Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-27 / 13. szám
UicüíÜL IFJÚSÁGUNK, JÖVŐNK A kongresszus Fejti György beszámolóját hallgatja fotO: fp.iedma.nn endee — mti Az ifjúság előtt ott a gondosan „elfátyolozott” élet; azért fürkészi olyan türelmetlenül, mi történt a múltban és mi történik körülötte a jelenben, hogy átlásson a fátyolon: saját holnapjára kíváncsi. Körülnéz a világban, amelyet az elődök teremtettek meg, és alig várja, hogy átrendezhesse azt a maga ízlése szerint. Még nem kialakult ez a „berendezési” elképzelés; rendszerint csak azt mondja, hogy ami van, az nem tetszik. Majd menet közben kialakul, csak adják már át neki a stafétabotot és ne lábatlankodjanak az átalakítás közben az „ősök”. Az ifjú ember maga is tudja, hogy a fiatalság elmúlik. Semmi kétsége, hogy az ifjúság olyan jövőtulajdonos, aki szépen feléli „idővagyonát”. De reméli, hogy jelenként megélve a holnapokat, rákiálthat az időre, álljon meg a kedvéért. Azt hiszi — ahogy Goethe Faustja — örökkévalóvá avathatja azt a pillanatot, amely olyan szép és olyan nagy, hogy érdemes erre az örökkévalóságra. Változhat a történelem, új életviszonyok közé kerülhet az ember, új starthelyzetekben kezdheti pályáját az ifjúság, de a jelenhez, a jövőhöz és a történelemhez fűződő kapcsolata olyan volt, van és lesz, ahogyan az iméntiekben röviden jellemeztük. Az ifjúság a legszívesebben nógatná a cammogó időt, vagy naprendszerünk életüteménél sebesebben száguldó időgépbe ülne, hogy a bolygók és a felnőttkor határán gyorsabban átjusson. (Aki „éli” a fiatalságát, az nem szereti ezt az átmeneti kort. Aki már csak emlékezik rá — messziről, mint az én nemzedékem —, visszanézve a „múlt ifjúság tündértavának” látja; pedig a háború alatt, az elsötétített Budapesten — ahogy Vas István az Egy szerelem három éjszakája című zenés tragédia dalszövegében írta —, egy résnyi fény volt az ifjúság.) Milyen ma a magyar fiatalság? Nehéz egyértelmű választ adni. Az emberek hajlamosak arra, hogy egy-egy jelenség vagy inkább saját kis tapasztalataik alapján lássák angyaloknak vagy ördögöknek a fiatalokat. Az biztos, hogy a túlnyomó többség rendesen tanul, dolgozik, keresi és megtalálja a maga helyét a nap alatt. Az orvosok úgy látják: magasabbak, gyengébbek, idegesebbek. A pedagógusok szerint: tájékozottabbak, műveltebbek, de figyelmük szétszórtabb, szókincsük szegényebb. A szociológusok azt emelik ki, hogy a lakosság egészében jelentősen megnőtt a fiatalság aránya. Iskolázottabbak, különösen a fiatal nők törtek előre. Az anyák dolgoznak, a gyermekek zömét a nevelési intézmények fogadták be. Egyre több az elvált szülők gyereke. Ök maguk is korán házasodnak. A sokszoros technikai váltás korszakában élve, megszokták az elmúlt két évtized viszonylagos nyugalmát, ellátottságát. Ezért igényesebbek, kritikusabbak: egyszerre akarnak mindent — lehetőleg kevés fáradsággal. Az a nemzedék, amely 1945 után fiatalon élte át a teljes újrakezdés felelősségét, a hamar bekövetkezett zsákutcát, a nehéz kitörést, az elmúlt húsz év széles országútjára érve, maradandót alkotott: most nyugdíjas korba lépve átadja a stafétabotot. A lelépő korosztályok aggódva fürkészik az utódok arcát: kiknek a kezébe kerül a jövő? A kongresszusok, amelyek leltárt készítenek, és megrajzolják a megtett utat, a lelkiismeretvizsgálat időszakai. Az egész magyar társadalom feszülten figyelte a nemrég lezajlott KlSZ-kongreszszus eseményeit. A felnőtt társadalom gondjairól, reményeiről most is, mint öt esztendővel ezelőtt Kádár János is beszélt. Hozzászólásában feltette a kérdést: Baj-e az, hogy az ifjúságban erős a kritikai hajlam és sok az elégedetlenség? öt éve — s most is — erre így felelt: „A fiatalok csak legyenek elégedetlenek a fennálló körülményekkel és helyzettel, mert ha mindjárt megelégedettséggel kezdik, akkor nem fogják tudni előbbre vinni a világot.” A távlatok fontossága Kádár János most arról is szólt, hogy helyenként vannak pesszimista hangulatok, és ilyenkor nagyon fontosak a távlatok: meg kell becsülni az eredményeket, mint a jövő kiindulópontjait: „Gondoljanak arra, hogy ami ma a világ legtermészetesebb dolgának tűnik, az néhány évtizeddel ezelőtt a mi számunkra, akik akkor hasonló korú ifjúmunkások voltunk, még vágyálomnak tűnt.” Mi a legfontosabb ma? A tanulás és a munka. „Hallani olyan esetről, hogy a tizenéves gyerek kijelenti az apjának, nem tanulok neked tovább. A tanulás, a munka magának a fiatalnak az érdeke.” A jogos igényeket kielégíti a magyar társadalom. Természetes, hogy a fiatal önálló, szép lakást szeretne, autót, utazást. „De ezt így egycsapásra egyetlen társadalom se tudja megadni. Lehetetlenség, hogy mi egy fiatalembernek húsz vagy huszonegy éves korára garantáljuk a lakást, a gépkocsit, a külföldi utazásokat. Nem mondhatjuk neki: »Ülj be, testvér a készbe, éljen a szocializmus.« Ez így nem megy, ezért neki is kell valamit tennie.” Nincs semmi furcsa abban, hogy a fiatalok, miközben nagy feladatokat, hivatássá váló munkát, jó légkörű munkahelyet, nagyobb fizetést kívánnak, ugyanakkor távlatokat is szeretnének kapni a társadalomtól, történelemben gondolkodnak. Aki csak a napi érdeket lesi: vaksi nyárspolgárrá válik. Aki nem törődik a saját érdekeivel, holdkóros bűvöletben él. „A történelmet nem úgy csinálják, hogy három-négy ember öszszedugja a fejét és elhatározza: megyünk, történelmet csinálunk. Hanem úgy, hogy a társadalom jövőjéért dolgoznak, és ha az jó, ha összhangban van a fejlődés törvényeivel, az történelem lesz.” Milliók látták az ifjúság kongresszusán az ország minden részéből összegyűlt szép és egészséges fiatalokat, hallgatták, sokszor keményen megfogalmazott, tabukat nem ismerő, okos mondataikat. Az új nemzedék tudja, mit akar. Folytatja az elődök felelősségteljes munkáját, és az új korszak nagyobb követelményeinek megfelelően pontosabban, célra törőbben, takarékosabban és hatékonyabban építkezik tovább. Sz. M.
