Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-07-26 / 15. szám
Homokon, a homokból megélni most is nehéz, és pusztán abból élni nem is lehet — állítja az izsáki Sárfehér Termelőszövetkezet főkönyvelője, Farkas János, aki annak idején Budapesten, a Kereskedelmi Középiskolában érettségizett, majd — mert kellett a fiatal erő — hazajött apja földjére. Metszett, kapált és kaszált, megcsinált mindent, amit kellett. Csak jóval később, 1964-ben lett az egyik izsáki szövetkezet főkönyvelője. De az elnök, Szemök József is közgazdász, mert mint mondják, ma csak ott tudnak eredményesen dolgozni, ahol jól számolnak s kereskednek azzal, amijük van. Régebben ezen a homokon szőlőből 15—20 mázsa, rozsból öt-hat mázsa termett holdanként. A talajjavítás, a tereprendezés nyomán azonban 1979- ben szőlőből 67,3, almából 130, körtéből 190 mázsát szüreteltek hektáronként. Homokon már hatalmasnak számító, negyven hektáros táblán a Szervác, Pongrác, Bonifác hozta fagyos szél söpör végig. Az idevalósiaknak ez nem nagy „ügy”, palántázzák a pritaminkonzervnek való paprikát. Szokatlan kép' emberek, gépek és lovak dolgoznak együtt! — Nincs elég gépük? — kérdezem a főkertészt. — Géppel palántázunk — mondja —, de minden palántát különkülön jól be kell öntözni a földbe, különben a homok kilöki magából. És a gumicsövet húzónak együtt kell mozogni a gépről palántázó asszonyokkal s erre egy másik gép képtelen. A lovak pedig átveszik az emberek ritmusát. A pritaminpaprikából ugrásszerűen sikerült javítani a terméseredményeket: 1978-ban még csupán 62,6 mázsát adott ez a föld hektáronként, az elmúlt évben már 153,6 mázsát szüretelhettek. De a többi zöldségféléből is javulnak az eredmények. Am nem elég megtermelni a zöldséget, jó előre gondoskodni kell az értékesítéséről is. Tíz évvel ezelőtt kötöttek először szerződést a kecskeméti UNIVER szövetkezettel, mely számos népszerű ételízesítőt, konzervet is gyárt, s az azóta egyre fejlődő kapcsolat a garancia arra, hogy minden termékük eljut piacra vagy feldolgozzák. Szürkebarát, Leányka, Rizlingszilváni, Muskotály — a röpke 1. Az öreg szőlőben... 2. Palántázzák a pritaminpaprikát 3. Óvá kezek ápolgatják a négyéves almafákat FOTÓ: APOSTOL PÉTER 10