanár. Olyasféle „szabadúszó” va­gyok, akit hol ez, hol az az egyetem hív meg hosszabb-rövidebb Teilhard-kurzus tartására. Ha most nem számítjuk Teilhard kifejezetten szaktudományos (paleontológiái, geofizikai stb.) munkáit, már eljutottam oda, hogy minden Teilhard-írást magyarra fordítottam, több olyat is, amit még franciául sem adtak ki. Ez hu­szonnyolc kötetnyi sokszorosítást jelent... Az emberi jelenség-et, Teilhard legfontosabb művét 1968-ban már megjelentette a washing­toni Occidental Press magyar kiadó; ez is ré­­ges-rég elfogyott, és a közelmúltban sokszoro­sítottam másodszor, mert állandóan kérik Ma­gyarországról, ahol a hazai kiadást — Gondolat Kiadó,'1973. — szinte napok alatt szétkapkod­ták ... Három másik Teilhard-kötetet sikerült könyvként kiadnom: különféle helyekről össze­koldultam a pénzt, hozzátettem egyetemi tisz­teletdijamat is, s így született meg egy madri­di (de magyar betűtípussal rendelkező) nyom­dában A mindenség himnusza, Az emberi ener­gia és a Tudomány és Krisztus című kötet. — A hatvanas évek elején tett fogadalma­dat, hogy lehetőleg Teilhard minden munkáját átülteted magyarra, becsülettel teljesítetted mindannyiunk szellemi és lelki épülésére. Mi­hez fogsz ezután? — Már magyarra fordítottam minden ki­adott írását, és sok kiadatlan szövegét is. Ha — mint reméljük — folytatódik naplófüzetei­nek kiadása, mindjárt a megjelenésükkor ma­gyarra fogom fordítani (kivonatosan már úgy­is készítettem róluk magyar áttekintést). Je­lenleg egy könyvészeti és kritikai adattáron dolgozom: Magyarok — Teilhard világképéről, vagyis hogy ki, mikor, mit és hogyan mondott Teilhardról Magyarországon és hazánkon kí­vül ... — További céljaim? Elérhetetlen, vagyis megvalósíthatatlan vágyamnak tekintem (mi­féle őrült mecénás vállalkozna rá), hogy — amint már megvan Németországban, Angliá­ban, Spanyolországban — egységes sorozatban kerülne kiadásra minden Teilhard-fordításom, és — Uram bocsá’! — kommentárom is . . . Ad­dig is az volna az egyetlen életcélom (nem tu­dom, meddig bírja még 65 éves szívem), hogy Budapesten egy-két kötetet megjelentessenek Teilhard-fordításaimból. Ez a vágyam most részben megvalósult. A párizsi Seuil kiadó és a Fondation Teilhard de Chardin főtitkárának engedélyével a Szent István Társulat kiad egy nagy antológiát Üt az Ómega felé címmel, Go­len Károly szerkesztésében. A kötet tartalmazza Teilhard egyik fő művét, Az isteni Miliő-t (Benne élünk) és további negyvennégy írását. Értesülésem szerint a kötet igen szép kiállítás­ban jelenik meg. Teilhard fényképeivel és le­veleiből vett részletekkel. Meggyőződésem, hogy ez a szövegválogatás alkalmas arra, hogy a ma­gyar olvasók átfogó képet nyerjenek Teilhard hatalmas életművéről. Külön örömet jelent szá­momra, hogy ezzel a kötettel mi, magyarok is hozzájárulhatunk Teilhard századik születés­napjának megünnepléséhez. — Hazalátogatnál-e? — Igen is, meg nem is. Igen, mert brazil ál­lampolgárságom ellenére magyar maradt a szí­vem. Nem is, mert éppen a szívem (a szó orvo­si és pszichológiai értelmében is) már képtelen volna végiglátogatni azt a sok-sok száz levele­zőmet, akik Teilhard-fordításokat és -kommen­tárokat kaptak tőlem az elmúlt tizennyolc éven át, és akik már igen sokszor — lakást is fel­ajánlva — nagy-nagy szeretettel hívtak, vagy azokat, akik — az őszintébbek — kerek perec megírták nekem: „Sándorunk, nagy, igen-igen nagy őrültséget csináltál hogy itthagytad Euró­pát. Rád itt lett volna szükségünk.” — Annyit mégis jólesik tudnom, hogy ha én nem jutnék többé haza, magyar földre, ezrével és ezrével nálam vannak azok a magyarok — gimnazistáktól kezdve marxista barátaimig bezárólag —, akiknek leveleit — hű szociográ­fiai tükörképként — itt őrzöm mind, a bencés kolostorunkban berendezett kis Teilhard-köz­­pontomban. Csak elő kell vennem egy-egy dossziét — az ötven közül —, s máris azt ér­zem, hogy Veletek vagyok ... HEGYI BÉLA A Vigíliában megjelent cikk nyomán. 15

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom