Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-06-28 / 13. szám
MIKES GYÖRGGYEL BOURG tatója a családja által megkezdett útnak: ápolni és hirdetni a magyar kultúrát a Strasbourgban élő honfitársaink körében. Édesanyja — amellett, hogy nyelvtanfolyamot vezet, maga szabja-varrja és hímezi a táncosok díszes fellépőruháit. Az első szereplésre talán kicsit még várni kell, amíg a fiatalok elsajátítják a tánclépéseket. Természetes tehát, hogy a Magyarok Világszövetségének kulturális küldöttségét az egész Hunyadi család fogadta, és kalauzolta a fellépés színhelyén is, ahol csaknem százan várták a magyar művészeket. Az első, igazán önfeledt nevetést Bánki Zsuzsa csalta elő a lelkek mélyéről Molnár Ferenc Pletyka című elbeszélésének nagyszerű előadásával. Meglepő volt, hogy az érdeklődők egyharmada fiatalokból állt, olyanokból, akik már francia anyanyelvűek, de a magyar nyelvet, Molnár Ferenc könnyed humorát is jól értik. A kapcsolatok ápolása az óhazával — ez a Magyarok Világszövetségének és a külhoni magyar egyesületeknek a közös feladata, ezt emelte ki Hunyadi István bevezetőjében. Mi így fűzzük tovább gondolatát: megtanítani a gyerekeket szüleik anyanyelvére, megismertetni velük a magyar kultúrát, tudatosítani, honnan származnak. L. S. Szepessy Sándor A HURLINGHAM Putney, London számtalan elővárosainak egyike. Mindenütt villasorok, csaknem egyforma családi házakkal, szépen gondozott előkertekkel, amelyekben pompáznak a virágok, a fehér és rózsaszín szirmaikat bontakoztató díszfák. Egy hatalmas ősparkban, ahol a tavacskában hattyúk úszkálnak, a gondosan nyírt gyepen pedig urak kriketteznek, vagy golfoznak, itt van a Hurlingham klub, amelynek hosszú évek óta mindennapos vendége Mikes György, író-újságíró. Könyvei népszerűek nyugaton, művei huszonegy nyelven jelentek meg. „Anglia papucsban", „Amerika papucsban" című humoreszkjei Magyarországon is sikert arattak. Tea mellett ülünk a klub kényelmes bőrfoteljaiban, s beszélgetünk. Kíváncsi vagyok erre az angol íróra, aki negyvenkét éve, — 1938-ban — fordított hátat Horthy Magyarországának. — Igen, azóta élek idekinn ... Budapesten az „Est” lapoknál, majd a „8 órai újság”-nál dolgoztam. Amikor kitört a müncheni krízis, és a nyugati hatalmak megkötötték a hírhedt paktumot Hitlerrel, szerkesztőm kiküldött Londonba tudósítónak. „Holnap utazol” — mondta. Boldogan fogadtam ajánlatát, de sem útlevelem, sem vízumom nem volt. — Azért utazol csak holnap, és nem ma — a krízis úgysem tart két hétnél tovább — magyarázta meglepett arckifejezésem láttán. Hát, egy kicsit tovább tartott ... És én itt maradtam Angliában. Huszonhat éves voltam akkor. Mióta ír angolul? — A háború alatt írtam egy riportkönyvet az „Altmarkt” nevű német hajóról, amely amerikai hadifoglyokat vitt fedélzetén. Az angol flotta elfogta ezt a hajót, és kiszabadította az amerikai katonákat. Nos, ezt az izgalmas történetet magyarul diktáltam le egy gyorsirónak, aki aztán lefordította angolra. Egy másik riportkötetet is írtam ebben az időben, amelyet én magam fordítottam le. Aztán elkészült a könyvem Darlan-ról, a Hitlerbarát francia politikusról. Ezt már angolul írtam. Jóllehet angol feleségem átnézte a kéziratot, rettenetes lehet nyelvezete, azóta kezembe sem mertem venni. Melyik az a könyve, amit már saját maga is elfogad? — A „We were there to escape” —, amit talán úgy lehetne lefordítani: Azért voltunk ott, hogy megszökjünk. A történet egy nagyszerű jugoszláv tisztről szól, aki megszökik a nácik fogságából. Az ilyen jellegű történetek akkoriban nagyon népszerűek voltak. Az elmúlt évtizedek során mintegy harmincöt könyvem jelent meg. Magyarul is ír? — A háború alatt, s utána még öt évig a BBC magyar osztályának