Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-10 / 3. szám

MÓRA FERENC Tükrös Kata A szeme szelídkék volt Tük­rös Katának, a haja puha volt, mint a selyem, ragyogó, mint az arany. Azt is megmondom, miért hívták Tükrös Katának. Ha ki­nyitotta az ablakot, mindjárt azt nézegette az üvegjében: il­­lik-e a kék szalag a hajába. Ha tejet forralt a konyhán, nem bánta, ha kifut is, csak meg­láthassa magát a kékmázos lá­bosban. — Soha ilyen tükrösködő gyereket! — porolt az anyuká­ja. — Nem csoda, ha már a ve­rebek is Tükrös Katának hív­nak. Azt meg ki se lehet monda­ni, hogy mit csinált, mikor az új tavaszi kalapját megkapta. Igaz, hogy azt sem lehet kibe­szélni, micsoda szép kalap volt az! Olyan vadrózsabimbók vol­tak rajta, hogy a vadrózsabok­ron se nőnek különbek. A mé­hecskék nem győzték csodál­kozni, mikor először látták. — Nini, de korán kibimbó­zott idén a vadrózsa! No, de Kata nem azt nézte, hogy a virág szép-e a kalapon, hanem azt, hogy a kalap szép-e őrajta. Sorra járta a tükröket, levette a kis falitükröt, de még a rézkilincset is megkérdezte: — Tükör, van-e nálam szebb? Kis tükör, nagy tükör, rézki­lincs, vaslábas mind azt mond­ta: soha ilyen szépet! Ahogy a konyhaajtóba kiállt, liba azt gágogta, kakas azt kukorékolta, de Kata ügyet se vetett iájuk. Csak azon törte a csöpp fejét, miben nézhetné még meg ma­gát. — Nyisd ki a szemed, ku­­tyus — rúgta meg az öreg Paj­tás kutyát, aki a küszöbön szundikált —, hadd látom meg magamat benne! Pajtás megrázta kócos bun­dáját, és haragosan rámordult: — Mire való ez a nagy tük­­rösködés, hékám? Lám, én sose nézek tükörbe, mégis nagy a becsületem a háznál. Bezzeg nem gorombáskodott a Cirmos cica. Az is olyan, hogy mindig csinosítja, nézege­ti magát. Most is ott ül az eső­vizes hordó szélén, és nézegeti gömbölyű fejecskéjét a vízben. De még a gazdasszonykáját is odaintette: — Gyere, két cica is meg­nézheti ebben magát egyszerre. Tükrös Kata nem is nagyon hívatta magát, egyszeriben ott termett a hordónál, és beku­kucskált a vízbe. Lám, milyen szépen lenge­nek a rózsabimbók a kalapján. Öröm nézni, hogy göndörödik ki alóla az aranyhaja. Jaj, hát­ha még a selyemszalagot is megláthatná a nyakán! — Én látom az enyimet — kérkedett a Cirmos cica. „Most már én is látom az enyimet” — mondta volna Tükrös Kata, de annyira bele­hajolt a hordóba, hogy bele­­pottyant. Jó szerencse, hogy a Pajtás kutya odaugrott, és megkapta a szoknyácskáját. Így csak a fe­jét mártotta meg az esővízben, hanem a rózsabimbós kalapnak az is egészen elég volt. Azt ugyan a fejére nem teheti töb­bet senki kislánya. No, de volt is nevetés! Még a libák meg a rucák is nevettek: — Gi-gá-gá, Háp-háp-háp! Beleesett Tükrös Kata a vízbe! Kislányok! Ti még nem es­tetek bele a vizeshordóba? TÓTH ÉVA HÓNAPOK Jegesmedve január, farkasfogú február, morcos-borzos március, ágas-bogas április, mezőn járó május, jó tanuló június, játszópajtás július, aranyalma augusztus, szüretelő szeptember, orrát törlő október, nagyothalló november, didergő december. A Körhinta című verseskönyvből. Móra Könyvkiadó. Kondor Lajos illusztrációja BETGVIRAG Ha az ábrába elhelyezett betűket helyes sorrendbe rakjátok egymás mellé, egy magyar író nevét kapjátok eredményül. Ki az író? Megfejtés: JOp\J I03j0f ZALA JÓZSEF REJTVÉNYE 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom