Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-16 / 10. szám
keztünk kilépni a nemzeti keretekből, és nagy tendenciákat vizsgálva foglalkoztunk a nemzeti történelemmel. Magyarország ebből a szempontból jó példa, hiszen a közkeletű kifejezéssel élve: hazánk a történelem országúján fekszik. Lehet úgy is fogalmazni, adott esetben ez a nemzetközi együttműködés szempontjából éppenséggel hasznos. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a magyarság szempontjából is mindig hasznos volt... SINOR DÉNES Az Uráli és Altáji Tanszék vezetője Az életmű része — Kedves Sinor professzor úr, ön világhírű orientalista, számtalan tudományos munka szerzője, az Indiana Egyetem Uráli és Altáji tanszékcsoportjának tanszékvezetője, az anyanyelvi mozgalom ismert és sokat idézett alakja. Mennyiben része az ön életművének a január óta Bloomingtonban működő magyar tanszék? — Nézze, azt talán valóban elmondhatom magamról, hogy a közel negyvenesztendős tudományos munkálkodásommal esetleg pályázhatok a halhatatlanság egy vékony szeletkéjére. Ilyen tekintetben a magyar tanszéket is életművembe sorolhatom, hiszen réges-régi vágyam valósult meg benne. Még Angliában éltem, Cambridge-ben, ahol én tanítottam elsőként rendszeresen magyar nyelvet. Amikor Bloomingtonba jöttem, itt már folyt magyar oktatás, de nem volt rendszeres. Először a nyelvoktatást, aztán a magyar irodalmat és a történelmet vettem fel előadásaim közé. Az évek során rádöbbentem, hogy a legjobb megoldás egy magyar tanszék létrehozása volna. Ez a mostani tanszéki alapítvány a lehető legjobb. Magyar és amerikai pénzből létrehoztunk egy alapítványt, amely meghatározatlan időre szól, s amelyet remélhetőleg a világpolitikai változások sem tudnak megingatni. Én legalábbis a nagy amerikai egyetemek történetében nem tudok példát arra. hogy egy alapítványra épített tanszék (professorship) megszűnjék. Egyébként ezt garantálja az alapítványi szerződés is, amelyet mindkét ország részéről felelős, nagy tekintélyű emberek írtak alá. — Hogyan értékeli a történész konferenciát, amely a magyar tanszék bemutatkozása volt? — Egészen kitűnő volt. Kiemelkedően magas szakmai színvonal jellemezte. Ránki György professzor szakmai tekintélye és szervezőképessége kellett ahhoz, hogy ilyen neves tudósokat hívhasson meg. Ránki személye kitűnő választás volt a tanszék beindítása körüli teendők elvégzésére. — Az ön véleménye szerint mit jelent a magyarságtudomány a hungarológiai kutatások számára, a világ különböző tájain élő kutatók számára, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik jó hírű egyetemén magyar tanszék létesült? — Elvben nagyon fontos, hogy az Egyesült Államokban van egy magyar tanszék, amely semmi mással nem foglalkozik csak magyar történelemmel, irodalommal, művészettel, néprajzzal, s amelynek jelentős anyagi erők állnak rendelkezésére. Ha évente egykét alkalommal magas színvonalú tudományos üléseket tudnak rendezni, ha ezekről publikációk jelennek meg, az növelni fogja a tanszék szakmai tekintélyét. A tanszék megalapításával óriási lehetőségek birtokába jutottunk, de nagyon sok függ attól, hogyan sáfárkodunk a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Ránki György és utódai sok hasznosat teremthetnek. Ha harminc évvel fiatalabb lennék, nagyon szívesen Ránki helyébe lépnék itt Bloomingtonban ... — Professzor úr, ön 65 esztendős, itt azt rebesgetik, hogy visszavonul, nyugdíjba megy . . . — Szó sincs róla! Itt az a törvény, hogy 65 éves korban le kell tenni az adminisztrációs terheket, tehát végre megszabadulok majd a tanszéki irodai munkától. Átadom a Belső-Ázsiai Kutató Intézet igazgatói posztját is. A tanítást és a tudományos munkát természetesen tovább folytatom, mint ahogyan továbbra is én rendelkezem a szövetségi anyagi