munkatársa voltam, és persze magyarul írtam cikkeket, verseket és dalokat... Sajnos azóta alig-alig írok már magyarul. Válhat-e egy magyar íróból — angol író? — Fiatalon kerültem Angliába, de tíz évbe is beletelt, amig „angol író” lettem. Bár tökéletesen tudtam a nyelvtant eleinte mindig becsúszott a szövegbe valamilyen kifejezés, amelyet a szigetországban másként mondanak. Ma talán jobban tudok angolul, mint maguk az angolok. — Persze magyarul is jól tudok, s nem hiszem, hogy bárki hibát találna kiejtésemben vagy szövegeimben. De könyvet írni — magyarul — veszélyes vállalkozás, mert amióta nem élek otthon, azóta sokat fejlődött a magyar nyelv, új szavak, új kifejezések születtek — változott tartalmuk is —, és a mai szlenget sem ismerem. Az én időmben például a pénzt „dohány”-nak, korábban meg „gubá”-nak mondták. És ma? Nem tudom. — Jóllehet már harminc éve angolul írok, de változatlanul nagyon szeretem a magyar nyelvet, a magyar irodalmat, és szenvedélyesen érdekel a mai magyarországi kulturális élet. Jól ismerem az angol költészetet, de ha verseket akarok olvasni, akkor Juhász Gyulát, József Attilát, Szabó Lőrincet, Radnóti Miklóst vagy Petőfit, Aranyt veszem elő. A napokban Faludi Ferencet olvasgattam. Az nemigen jutna eszembe, hogy egy korabeli klasszikus angol költő műveit vegyem a kezembe. — Nem értettem meg soha azokat a furcsa magyarokat, akik igyekeztek megtagadni anyanyelvűket, pedig angolul se tudtak még tisztességesen. Azzal hencegtek, hogy elfelejtettek magyarul —, mintha valami nagy érdem lenne ezt a szép, érdekes és hasznos nyelvet elfelejteni! KLUBBAN Mi a véleménye, szükséges-e folytatni a dialógust a hazai értelmiséggel ma, amikor a világpolitikában fagyos szelek fújnak? — Igen! Erre a legnagyobb mértékben szükség van. Azt itt mindenki tudja és tudomásul veszi, hogy Magyarország a Varsói Szerződéshez, s nem a NATO- hoz tartozik. De ha az ember Magyarországra utazik, nem érzi, hogy ott valamiféle „vasfüggöny” lenne. Más a légkör otthon, mint két évtizede volt. Magyarországon ma jól reagálnak a világban végbemenő eseményekre, megfontoltan haladnak, komoly válaszokat adnak a kérdésekre. Tanulnak tőlünk, de mi is tanulunk az otthoniaktól! — Ha a fagyos szelek — ahogy mondta — még zordabbá válnak, ez az egész világ számára katasztrófa lenne. Mert egy harmadik világháború egyben az utolsó is lesz ... Kozmikus szempontból persze közömbös, hogy a Föld, ez a kis „útszéli, külvárosi” bolygó felrobbantja-e magát vagy sem, tovább kering-e vagy sem. De nekünk, akik itt, e Földön élünk, ez a kérdés nagyon fontos. Ezért van szükség a dialógusra, az erősebb kapcsolatokra, az egymás iránti kölcsönös érdeklődés fokozására. Mikor járt otthon legutóbb? — 1979-ben, s mondhatom, igen jól éreztem magam Budapesten. Csupán rövid két hetet töltöttem otthon, s ez kevés volt ahhoz, hogy a fnindennapok emberének mai gondjait-bajait, örömét és vágyait, eredményeit és sikereit is megismerhessem. Nagyon érdekelt és érdekel engem mindaz, ami otthon történik. — Valamikor régen belém oltották azt a meggyőződést, hogy Budapest milyen gyönyörű. De én kétkedő szellem vagyok. Emlékszem, egy barátom mindig fennen hangoztatta: „Budapest a világ legszebb városa”, mire én kissé gúnyosan megkérdeztem tőle: „honnan tudod, hiszen még Bécsben sem voltál soha...” S amikor aztán 1964-ben először hazalátogattam — akkorra már megjártam Barcelonát, Rio de Janeirót meg Isztambult, azokat a városokat, amelyeknek a fekvése igazán gyönyörű — meg akartam bizonyosodni, vajon valóban olyan szép-e Budapest? Nyugodtan állíthatom: összképben, panorámában, fekvésében egyike a világ legszebb városainak. És a hangulata is páratlan. LÉNÁRT GYÖRGY 15
