Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-08-23 / 17-18. szám
SZÉP MAGYAR VERSEK Mátyás Ferenc TEREMTŐ ANYANYELV Te szólsz a bölcsőnknél, csónakfejfánkon is te vagy igazosztó, halál, ha elporít. Álmossal álmodol, hol van szarvasra les, hangod nyilat feszít, hogy Európát keress. Szavad okosan ül nyelvünkön, s vágyat ad, új hont teremthetünk nevedben: a magyart. Formálod életünk, amely, ha megtagad, korcsokká leszünk, s csak dadog veled az ajk. Nem ártott a szláv csók, latin, török ragály, és nem tehetett kárt benned germán király Hogy lássa a világ felröppenésedet, — egyedül megőrződ egyéni lelkedet. Úgy vélték, hogy makog Magóg, vad, nyers erő, s véled csak kocsissal szólt az előkelő. — Csokonai ajkán harangszó az ének, búj dokolásodból, ha jössz, újraéled. Édeskedést nem tűrsz, se bőves hazugot, ha vétünk ellened, pírunkkal mutatod. Szabadságos jogát Petőfi szavával erősíted bennünk, s Arany-tisztaságban. Gréísy Lászlónak Ha kitagadtak a paloták, nagyon fájt, s nádtetők alá bújsz, hogy kibírd a barbárt. Logikán épülő, ki sosem öregszel, te élő, zengő test, kibeszélhetetlen. Ha békességben él a nép, te adsz vigaszt, halálhörgésünkben Adyval megsiratsz. S amint kasza kaszál, hegedű hegedül, — belénk szövöd valónk lélekeledelül. Képzőbokraidon a szó lírai dal, értelmet fokozó, erős szárnyaival. Képzelő képerőd ősszülői beszéd, — József Attilával kifejezőbb a kép. Zöngésed dús színe szívünkben nemesül, egy igaz eszménknek te adsz vért egyedül. Szavaid hangtestén bartóki zene zeng, lélek üzenete vagy, édes anyanyelv. S élsz halálunk után, örökebb vagy s nagyobb, teremtő anyanyelv, mint mi saját magunk. — Törvény, ész s imánk vagy, továbbra is akard, hogy jövőnkért küzdve légy kezünkben a kard. HAZA A TÁVOLBÓL Naponta visszaszületek, hazám, elringató öledbe, ha űz a szív teremtő kedve s a szél a bársonyos egek fellegein feléd repít átvonuló, fáradt madárként, ki már nem több, mint futó árnyék s röptében is emlékezik. Tündérvölgy voltál, vagy s leszel lelkem többé már el nem enged, jöhetnek bármily szellemek, számomra csak te létezel. Estefelé ha zöld fenyők gyantás lehelletében úszom, fönn állok már a Mátra-csúcson s nézem a hamvadó mezőt. Anyám szeme vagy, lágy szava, tudtomon kívül itt vagy bennem, bölcsőm s egyetlen mély szerelmem, titkokkal terhes éjszaka. Ha rám szakad a fergeteg, fel-alá járok templomodban, hol őseim mécslángja lobban s vér színezi a zord eget. Szép arcodról leolvasom a könnyek-vájta árkok mélyét s az újra sarjadó reménység friss hajtását homlokodon. El nem takar a messzeség, vértanúságod el nem évül, híred-neved mindegyre szépül: napban sugárzó zsenge ék. Nem félek már, rád gondolok, szülőföldem, apám országa, hitem versekbe oltott ága, vérem eredben ott csorog. Ha távol is vagy, látlak én, Petőfivel együtt dalollak s ha el kell mennem ma vagy holnap, feltűnők sorsod éjjelén. (Kanada) Fáy Ferenc HAZÁM Minden csak csonk, minden csak vázlat, tört torzó, csorba részletek . . . ötvenhét éve magyarázlak és tanullak, hogy értselek; téged, akit sem magyarázat, sem szesz, sem vers, sem hajdani hazúg-szavak-kendőzte lázak nem képesek kimondani. Ki vagy te, hogy a vissza-sajgó fájdalmak kínját rám rakod, hogy engem zárjon minden ajtó s figyeljen minden ablakod; mikor félelmem benned élem, BENNED zuhannak rám a fák, s úgy visszhangozlak, mint a léptem visszhangozzák az éjszakák. Szükségem undorába lépek, s magamra száradva viszem — fel-felbillenve, mint a részeg — te-is-kerülte életem. Ki vagy te, hogy a vissza-fájó, szik-verte órák sebhelyén téged fordít ki itt az ásó, s te nyílsz ki ujjaim hegyén; hol minden csonk .. . minden csak részlet... beomlott sírás, tört szavak. Ha félek, téged fütyürészlek, hogy halljalak. (Kanada) NAGY ISTVÁN RAJZA 43
