Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-13 / 12. szám

delnek. Egy szakács csak ezzel foglalkozik. Felerészt kacsazsír­ban, felerészt vajban süti az előre főzött burgonyát. Osztom a véle­ményét: a burgonya abszolút friss és finom legyen. A kenyeret egy közelünkben levő olasz pék süti, és hozza minden délután három órakor frissen, forrón. — Mikor írta az első szakács­­könyvet? — Az elsőt 1969-ben a New York Times adta ki. A címe: The Chef’s Secret Cook Book. Hetekig a Times „bestseller” listáján volt, ami sem előtte, sem utána nem történt meg szakácskönyvvel. — Mások féltékenyen őrzik tit­kukat. Maga elárulja? — Olyan mértékben árulom el, hogy eddig félmillió kelt el az első szakácskönyvemből. — És a második? — The Chef’s New Secret Cook tül és latinul, a 17. század elején franciául, spanyolul, olaszul. A ré­gi szakácskönyvek között van egy nagyon ismert, világhírű, amely alig néhány példányban maradt fenn. Egy erdélyi szakács írta, aki előszavában azt mondja saját ma­gáról, hogy ő a magyarok és a tö­rökök elől menekült nyugatra. A mainzi választófejedelemnek lett királyi szakácsa, majd a német­római császárnál, Maximiliannál szolgált. Az én könyvtáramban is van egy, az Amerikában levő két példányból. 126 olyan recept van benne, amelyet a szerző így fejez be: „így ettek régen a magyar urak.” Ezt a könyvet 1587-ben nyomták német nyelven és famet­szetei közül ötöt vagy hatot Albrecht Dürer készített. — Lehet ezeket a recepteket manapság felhasználni? — Vannak, amiket lehet, és 1. Szathmáry Lajos 2-4. Illusztrációk Szathmáry Lajos „American Gastronomy” cirnü könyvéből GESZTI ANNA REPRODUKCIÓI Book. Ügy is mondhatnám, az ami az elsőből kimaradt. Ezt is a New York Times adta ki 1974- ben. Ezenkívül ugyancsak a New York Times megbízásából én let­tem a főszerkesztője egy 16 köte­tes sorozatnak, amely 23 könyvet tartalmaz és átfogó képét adja az amerikai főzéstörténetnek a gyar­mati időktől az 1900-as évek kö­zepéig. Én állítottam össze ezt a nagy munkát, minden könyvhöz írtam egy esszét, a sorozat min­den illusztrációja az én magán­­gyűjteményemből való. Ez eddig az amerikai szakácsművészet tu­dományos feldolgozásának legna­gyobb teljesítménye. Ez a sorozat egyetemi és nyilvános könyvtá­rakban, tudományos intézetek gyűjteményeiben, szakiskolákban és hasonló helyeken Cookery Americana címen található. — Egyszer említette, hogy sza­kácskönyvgyűjteménye van. Hány kötetből áll? — Harminc évvel ezelőtt 15— 20 könyvvel jöttem Amerikába. Most gasztronómiai, illetve ven­déglátó szakirodalmi könyvtá­ramban 18 000 kötet van, emellett kéziratgyűjtemény. — Milyenek a legrégibb sza­kácskönyvek? — Gutenberg korából származ­nak. Nem sokkal a könyvnyom­tatás kezdete után a bibliák és prédikációs könyvek mellett az ét­kezéssel kapcsolatos munkák is megjelentek már az 1480—90-es években. Németországban néme­vannak, amiket nem. Abban az időben mennyiséget nem igen ír­tak. Legfeljebb süteményeknél, amelyeket nem tortának, hanem turtának hívtak. A húsételeknél például ezt mondták: Tehénhús sárga lével magyar módra. Főzd meg a tehénhúst sóval és füvek­kel. Adjál hozzá gyömbért és sár­gítsd meg sáfránnyal, trágyázd meg mézzel és lemonylével. Ügy adjad fel sok borssal. Mai nyelv­re lefordítva ez egy jó aranysárga húsleves főtt marhahússal, melybe gyömbér és sáfrány mellett ízesítő­ül egy kis mézet és citromlevet tettek. E két utóbbit törökös, le­­vantei hatásra. — Jelenleg milyen szakácsiro­dalmi tevékenységet fejt ki? — A Field távirati irodának írok már négy éve heti rovatot: Chef Louis címmel, amely rendszere­sen több, mint 100 napilapban je­lenik meg, és hébe-hóba hozza másik 70 is. Két éve minden hó­napban írok egy kaliforniai repü­lőtársaság folyóiratának, a címe: In This Issue. Évente hatszor írok Amerika legjelentősebb utazási folyóiratának, a Travel Holiday­­nek. Ezenkívül van heti egyórás angol