Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-07-11 / 14. szám
A NÉPESEDÉS BEFOLYÁSOLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI Bordi Andrásnak, a Marosvásárhelyen élő festőművésznek száz akvarelljét mutatták be a budapesti Nemzeti Galériában. * Magyar—csehszlovák színházművészeti tanácskozást rendeztek a Fészek klubban. A kétnapos kerekasztal-konferencián szó esett arról, hogy a színdarabok kölcsönös bemutatása mellett rendezők cseréjére is sor kerülhet. * Ez évben tizennyolcadik alkalommal rendezték meg Komáromban a Jókai-napokat, amelyen vers- és prózamondók, színjátszó és kisszínpadi csoportok adtak műsort. MŰVÉSZEINK KÜLFÖLDÖN Egy év alatt — 1980. második félév — 1981 első félévében a Magyarok Világszövetsége szervezésében, az egyesületek kérésére, meghívására az alábbi országokban léptek fel művészeink: Anglia, Ausztria, Belgium, Franciaország, Dánia, Hollandia, Norvégia, Nyugat-Berlin, Német Szövetségi Köztársaság, Svédország. A közreműködő művészek: Antal Imre, Bánki Péter, Bánffy György, Bárdy György, Bencze Ilona, Benedek Miklós, Bercelly István, Bíró Attila, Császár Angéla, Csernus Marianna, Dévai Nagy Kamilla, Elekes Ágnes, Felföldi Anikó, Gaál Gabriella, Gallay Judit, Galambos Erzsi, Géczy Dorottya, Gombos Katalin, Gyurkovics Zsuzsa, Hadics László, Hajdú Júlia, Harsányi Frigyes, Harsányi Gábor, Haumann Péter, Hídvégi Miklós, Horváth József, Huszti Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, Kalmár Magda, Keres Emil, Kertész János, Katona Ágnes, Kincses Veronika, Körmendy Vilmos, Lehoczky Éva, Leblanc Győző, Madarász Katalin, Marczis Demeter, Makláry László, Marik Péter, Maros Gábor, Mensáros László, Moldován Stefánia, Nagy János, Németh Marika, Némethy Attila, Oláh Ferenc, Orosz István, Oszwald Marika, Ötvös Csilla, Pálos Zsuzsa, Pécsi Ildikó, Pitti Katalin, Póka Balázs, Puskás Sándor, ifj. Puskás Sándor, Rátonyi Róbert, Rózsa Sándor, Ruttkai Éva, Somhegyi György, Sinkovits Imre, Szemes Mari, Tiboldi Mária, Hollay Bertalan, Talabér Erzsébet, Tímár Béla, Turpinszky Béla, Záray Márta, Vámosi János, Váradi Hédi, Váradi Katalin, Zentay Anna, Zsadon Andrea és Galambos János és zenekara, Fazekas Nicolette énekesnő, Héczey László és zenekara, Mészáros Tivadar és zenekara, Keskeny Ferenc és zenekara. A születések számának csökkenése folyamatosan észlelhető volt Magyarországon az elmúlt száz esztendőben. A 19. század'végén a születési arány még körülbelül 40/1000 volt, az 1930- as évek végén 20/1000, 1950-es évek elején 20/1000 alá süllyedt. Ez a csökkenés a magyar társadalom folyamatos átalakulását tükrözi, és gyorsulása a második világháborút követő néhány év után az extenzív iparosodás fellendülésével, a mezőgazdaság kollektivizálódásával, és a tradicionális paraszttársadalom teljes felbomlásával függött össze. A születések számának visszaesésében tehát alapvető társadalmi folyamatok hatottak közre, amelyek alapján — munkába állásuk folytán — jelentősen megváltozott a nők helyzete a társadalomban. A nők kettős szerepvállalásából — a családban és a társadalmi munkamegosztásban — adódó feszültséget a társadalmi szolgáltatások színvonala (a háztartások gépesítettségének fokát is ideértve) nem tudta megfelelően enyhíteni. Emellett a rossz lakásviszonyok eleve korlátokat szabtak a családi tér-, mékenység elé. A kormányzat, amelynek jogalkotó tevékenységét, gyakorlatilag 1946 óta egyrészt a nők egyenjogúságának biztosítása — politikailag, a munkavállalásban, az oktatásban stb. — másrészt a család mint a társadalom „alapegysége” stabilitásának, „társadalmi értéke" fenntartásánaK szempontja vezette, már e kettős szempont érvényesítésével is ellentmondásokat kifejező jogszabályok alkotására kényszerült. A nőknek a társadalom minden területén való teljes egyenjogúsítása és ugyanakkor a termékenység megfelelő szinten tartása (például a családonként három gyermek mint ideál realizálása) különösen társadalmunk adott feltételei között ellentmondást jelent. Az ellentmondások feloldásának lehetőségét a terhes, a kisgyermekes anyák munkakedvezményének, pótszabadságának, pénzügyi támogatásának jogszabályi kialakításában látták elsősorban, s tulajdonképpen ma is ez az elgondolás dominál, akár a gyermekgondozási segély biztosításában is. A jogi szabályozás a jelentős kedvezményekkel sem tudta közömbösíteni azoknak a társadalmi tényezőknek hatását, amelyek a születések számának csökkenését előidézték, s sem a terhes és kisgyermekes nők helyzetének javítását szolgáló, sem a családi pótlékról rendelkező, sem pedig a lakáselosztásban a fiatal házasok esélyeit javítani kívánó jogszabályok sem tudták (és tudják) ellensúlyozni