Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-05-03 / 9. szám

KRÚDY GYULA Asszony a nagybőgőben Azzal a Szlabóczkyval történt meg ez az eset, aki zenészember létére, a feleségét a nagybőgőbe zárva cipelte magával éjjeli mu­zsikálásaiban. Kis termetű asz­­szonyka volt, aki könnyen elhe­lyezkedett a nagybőgő hasában, amikor annak hátsó falát megnyi­totta előtte Szlabóczky. Így vándorolgattak együtt az éjszakában, betérvén mindazokra a helyekre, amelyek ajtaján gya­­luforgácsot rázogatott a szél, va­lamint az ablaknak piros volt az arculata az óbortól. A bőgőben kuporodva az asz­­szony vigyázott Szlabóczkyra, hogy az verekedésbe ne kevered­jen, kikönyörögte kezéből a teli poharat, hazamenetelre noszogat­ta, amikor annak ideje elkövet­kezett. Nem is volt baj ezzel a zenésszel, sohasem vitték be csendháborítás miatt a rendőrök, pénze is volt, mert az asszony a nagybőgőből kinyújtotta az ujját, amikor pénzt vett észre Szlabócz­­kynál. Azt persze senki sem tudta, hogy az asszony a nagybőgőben rejtőzködik, mert Szlabóczkyt ki­gúnyolták volna zenésztársai, sőt némely elvetemedett korhelyek tán meg is ütögették volna a nagybőgő falát. Az asszony csend­ben ült rejtekhelyén még olyan­kor is, amidőn Szlabóczky a korhelyek révén mindenféle pe­csenyékhez jutott, amelynek zsír­ja lecsurgott néha szája két szé­lén, hogy vadító éhséget érzett az is, aki csak nézte a zenész evését. És még akkor sem szólott az asz­­szony, amikor Szlabóczky olyant csattintott szájával, mint egy zsebkés, mielőtt az első poharat felemelte volna. Mikor szólalt meg Szlabóczkyné a nagybőgőben? A zenészek valamely lagziba voltak meghíva, egy hegynek ka­nyarodó kunyhóba, ahol széles kedv kerekedett... Még az egyéb­ként komoly és meggondolt Szla­bóczky is olyanformán forgatta a nagybőgőt, mintha táncoltatta volna a benne rejtőzködő me­nyecskét. Az asszonynak eleinte tetszett ez az állapot, mert nem volt irigy természetű, örült, ha férjének jókedve volt. A táncosok a pádimentumot verték . . . Ká­­posztaszagú tálakat hoztak forró párolgással az asztalra... A bor rezes hangon szólalt meg a fér­fiakból ... De az asszonyok is emelgették a fejüket... Legalább­is a tarkaszoknyás, akiből Szla­bóczkyné a bőgő nyílásán csak annyit látott, hogy éberlaszting cipője felett kövér fehér haris­nya feszül — kétszer annyi pa­mut kellett ennek a harisnyának a kötéséhez, mint más harisnyáé­hoz. Azt mondja a tarkaszok­nyás a zenésznek: — Itt van egy láda, amelyben én majd elbúvok, amíg minden­ki elmegy a lakodalomból. Ak­kor aztán majd kieresztesz a lá­dából és együtt kettecskén meg­esszük mind az ételmaradékot, valamint megisszuk a borokat, amelyeket amúgy is jó helyre dugtam. Szlabóczky az elképedéstől nem tudott felelni, de annál inkább nyújtózkodott a felesége a nagy­bőgő belsejében. — Hát te csak ülj le a ládára, hogy senki engem ne háborgas­son, aztán majd nagyon jól fo­gunk mulatozni — mondta a tar­kaszoknyás, és már hipp-hopp be­ugrott a ládába, anélkül, hogy valaki észrevette volna. Szlabóczky a parancshoz híven elfoglalta helyét a láda tetején, és a nagybőgőt maga elé állította. — Mit akarsz azzal az asszony­nyal? — szólalt meg az izzadó üs­tökű zenész mellett a