Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-07-25 / 15. szám
Teli kézzel Találkozás Dómján Józseffel •• az 1981-es Ünnepi Könyvhéten — Milyen ember ez a Dómján? — kérdezte tőlem egyik barátom, elbűvölve az idei könyvhétre kiadott Toldi fametszet-illusztrációitól. — Milyen ember lehet az, aki hetvenöt esztendős korában is ilyen alkotásokra képes? — Ha az utcán találkoznál vele, bizonyára afféle „kisöregnek” vélnéd — válaszoltam, töprengve, hogyan is jellemezhetném néhány szóval Dómján Józsefet —, mert külsőre-szemre olyan, mint egy „jókarban levő” nyugdíjas; kissé már hajlott derekú, színezüst hajú, törékeny emberke. De ez a „törékeny emberke” rendszeresen hajnali hatkor kel, és dolgozik este nyolcig, háromszor tíz-tizenöt perces megszakítással. És ahogyan az idén hazajött.. . Áprilisban vakbélgyulladással operálták. Három héttel később már átrepülte az óceánt, mert május 18-án megbeszélt találkozója volt a Magyar Nemzeti Galéria igazgatójával, és ami még talán ennél is fontosabb: még tavaly megígérte a Helikon Könyvkiadónál, hogy ha törik, ha szakad, ő hazajön, és dedikálja az 1981-es Könyvhétre megjelenő Toldit. Azzal is jellemezhettem volna Domjánt, hogy sohasem tér haza üres kézzel. Amikor először jött, egy teljes múzeumra való anyagot hozott magával — festményeket, metszeteket, dúcokat (körtefából készült lemezeket, amelyekbe képei negatívjait vési), ebből rendezték be a sárospataki Domján-házat. Most a Toldihoz készített illusztrációk eredeti 30 lapját csomagolta be a bőröndjébe odahaza, a New York melletti Tuxedo Parkban, hogy ezekkel is gazdagítsa a sárospataki állandó kiállítás anyagát. De még mielőtt a pataki Domján-ház falára kerültek volna, közbejött valami. A Toldi-lapokat ugyanis a Borsod megyei múzeumok igazgatója vette át, és úgy határozott, hogy ebből Miskolcon is kiállítást kell rendezni. — Szabadfalvi kijelentette, hogy két nap múlva már meg is nyitjuk a tárlatot — meséli Dómján —, de én azt gondoltam, hogy ebből két nap alatt semmi sem lesz. Nagyot tévedtem. Délután négykor lett volna a megnyitó, de a kiállítás már délben készen fogadott: Szabadfalvi gyönyörű plakátokat készíttetett, egész sort; a fametszetek gyönyörű hátteret és keretet kaptak, egyszóval ragyogóan volt „adjusztálva” az egész. A Toldi-kollekció volt tehát az egyik ajándék. A másik: egy négy lapból álló Bartóksorozat. Különleges metszetek ezek. Először azért, mert a Domjánnál szokásos körülbelül 35X50-es méret helyett 90X120 centiméteres dúcokkal készítette őket; másodszor azért különlegesek e metszetek, mert csak egyetlen példány készült belőlük; harmadszor azért, mert Dómján eddigi sorozatai vagy egyszínűek voltak vagy pedig három lapja egyszínű, egy azonban több színben metszett. A Bartók-sor első elkészült lapját a művész még azon melegében átadta New York-i főkonzulunknak, hármat pedig — köztük a színeset is — maga hozta haza, s adta át Bartókévi megemlékezésként a Magyar Állami Operaháznak. (Azt csak idehaza tudta meg, hogy mivel az épületet tatarozzák, a Kékszakállú ihlette metszeteket csak néhány esztendő múlva csodálhatja meg a közönség.) De Dómján nemcsak teli kézzel érkezik, hanem teli kézzel (és lélekkel) indul is vissza. Most például viszi magával azt a Bartókérmét, amelyet „alkotó aktivitásáért, a Bartók-év gazdagításáért” az elutazása előtti napon adott át neki a Bartók Béla Emlékbizottság. Viszi magával azokat a porcelán másolatokat is, amelyeket a Toldi négy eredeti dúcáról Hollóházán készítettek. Viszi magával — természetesen — a Toldi jó néhány kötetét, amelyet az ő metszetei díszítenek. Visz magával ezeken felül még egy meghívást is a Nemzeti Galériától, amely az 1982 őszén megnyitandó Domján-életmű kiállításra szól. Kiderült, hogy e kiállítás megrendezéséhez nem, vagy alig-alig kell a pataki Domján-ház kincseit megbolygatni. — Rengeteg a kiállítani való! — mondja Dómján. — Azt tudtuk, hogy a Galéria grafikai osztályán sok metszetem van, de találtak Domján-anyagot a festészeti és a szobrászati osztályon, sőt még a kiscelli kastélyban is. Kértem is mindenkit, hogy nagyon-nagyon gondosan válogassák át az anyagot, mert ha ennyi a kiállítani való, akkor vigyázni kell, nehogy olyan is bekerüljön, aminek nem volna falon a helye. És még ezen felül mit visz magával, s amiért — ahogyan ő mondja —, igencsak sietnie kell a Tuxedo-parki műterembe, az egy megbízatás. A Helikon Könyvkiadó ugyanis egy népballada-kötetet készül kiadni, s minden balladához egy-egy, összesen húsz fametszetet kérnek Domjántól, mégpedig nem is feketefehéret, hanem színeset. Ez pedig annyit jelent, hogy egy illusztrációhoz négy-hat dúcot is ki kell vésnie-metszenie. — Ezt a húsz metszetet, ha törik, ha szakad, még az idén el kell juttatnom a Helikonhoz — mondja —, ez pedig azt jelenti, hogy kösd fel a gatyád, Dómján! Mert metszettem én már fába balladát, de csak fekete-fehérbe, és egyébként is, azok régiek, nem lesz az újakhoz semmi közük. A legtöbb kép már él bennem. Lassan kialakulnak majd a vonalak, a kés majd kimetszi őket, aztán ott lesz a metszet feketében, végül pedig színben is. — És viszel-e még valamit? — kérdezem tőle, s ő máris rávágja: — Igen. Lelket. Ánnak az emlékét, hogy sétáltam Sárospatakon, és körbefogtak a gyerekek, azzal, hogy „megint itt van Dómján bácsi!”. Mert Patakon furcsa módon egészen otthon vagyok, mindenki ismer, köszönnek, ahol csak megfordulok . . . Hát ezt viszem én haza, ez kísér el a műteremig . . . Lehetséges, hogy Dómján József azért érkezik minden alkalommal teli kézzel haza, hogy visszafelé minél többet vihessen; s vinni meg azért akar, hogy esztendőre minél gazdagabb ajándékkal térhessen meg? G. L. 1, 3. A Kékszakállú ihlette két metszet 2. A könyvhétre megjelent Toldit Dómján dedikálta, ahogyan esztendeje megígérte 4. A Bartók-sor első lapja 5-6. A vissza-visszatérö Domján-motivumok: a csodaszarvas és a kakas 7. Illusztráció a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című meséhez (a kék kakas) a szerző felvételei 24