a gazdaság „hiányjellegéből” fakadó termékenységi következményeket. Az intézkedéseket követően — az 1973-as minisztertanácsi határozat évében is — a születések száma emelkedett: 1973-ban 15,0/1000,1974- ben 17,8/1000, 1975-ben 18,4/1000, 1976—78-ban 15,7/1000, 1979-ben 15,0/ 1000, 1980-ban pedig 13,9/1000. A számok azonban azt jelzik, hogy nem mérhető le pontosan, milyen mértékben tulajdonítható az emelkedés a népesedéspolitikai intézkedéseknek. Hiszen 1973-ban már magasabb születési arány mutatkozott, amidőn még nem lehetett szó a határozat hatásáról, és 1979-ben, egy sor jogszabályi intézkedés után, a születések száma az 1973-as szintre került vissza. Feltehető, hogy a születések számának emelkedése jelentős mértékben a korábbi „demográfiai hullám”-ban születettek szülőképes korba való kerülésének következménye. Az azonban bizonyosan megállapítható, hogy a háromgyermekes családmodell realizálását, amelyet az 1973. évi minisztertanácsi határozat célul tűzött ki, nem sikerült elérni. Kérdezhetnénk, a népesedés alakulásában, különösen a termékenységben csak anyagi tényezők, pontosabban pénzügyi vagy más természetű juttatások, pótlékok, segélyek stb. hatnak közre? Hiszen éppen a fejletlen, gazdaságilag elmaradott országokban magas még ma is a termékenység, ahol a gyermeknevelés anyagi feltételei éppen nincsenek biztosítva. A tudati tényezők jelentőségét ezeknek az országoknak népesedése valóban igazolja: hiszen a tradicionális kötelékek és az alacsony kulturális-művelődési szint igazolhatóan nagyobb termékenységet jelent. (A szocialista országok között is a gazdaságilag kevésbé fejlett államokban, illetőleg azok fejletlenebb területein magasabb a termékenység.) Mihelyt azonban a tudatosság eleme előtérbe kerül, azaz családtervezésre kerül sor, ez általában már a születések korlátozásával jár. Különösen így van ez a tudatosság fokozódása és a társadalom korlátozott gazdasági teljesítőképessége együttes jelenléte esetén. Az életmódváltás jelenségei ugyan több évtizede folyamatosan jelen vannak társadalmunkban, a hetvenes években azonban a változás meggyorsult. Csak feltételezés ugyan, amely további vizsgálatra szorul, mégis azt hiszem, legalább ilyen jelleggel elmondható, hogy a társadalmunk extenzív fejlődésének lezárultával járó körülmények fokozott terhet rónak a lakosságra. Ez a fokozott terhelés több vonatkozásban is megmutatkozik. Míg az extenzív gazdaság- és társadalomfejlődés terhei elsősorban a paraszti lakosságban és a termelőmunkába bevont női lakosságban csapódtak le a népesedés alakulását befolyásoló módon, addig napjainkban az intenzív fejlődésre való áttérés korszakában — legalábbis bizonyos fokig — más jelenségek látszanak kibontakozni. Továbbra is megmaradt — ha bizonyos fokig csökkentebb mértékben is — a női munkavállalás és a nő családi szerepe közötti feszültség, ám ehhez járul, hogy a női munka minőségileg megváltozott: növekedett a nők képzettségi szintje és ezzel a munka helye is mai életünkben. A nők ^elsőfokú szakképzettségének aránya például csaknem elérte a férfiakét. (A tanári, közgazdászi, gyógyszerészi, számviteli-kereskedelmi munkaköröket — hogy csak a felsőfokú képzettségűeket említsem — ma már nagyobb részt nők látják el, de növekszik az arányuk a jogászi, az orvosi diplomát igénylő munkakörökben is.) Ebből a változásból adódó következmények új fajta feszültséget teremtenek a női pálya és a családi feladatok között, másrészt pedig növelik az igényességet a családdal szemben. Az adott gazdasági feltételek között a társadalompolitikának önkorlátozással kell élnie; azokra a területekre összpontosítani a rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket, amelyek a legfontosabbak. S itt kétségtelenül le kell mondani — adott esetben akár fájdalmas műtétek árán is — egyes területeken már megszokott, ám elsősorban presztízsszempontokat követő, a társadalomnak tényleges hasznot vagy értéket nem termelő tevékenységek és beruházások támogatásáról. A népesedéspolitika és a szociálpolitika indokolt feladatainak akárcsak megközelítő megoldására aligha kínálkozik más út anélkül, hogy társadalmunk nyugodt fejlődését veszélyeztetnénk. „Népben, nemzetben gondolkodva” valóban úgy kell cselekednünk — s itt egyetértek Sütő András megfogalmazásával, „hogy megmaradjunk”. Márpedig egy nép, egy társadalom megmaradása perspektivikusan nem csak a puszta népességet, hanem nyugodt kiegyensúlyozott fejlődését is jelenti. Annál is inkább, mert a népesség gyarapodásának is ez az elsődleges társadalmi biztosítéka, mint ahogy ez az egyik legalapvetőbb feltétele az egészségnek is. DR. KULCSÁR KALMAN FOTO: GABOR VIKTOR 5