támogatás fölött, amely egyes kutatásokat és fejlesztéseket segít. Ez tehát nem szó szerinti nyugdíjba vonulás, sőt szeretném azt hinni, hogy életemnek egy újabb korszaka következik. Továbbra is támogatni akarom a magyar tanszék ügyét, hiszen ide aztán nagyon jól illik az a magyar mondás: a pénz beszél, a kutya ugat! Ez a lehetőség pedig továbbra is az én kezemben marad. — Professzor úr, engedje meg, hogy a lap olvasói nevében is gratuláljak ahhoz, hogy éppen ezekben a napokban másodízben is kiérdemelte az egyik legmagasabb tudományos elismerést, a Guggenheim Fellowship-et. De kérem segítsen: hogyan fejezzük be ezt a beszélgetést? — Talán úgy, viszontlátásra augusztusban, az Anyanyelvi Konferencián! RÁNKI GYÖRGY tanszékvezető A bemutatkozás sikeres volt — Idén januárban Ránki György profeszszor beiktatásával megkezdte tevékenységét a magyar tanszék. Milyen körülmények között látott munkához? — Meg kell, hogy mondjam, itt Amerikában volt néhány komoly ellenzője a magyar tanszék létrehozásának. Sokan attól féltek, hogy bár a tanszék teljes egészében az Indiana Egyetemé. Magyarország mégis beleszólhat az egyetem életébe, hiszen negyedmillió dollárral hozzájárult felállításához. De azt is meg kell mondanom, hogy akik korábban ellenezték, ma már azok sem gördítenek akadályt munkám elé. Az Indiana Egyetem kitűnően felszerelt intézmény, nagyon jó körülmények között folyik az oktatás. Sokkal inkább személyes jellegű nehézségeim voltak. Megszokni ezt az életformát, magyar történelmet tanítani angol nyelven — történelmünk olyan szakaszait is, amelyről otthon nem adok elő — mindezt kezdetben nehéz volt megszokni. — Az Indiana Egyetemnek csaknem 30 000 diákja van. Az ön előadásaira hányán járnak? — összesen 25 hallgatóm van, speciális tárgyról lévén szó, ez igen tekintélyes létszám. Felkészültségükről — már ami a magyar történelmet illeti — kevesebb jót mondhatok. Négy-öt alapos ismereteket felmutató diákom mellett többségüknek még az európai történelemről sincs elegendő ismerete. Természetesen nem az a célunk, hogy magyar szakos történelemtanárokat képezzünk az Egyesült Államok számára. De miután az itteni professzorok egyéni érdeklődési köre nagy mértékben befolyásolja a tananyagot, tehát adott a lehetőség, hogy akik Kelet- Európa történetevei foglalkoznak, több ismeretet szerezhetnek Magyarország történetéről. S egyfajta kulturális missziót is teljesít a tanszék: feladatunk, hogy felkeltsük az érdeklődést hazánk iránt, központjává váljunk a hungarológiai kutatásoknak ezen a földrészen, hogy olyan gazdag kutatóbázist hozzunk létre, amelynek mindkét ország hasznát láthatja. — A bemutatkozás megtörtént, a történész konferenciára meghívott tudósok, akik személyükben nagyhírű amerikai és európai egyetemeket képviseltek, szinte teljes számban megjelentek .. . — A magyar történelem tárgykörében a szakmában legnevesebb professzorokat hívtuk meg. Ügy érzem, sikeres bemutatkozás volt, sok érdekes előadást hallottunk, sok új szempont és ötlet merült fel. Volt néhány szakmai vita is, de ez természetes, hisz ezért jöttünk össze. A nézetkülönbségek szakmai jellegűek voltak, semmiféle „aktuálpolitizálás” nem rontotta a konferencia tudományos légkörét. Ez a jövő számára is biztató. Tervezünk egy Bartók konferenciát is, a világhírű Bloomingtoni School of Music támogatásával. Ez már nagyobb és mélyebb merítés lenne a magyar kultúrtörténetből. Távolabbi terveink is vannak, szeretnénk évkönyvet kiadni, jó volna ha két-három legjobb hallgatóm magyarországi nyári egyetemeken ösztöndíjasként folytathatná tanulmányait, ha néhány magyar diák nyaranta itt egészíthetné ki amerikai irodalmi és történelmi tanulmányait. Remélem, hogy ezekről a dolgokról a tanév végén nemcsak mint tervekről számolhatok be. LINTNER SÁNDOR 19 T