hangszere, anélkül, hogy hozzányúlt volna a húrokhoz. — Nem vagyok' én ne­ked elég? Más asszonyok felé is forgatni kell a fejedet, a szeme­det? —■ Pszt! — felelt Szlabóczky, és a vonóval jól végighúzott a nagy­bőgőn, hogy a feleségét elhall­gattassa. Szlabóczky ugyanis azt gondolta magában, hogy kár vol­na azért a sok finom ételért, ami a lakodalomból megmaradt. Kü­lönben is észrevette, hogy a tar­kaszoknyás asszony egy egész sült kacsát dugott el hátul a kályha csövére, amelyet csak Szlabóczky látott. A kacsapecsenyét pedig vi­lágéletében nagyon szerette, mert minden embernek van valami gyengesége. — Kelj fel arról a ládáról, mert feleséges embernek nem ott a he­lye — porolt tovább az asszony a nagybőgőből. — Csend! — dörmögte Szla­bóczky, és megint csak jó erősen végigvont a nagybőgőn, hogy el­­csitítsa odabent az asszonyt. Mert azt is észrevette, hogy a ládába bújt asszony mindenféle nagy üvegeket rakott a hideg ablakba, amely üvegek nem is voltak üres­nek mondhatók. Szlabóczky az üvegek közül a hideg üvegeket szerette. — Hát csak mérgesítsél — mondta az asszony a bőgőből ■—, te adod meg az árát! A lagzinak ezenközben vége volt... A táncosok megkeresték a sarokba állított botjaikat, ame­lyekre eddig szükség nem volt, de most már kopogtatva vitték őket kezükben, mint akár az imént táncosnőiket. A táncosnők is út­ra keltek ama nagymamás ken­dőbe burkolódzva, amelyben öreg­nek látszik mindenki, mintha leg­alábbis a hajnali misére mende­­gélne. Nem, á kézilámpások, ame­lyek a lagzi után behintették csa­lóka fényükkel az utcát, nem árultak el mit sem az iménti vér­hevítő táncokból. Ekkor szólalt meg a ládába bújt asszonyság, mi­után úgy vette észre, hogy min­denki elment a lakodalomból. — Most már kiereszthetsz, ze­nész, kezdődik a mi mulatságunk. A kályhacsövön odasül a kacsa­­pecsenye, a bor jeges lesz az ab­lakban ... Emeld fel gyorsan a lá­da fedelét. — Nem bírom — felelte nagy erőlködéssel Szlabóczky. — Ha megszakadok, akkor sem bírom. — Majd én nyomom — bévül­­ről — ajánlotta az asszony, és va­lóban hallatszott is, amint a lá­dában forgolódik, ami nem lehe­tett a legkönnyebb művelet ily kövér asszonyság részéről. De akármint erőlködött az asszony: a láda tetejét ő sem bírta felemel­ni .. . Be volt csukva a ládába ... Valaki bezárta őt, holott a ládá­hoz senki sem közeledett. Az asszony most már könyör­­gőre fogta a dolgot a ládából: — Neked adom, zenész, a ka­csapecsenyét, a kürtöskalácsot, csak eressz ki a ládából, mert már megfájdult minden tagom e szűk helyen. — Én nem bírom a ládát fel­nyitni ! — mondta a zenész. — De a kacsapecsenyét és a bort min­denesetre magammal viszem. így szólt a megátalkodott mu­zsikus, és úgy cselekedett, mint mondá. Utolsónak a nagybőgőt vette vállára, és ebben a percben ördögi kacagás hallatszott a ház­ban, mintha minden edény össze­tört volna ... Az ördögi, pokoli kacagás még a falakat is megráz­ta, megrázta a ládát is .. . Aztán elmúlt. A szomszédok másnap segítet­ték ki az asszonyt a ládából, aki halála napjáig emlegette, hogy az ördög csalta a ládába, amelyet az­tán rázárt, hogy kijönni addig ne tudjon, amíg tart a borból és a kacsapecsenyéből. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom