Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-11-29 / 24. szám

24

Történelmünk képekben

. in ÉMEO, HfllllOD KEIL

Műveltség a „magyar romlás századában"

Rimay Jánostól Zrínyi Miklósig minden magyar költő, de a magyar politikusok, filozófusok és prédikátorok nagy része is a „magyar romlás” századának nevezte a XVII. századot. A török kiűzésére indított háború sikertelensége, a vallási ellentétek kiéleződése, a Habsburg- és a török hatalom közti felőrlődéstől való félelem, a világpiacot átfogó válságnak pénzromlásban és értékesítési nehézségekben nyilvánuló jelentkezése annál inkább kétségbeejtette a haza sorsáért aggódókat, minél inkább megismerték a nyugati polgárosodástól, az olasz és német, főleg pedig a hollandi és angol anyagi és szellemi művelődéstől való elmaradásunkat. De a kétségbeesésen erőt vett a reménység, hogy segíteni lehet a bajokon és az erők összeszedésével, tanulással és munkával meg lehet állítani a romlást, európai színvonalra lehet emelni a magyar műveltséget.

A magyar öntudat ébresztői Bethlen Gábor kezdeményezéseihez nyúltak vissza. Az ő idejében az iskolázott emberek túlnyomó része lelkészi pályán működött; orvost, mérnököt, képzőművészt, zenészt külföldről kellett toborozni. Bethlen célja magyar világi értelmiség létrehozása volt, egyrészt azáltal, hogy ösztöndíjasokat küldött külföldi egyetemekre azzal az utasítással, hogy ne csak teológiát, hanem filozófiát, jogot és építészetet is tanuljanak, másrészt azáltal, hogy hazai főiskolát, hozzá nyomdát és könyvtárat alapított Gyulafehérvárt, ahová többek közt a kor egyik legkiválóbb német tudósát, a sokoldalú, gyakorlatias műveltség szükségességét hirdető, és azt latin nyelvű enciklopédiájával terjesztő Alsted professzort hívta meg.

A tudást a társadalmi emelkedés eszközévé tette Bethlen azáltal, hogy 1624-ben súlyos büntetés terhe alatt, megtiltotta a földesuraknak, hogy akadályozzák jobbágyaik fiainak iskoláztatását. A tanulás által a jobbágysorsból kiemelkedett lelkészek utódait 1629-ben nemessé tette. A lelkészfiaknak adott nemeslevélen a „tudománnyal és fegyverrel harcolni” jelmondat azt jelentette, hogy a nemessé tett ifjak akkor sem esnek vissza a jobbágyságba, ha nem apjuk hivatását, a lelkészi pályát választják, hanem világi, hivatalnoki vagy katonai foglalkozást folytatnak.

Bethlen útmutatása, ha lassan

is, de eredményekre vezetett. Elsősorban az iskolázás fejlődésében. A legkorábbi magyar főiskola, a később Nagyenyedre költözött református Bethlen-kollégiumnak 1622-ben alapított gyulafehérvári elődje egész sor kitűnő diák közt olyan kiválóságot nevelt, mint Apáczai Csere János, aki tanárát, Alstedet követve, a kor tudományának minden ágát összefoglaló enciklopédiát adott ki 1663-ban, immár nem latinul, hanem magyarul. A magyar katolicizmus követte a példát: Pázmány Péter 1635-ben Nagyszombatban alapított egyetemet, a mai budapesti tudományegyetem ősét, amely filozófiai és teológiai mellett, hamarosan jogi karral is kiegészült. Minden idők legnagyobb pedagógusa, a morva Jan Amos Comenius I. Rákóczi György özvegyének, Lórántffy Zsuzsannának hívására 1650-ben átvette a sárospataki református kollégium vezetését. Négyévi ottani működése alatt főiskolai színvonalra emelte a tanítást, és számos tankönyve közt olyant is írt (Orbis sensualium pictus, vagyis Az érzékelhető dolgok ábrázolt világa), amely elsőként valósította meg az oktatásban a képi szemléltetést, és tette egyenrangúvá a „reál” tudást az addig egyedül tisztelt „humán” műveltséggel.

Míg Apáczai elsőnek terjesztette hazánkban a modern természettudomány úttörőinek. Kopernikusznak és Descartes-nak a tanait, hirdette a modern államelmélet megalapítójának, a népfelség elvét kidolgozó Althusiusnak az eszméit, dicsérte a feudalizmust megdöntő angol forradalmat, előkészítve ezzel a világias műveltség térhódítását, addig Bethlen jelmondatának másik felét, a fegyverrel való harcolás művészetének tökéletesítését Zrínyi Miklós valósította meg. Szigeti veszedelem című hőskölteményében ősének 1566-ban végbevitt világraszóló hőstettét énekelte meg, hogy ezzel is buzdítsa nemzetét a török elleni harcra, prózai műveiben pedig, Mátyás király példáját idézve, önálló magyar hadsereg létrehozását és annak korszerű kiképzését, vezetését sürgette.

Apáczai és Zrínyi művei a XVII. század közepén a magyar műveltség csúcspontjait jelentik. Egy nemzedékkel előbb vallásos célzatú művek, Pázmány „Kalauz”-a (1613) és Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításai (1607) voltak a legnagyobb hatású magyar iro-12