Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-21 / 6. szám

tunkban termesztjük a virágot. Tíz év alatt 6,5 hektárra bővítettük üvegházaink alapterüle­tét. A „dömping” áru, a szegfű kelendőségé­vel egyetlen virág sem vetekedhet. A gerbe­­rát a szövetkezet hozta be Magyarországra. Nehezen barátkoztak meg vele a vásárlók, ma már azonban a menyasszonyi csokrok legnépszerűbb virága. Nagyon sokan veszik a fokföldi ibolyát is. Tavaly hetvenmillió forint volt a kertészetből származó bevéte­lünk. — A kertészet a legjelentősebb ágazat? — Nem, mert ebben az esztendőben már ötszázmilliós termelési értéket várunk, s eb­ből az összes mezőgazdasági termelés rész­aránya — beleértve a kertészetet is — csupán mintegy 150 millió. A nagyobb hasznot más ágazatok hozzák: a kertépítés, a galvanizáló üzem, egyes import betakarító- és fejőgépek országos szervizszolgálata — de takarítást is vállalunk... — Mit szólnának egy névváltoztatáshoz? „Rozmaring Mezőgazdasági és Ipari Termelő­­szövetkezet”. — Én ellenezném. Egyrészt a hagyományok miatt, másrészt manapság is elsősorban a me­zőgazdaság — ezen belül pedig a kertészet — ad szakmai, erkölcsi rangot szövetkezetünk­nek. Az ipari-szolgáltatási üzemágakból szár­mazó jövedelem egy részét folyamatosan ar­ra fordítjuk, hogy a mezőgazdasági termelés a mi viszonylag kis területünkön minél inten­zívebb, minél korszerűbb legyen. Így jutott pénz üvegházakra, hűtőházra, kísérleti labo­ratóriumra. Az év közepére pedig elkészül a mikroszaporítással foglalkozó új laboratóri­um, amely már országos jelentőségű lesz. Lét­rehozásához azonban saját anyagi lehetősé­günk kevés lett volna, ezért társulást alapí­tottunk — a szaporítási eljárás során haszná­latos szakkifejezések nyomán — MERIKLÓN néven. — Miért látnak fantáziát a mikroszaporí­­tás nagyarányú továbbfejlesztésében? — A korábbi években 15—20 millió forin­­tott fizettünk — devizában — a Német Szö­vetségi Köztársaságból beszerzett dugványo­kért. Célunk az volt, hogy a továbbszaporí­­tásra szolgáló legértékesebb anyanövényeket is minél nagyobb arányban mi magunk állít­suk elő. Ma már kísérleteink eredményekép­pen, a pár évvel ezelőtti időszakhoz képest lényegesen kevesebbet importálunk, s úgy éreztük, elérkezett az ideje a mikroszaporítás országos elterjesztésének. Néhány nyugati or­szágban már sok éve bevezetett gyakorlatról van szó. Szegfűvel kezdtük a kísérleteket, gerberával folytattuk, aztán jelentkezett né­hány szőlőtermesztő gazdaság és a Szőlészeti Kutatóintézet is. A társulás tagjai között van még a MONIMPEX Külkereskedelmi Válla­lat, amely bort és virágot is exportál, a sa­­sadiak szintén a virágtermesztésben érdekel­tek, a dánszentmiklósiak az alma- és szamó­caszaporításban akarják meghonosítani ezt a módszert, a bernecebaráti Börzsöny téesz a tövismentes amerikai szeder elterjesztését szeretné kipróbálni. — Elsőként kellett volna említenem a Ma­gyar Tudományos Akadémia Szegedi Bioló­giai Kutató Központjának kutatóit, akik meg­tanítottak minket a mikroszaporításos eljá­rásra, s a társulás megalakulásakor az intézet kétmillió forinttal szállt be az üzletbe. Elkép­zelésünk szerint nem csupán a társvállalkozó számára állítunk majd elő értékes szaporító anyagot, hanem egyéb megrendelőknek is, a bevételből pedig a befektetés arányában osz­tozunk a társulás tagjaival. A társulások a magyar gazdasági élet új hajtásai. Szövetkezet, — állami gazdaság, — külkereskedelmi vállalat —, kutató intézet összeállítású „vegyescsapat” tán nincs is több a pályán. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutató Központban beszélgetőpart­nereink: Vályi László gazdasági igazgató és dr. Főglein Ferenc tudományos munkatárs. Az iránt érdeklődünk, vajon hogyan „csöp­pent bele” az elsősorban alapkutatásokra hi­vatott intézet a Rozmaring által életre hívott gazdasági társulásba. — A gyakorlattal való kapcsolattartást — mondja a gazdasági igazgató — alapításunk óta elvárják tőlünk. De jól felfogott érdekünk is, hogy anyagi lehetőségeinket, például a műszerpark bővítésére felhasználható össze­geket, a külső megbízások alapján végzett kutatásokért kapott pénzből növelni tudjuk. Emellett a kutatók anyagilag is érdekeltek az efféle munkákban. — Ezek a munkák azonban olyanok — fű­zi hozzá dr. Főglein Ferenc — melyek össz­hangban vannak az úgynevezett alapkutatá­sokkal, kiegészítik és serkentik is azokat. A Rozmaringgal úgy kerültünk kapcsolatba, hogy partnereket kerestem a növényi szövet­tenyésztési technika mezőgazdasági alkalma­zásához. Nem azért választottuk kísérleti te­repül éppen a virágtermesztést, mintha azt tartanánk a legfontosabbnak. Számos gazda­ságnál jelentkeztünk, ám a többiek kész nö­vényeket kértek, amit mi nem szállíthattunk. A Rozmaring azonban a módszerért is hajlan­dó volt fizetni. Kiképeztük szakembereiket, és segítettünk laboratóriumuk felszerelésé­ben. Mindezért nem túl sokat, évi kétszázezer forintot kaptunk, öt esztendőn keresztül. Még­sem érzem úgy, hogy „egy tál lencséért” ad­tuk a tudományunkat, mivel számunkra is fontos volt, hogy kiépítsük kutatási eredmé­nyeinknek a fogadó szintjét, ahol a szakem­bergárdával jól megértjük egymást. — A MERIKLÖN társulás — jegyzi meg a gazdasági igazgató — kapcsolatunkban, de intézetünk eddigi történetében is minőségi változás. Mert ahhoz már hozzászokhattunk, hogy mi kapunk pénzt egy-egy megbízás tel­jesítéséért, ám hogy mi fizessünk, ez újdon­ság volt. Ezért meg is értem azokat, akik fenntartással fogadták kezdeményezésünket. Hiszen a kétmilliót — amivel beszálltunk — műszerekre is költhettük volna. De biztos vagyok abban, hogy hosszú távon megtérül befektetésünk, egyrészt a társulástól várható haszonrészesedésből, másrészt azáltal, hogy intézetünknek megnő a hitele a gyakorlati szakemberek előtt. Egy szó mint száz, azt hi­szem, jól kamatozó „részvényeket” vásárol­tunk. BALÁZS ISTVÁN FOTO: NOVOTTA FERENC 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom