Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-02-23 / 4. szám
— szerkesztője, Mihályfi Ernő — jelenik meg egy remek fotója: az abesszin—olasz háború megjelenése a gyerekszobában. Ez a kép később bekerült egy Európa-szerte feltűnést keltő fotóalbum, a „Faces and Figures” fotói közé. Ez a könyv az akkori idők legjobb képeit gyűjtötte össze. A magyar fotózás nagyjai megtermékenyítették évtizedeken át sok ország fotóművészetét. A sokféle egyéni megközelítés mellett sajátos látásmód, a valósághűség és a művészi megformálás harmóniája jellemezte őket. Így aztán érthető, hogy a Batsford angol kiadóvállalat 1939-ben gyűjteményes kötetet adott ki az akkori magyar fotózás érdekes alkotásaiból. Ebben a kötetben Világ Miklós két képpel is szerepelt. Szerette a fényképezést, izgatta a magyar valóság és örömmel követte gépével ennek a változó valóságnak színes jelenségeit. Az önkifejezés kényszere, a benne rejlő alkotókedv az irodalomhoz is vonzotta, a szavak világát is szerette volna meghódítani. Közben sokat foglalkozott képzőművészettel és egy idő után szakértőként jegyezte a baráti kör. Sokszor kérték véleményét, nemcsak a művészi érték meghatározása dolgában, de — kétes esetekben — szerzők és iskolák, korok megállapítására is. Ez azonban hobbi volt; nem is álmodott arról, hogy a távoli jövőben ez a képessége lesz foglalkozásának és hivatásának alapja. Mert az ember tervez, a történelem végez. A harmincas évek végén Magyarországon olyan törvényeket hoztak, amelyek emberek százezreit fosztották meg munkájuktól, kényszerítették őket mellékpályákra, sőt a pusztulásba is. Az alkotó embereknek sokszor idegen arcok mögé bújva, ,,álarcosán” kellett dolgozni, hogy életüket fenntarthassák. A paradox helyzetet jól bemutatja az a vígjátékba illő kaland, Világ Miklós találkozása a cipőfűzőárus lánnyal. A keserű bohózat eredménye egy pesti aszfaltvirág költői karrierje lett. Világ Miklós, a felszabadulás után a Figyelő című lapban megirta a történetet. — 1942 januárjában a pesti Alkotmányétteremben a pincér bemutatta nekem — az állástalan riporternek — Halassy Juci 17 éves, kétgyerekes cipőfűzőárust, aki gyűlölte az újságírókat, mert szerelme, a „szerkesztő” szakított vele. Felajánlottam, hogy segítek visszaszerezni a fiút. írtam a lány nevében egy „szívdöglesztő” levelet, megtoldottam egy verssel is. Ez a vers indította el a szélhámosságot. A fiú bocsánatot kért Jucitól és arra biztatta, írjon újabb verseket. Juci rohant hozzám, könyörgött, megírtam. Élelmes pesti vagány volt ez a lány, három példányban íratta le a verset; egyet a barátjának adott, kettőt mutogatott a kávéházakban a cipőfűzők mellett. Valaki két pengőt adott a versért. Mindenki buzdította: írnia kell. És Juci most már követelt. — Most mindenki azt hiszi, hogy költő vagyok, verseket kérnek tőlem, remélem nem fog cserben hagyni, ezt nem teheti! Mulattam az eseten, kezdett izgatni a vakmerő kísérlet. Megírtam a következő verset is. Ezt már tíz példányban gépeltette le Juci. A legelső kávéházban szétkapkodták a példányokat, Juci újabb tíz példányt készíttetett. Az eredmény ugyanaz. Juci feljött hozzám és letett az asztalra tíz pengőt. — A versek adta kereset fele. A magáé — mondta egyszerűen. Eltettem a pénzt. És elindultam a szélhámosság útján. Egymás után születtek az újabb versek. Halassy Jucit kezdték megismerni. „Stílusa” valóban elütött az eddigiektől: a pesti argó minden kifejezése ott hemzsegett a verssorokban. Pontosan illeszkedett Juci beszédmodorához. Írtak róla a lapok, a „költőnő” népszerű lett. Akadt egy mecénás, aki vállalta a fi furc/o „négykezestől” o (Tlunkóc/y - rajzig Portré Világ Miklósról London, Devonshire Street. FINE ART GALLERY: rajzok, térképek, képzőművészeti alkotások. A tulajdonos: Világ Miklós. Magas, őszesszőke férfi, gyermekien ártatlan kék szemekkel, amelyekben azonban gyakran megjelenik a sokat tapasztalt ember átható pillantása, humor és öngúny. Világ Miklós pár éve egy Munkácsy-rajzot fedezett fel a londoni ócskás piacon. Ahogy akkor a Magyar Hírek megírta, hazajuttatta. A rajz a magyar nép tulajdona lett. Most lenn állunk a képkereskedés raktárában, egy nagyformátumú Iványi-Grünwald-kép előtt. A címe: Vízparti alkonyat. Mély, hatásos színek, a mű a mester érett korszakát mutatja. Hosszú az út a harmincas évek Budapestjétől a hetvenes évek Londonjáig. Nem időben és térben, hanem történelmi léptékben. Harmincas évek Világ Miklós 1930 és 1940 közt a legjobb magyar fotóriporterek egyike volt. 1935-ben a Pesti Napló egyik vasárnapi mellékletében 14