nyelvű Konyhaklinika című programom Chicagóban. Nemrég jelent meg negyedik könyvem, cí­me: A Bakery vendéglő szakács­­könyve, The Bakery Restaurant Cook-book, amelyben minden re­cept benne van, amit 19 év alatt a vendéglőben felszolgáltunk. FÉNYES MARIA SZATHMÁRY LAJOS ló h á té i... Gyakran mondtam már, hogy „lóhalálában”, de nem láttam lovat meghalni teg­napig soha. Fél kilenc lehetett, reggel fél kilenc és esett az eső. Fényesen és feketén csillo­gott az aszfalt, fénytelenül, szürkén vonultak a felhők a főtér fölé és a járda mellett, a Kovács patika táján feküdt egy ló, nedvesen, szomorúan. Ócska ponyvadarabbal volt letakarva, rajta volt még a szerszám is, munka közben lett rosszul. Bús, nagy lófeje meg-megrándult, üveges sze­me tele volt könnyekkel, ösz­­szefolyt benne a könny és az eső. Egy szem kockacukor volt a ballonkabátom zsebében, feketekávéhoz adták a cuk­rászdában, nem tettem bele, arra gondoltam, majd egy­szer, ha kocsival megyek, odaadom a lónak. Most itt az alkalom — gondoltam —, odaadom ennek, szegénynek, édesítse meg utolsó perceit. Azután ezt gondoltam: jó le­het így meghalni, munkában meggyötörtén, fáradtan, rossz szájízzel, esős hajnalon (lám, nekem hajnal a fél kilenc, ez a szegény ló meg talán már öt-hat órát dolgozott), mikor minden olyan szomorú. Miért adnám oda ennek a lónak most a cukrot, miért? Hogy legyen neki annál szomorúbb a halál, legyen annál szomo­rúbb az elmúlás? Míg dolgo­zott, míg húzott, csak ostort kapott és káromkodást, örö­me nem volt, csak dolga, most, amikor el kell mennie, tudja meg, hogy van cukor, hogy van simogatás? Ütni kellene most és rúgni, ordíta­ni kellene rá és cibálni kelle­ne a sörényét, hogy fájjon ne­ki az élet, hogy örömmel hal­jon meg. Kocsik jöttek, mentek arra, a lovak odafordították fejüket és horkanva sóhajtva egyet csak úgy dőlt a pára az orruk­ból. Aztán bólogattak lehaj­tott fejjel és mentek tovább. Kegyetlen vagy, jaj, ke­gyetlen vagy nagyon, gondol­tam aztán és gyorsan legug­goltam, hogy mégis a szájába nyomjam a cukrot. Igenis, lássa, hogy van cukor és van simogatás, érezze, hogy nem­csak ostor van, hanem hála is. Legyen jó véleménye az emberről és a világról. Az égen elszakadtak a fel­hők, kéken, ragyogón hullott a fény a lóra, napsugár tán­colt a szemén, szájában volt a cukor, de későn már minden, nagyon későn. A nap sem, én sem késtem többet, mint há­rom másodpercet, de évmil­liókat is késhettünk volna, mindegy. Az élet és a halál közötti különbség akár ki­csinynek, akár nagynak vesz­­szük, mérhetetlen. Olyan hiába olvadt a fény a vak szemen, olyan hiába ol­vadt a kockacukor az érzéket­len nyelven, hogy ahhoz fog­ható hiábavalóság talán nincs is a földön. Még ötven év múlva is — ha élek — az a kockacukor fog eszembe jutni, ott a ki­múlt ló hideg szájában, az esős aszfalton, ha azt fogom mondani, hogy: lóhalálában. —R— * Ez a kis írásom 1942. szeptember 26-án jelent meg a „SZÉ­KELY SZŐ” című marosvásárhelyi napilap híroldalán, úgyne­vezett „hírfej’ azaz ,,kopf”-ként. Szokás volt ez akkoriban Ma­gyarországon, mind a budapesti, mind a vidéki napilapoknál. Rajtam kívül még Bözödi György, Jakab Antal és Szász End­­réné Szappanyos Gabriella írtak hírfejeket és néha a lap tulaj­donosa, dr. Szilágyi Olivér országgyűlési képviselő, ügyvéd. Hogy az aláírás miért ,,—R—”? Ennek az az oka, hogy (mint négyéves koromtól máig mindig) akkor is szerelmes voltam, méghozzá egy Rózsa nevű pápai tanítónőbe, aki Farkasgyepűn tanított. Mondanom sem kell, hogy ő volt az egyetlen farkas­gyepűi előfizetője a marosvásárhelyi lapnak. Ha egy nap nem volt időm levelet írni neki, akkor valamelyik cikkemet, tárcá­mat, színes történetemet, vagy hírfejemet így írtam alá, hogy ő tudja, ez néki szól. Nemrég magyarországi barátaim találták meg, Marosvásár­helyt járván ezt a régi írást és elküldték nekem. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom