Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-09-20 / 19. szám
Találkozások „Az Észak-amerikai Egyesült Államok hadseregének illetékes parancsnoksága megbízásából Felső-Ausztria északi területén levő összes honvéd alakulatok felett a parancsnokságot átveszem ... vitéz Kassay-Farkas László altábornagy.” A fenti ki-, vagy inkább: bejelentés olyannyira meglepő, hogy kétszeri olvasta után is csak az alája írott keltezés igazíthat el: Wels, 1945. május 16. — De még így is töprenghet felette az ember: magyar honvéd alakulatok magyar parancsnoka amerikai megbízásból?! Pedig az okmány hiteles — és a helyzet is valóságos, megtörtént. Hadifogságról, hadifoglyok életéről főként irodalmi művek keletkeztek, regények, naplók, emlékiratok. Dokumentumai a hadifogságnak ritkán akadnak. Annál figyelemre méltóbb, hogy a magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum levél- és irattára számos dokumentumot őriz, amelyek a Felső-Ausztriában zárt egységekben, többnyire amerikai hadifogságba esett magyar alakulatok' életébe, történetébe engednek bepillantást. Az iratokkal a tudomány még nem foglalkozott, e sorok írója véletlenül bukkant rájuk. Legérdekesebb közöttük az a csomó, amely a „M. kir. 92. sz. Űjonckiképző ezred” 67 napiparancsát őrzi 1945. május 1-től, az ezred megalakulásától augusztus 27-ig, abból az időből, amikor az ezred parancsnoka Neszmélyi Károly százados volt. A többnyire idős, tartalékos behívottakból álló, s alig kiképzett (egy ideig munkásezrednek is nevezett) egység fennmaradását és életét az a 83. számú körirat szabályozta, amely az amerikai 65. Hadosztály lapjában július 6-án jelent meg Rendelkezés a magyarokról címmel. A rendelkezés leszögezi, hogy az összes magyar hadifogoly táborokba telepítendő, és saját tisztjeinek van alárendelve. A rangidős tiszt a felelős az ellenőrzés, a tartózkodás, az egészségügyi és fegyelmi ügyekért, valamint a tábor belső rendjéért. A rangidős tisztet az amerikaiak nevezik ki, nekik felel; a szabad mozgást megtiltották, elrendelték a foglyok lajstromozását s végül leszögezték, hogy a magyar hadifoglyok munkára foghatók. Az irányelvek gyakorlati megvalósulásáról, illetve meg nem valósulásukról vallanak érzékletesen az említett napiparancsok. Az egységek jórészt fogságba esésük előtti körleteikben laktak, városban, iskolákban, raktárakban, s csak a nyár közepén telepítették ki őket a városból, szeparáltabb körülmények közé, ami azonban a korábbi állapotokon keveset változtatott. A polgári lakossággal érintkező legénységet és tisztikart nehéz, majdnem lehetetlen volt fegyelemre, rendre szorítani. A napiparancsok ismétlődő felszólításai, hivatkozásai és olykori fenyegetései ellenére a városba szökdösés, lopkodás és üzletelés szinte megakadályozhatatlan volt. Mégis, annak az erőfeszítésnek — amely a „katonás élet” normáit fenntartani igyekezett, még ha az olykor komikusán elavult „Szolgálati Szabályzat” segítségével is — nem csekély szerepe volt abban, hogy az emberek nem szóródtak szét, nem kallódtak el, hanem, amikor ideje elérkezett, ahogyan kimentek, úgy, zárt egységben tértek is vissza, haza. Az idézett napiparancsokból, s a köteg más irataiból e sorok írója a felfedezés örömében, több részletet közölt az egyik magyar képeslapban. Remélte, hogy akad majd olyan olvasója, aki ha nem is éppen a 92-es ezrednek volt tagja, de megjárta a linzi, welsi vagy valamelyik másik, közeli hadifogolytábort. Arra azonban nem számított, hogy alig Neszmélyi Károly Adelaideben ... FOTÓ: FARKAS tamAs .. . és ma, Budapesten MAGYAR ÍRÓKRÓL AMERIKÁBAN Dr. Brunauerné, dr. Hunyadi Dalma, a New York állambeli Potsdam műegyetemének, a Clarkson College-nak a nyilvános rendes tanára. Kéthónapos európai körutazás állt mögötte, amikor Budapesten találkoztunk. — Hogyan keríthetett sort ilyen hosszú kirándulásra még a tanévzárás előtt? — Egyetemünk tanárai minden hetedik évben egy év szabadságot kapnak. Most ezt az egyéves szabadságot töltöm. — Világirodalmat tanít, műegyetemen. Mérnököknek irodalmat?! — Igen, a leendő mérnököknek is kötelező bizonyos óraszámban humaniórákkal is foglalkozniuk, mégpedig azért, hogy ne legyenek szakbarbárok, műveltségük ne csak a műszagi dolgokra szorítkozzék. — Mennyire veszik komolyan a diákok a humán stúdiumokat? — Ha érdekes és tartalmas amit nyújtunk, a többség komolyan veszi. Van, aki a kötelezőn felül is felvesz nyelv-, irodalom- vagy történelemórákat, nemegyszer annyit, hogy az egy humán jellegű diplomához is elegendő. Nem mai keletű ez a szisztéma. Férjem például, Brunauer István, angol nyelvből és vegyészeiből szerzett diplomát, s bár világéletében vegyészként dolgozott — s ma is kutat bár nyugalomba vonult már — humán érdeklődése és tájékozottsága igen nagy. Olyannyira, hogy egyik könyvem társszerzője is volt. — Milyen könyvről van szó? — Kosztolányiról írtunk egy tanulmánykötetet, amely, reméljük, a közeljövőben megjelenik. — Kosztolányiról Amerikában . .. Merész vállalkozás, hiszen nagyszerű költőnket és prózaírónkat bizonyára a szakemberek sem igen ismerik az Egyesült Államokban. — Éppen az a célunk, hogy megismerjék. Ám igaza van, a vállalkozás, amelynek csak egy része a Kosztolányi-kötet, valóban merész. Molnár-Basa Enikő, aki egyébként az Amerikai Magyar Tanárok Egyesületének is egyik életre hívója volt, kereste meg a Twayne nevű kiadót azzal az ötlettel, hogy indítsanak el egy, a magyar irodalmat, a magyar irodalom legjelesebb alkotóit bemutató sorozatot. Ez a kiadó ugyanis ez ideig már sikerrel gondozott hasonló vállalkozásokat, az amerikai, az angol és számos más nép irodalmáról nyújtva áttekintést. A magyar sorozat 14