Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 3. szám
BÖLCSŐTŐL AZ ÖRÖKSÉGIG Kérdőjelek Kevés a bölcsőde. Ebbe a tőmondatba lehet őszszefoglalni mindazt a gondot, sokszor megoldhatatlannak tetsző problémát, amelyek feltornyosulnak a világgal éppenhogy ismerkedni kezdő emberke körül. A felhőtlen gyermekkor megteremtése a szülők számára nem könnyű feliadat — és az állami segítség sokszor nem éri el, nem tudja elérni azt a szintet, amit maga is kívánatosnak tart. S a határozni kénytelen szülőket kérdőjelek veszik körül. Hol legyein a gyerek? Otthon? S az édesanya maradjon vele éveken át? Sok szülő és gyermekpszichológus szerint ez az ideális megoldás. Fél évig az édesanya teljes fizetését kapja szülési szabadság címén — ám ezután vagy újra munkába megy, vagy igénybe veszi a gyermekgondozási segélyt. Ha úgy érzi, dolgoznia kellene ismét — akár, mert úgy sokkal többet keresne, mint Ismerkedés a plüssállatokkal amennyit gyermekgondozási segély címén kap; akár, mert szakmai előrehaladásához szükséges a munka folyamatossága; vagy egyszerűen untatja és lelkileg beszűkíti az otthonülés — biztonságos, megbízható helyet keres, ahol néhány hónapos gyermekét napközben jó kezekben tudhatja. A mai, közkeletű vélemények szerint a gyermeknek legalább tizennyolc hónapos koráig otthon, édesanyjával kellene maradnia. S akkor? És azután? Szembe kell néznünk a ténynyel, hogy égető szükség volna új bölcsődékre. Az új lakótelepek igen gyors ütemben épültek — de nem tartottak lépést velük a bölcsődék, óvodák, iskolák. Rengeteg asszony vállalt munkát vidéken — ott. ahol azelőtt a feleségnek a házban volt a helye — tehát az ő számára is szükségessé vált a „gyermekelhelyezési lehetőség”, ahogyan hivatalosan fogalmazzák. Szerencse az, ha a családban akad egy áldozatkész nagymama. Akkor megoldódik a gond. De a nagymamák nem mindig annyira áldozatkészek, hogy elvállalnák évekre a törő-zúzó, abrosz-leoibáló emberkék gondozását — vagy éppen maguk is még meglehetősen fiatalok, s ők is dolgozni járnak. Dr. Belyó Pál, a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa — maga is két bölcsődésóvodás korú kislány apja — felmérést készített a bölcsődei ellátásról. Jelenleg száz bölcsődés korú gyermekre országosan tíz bölcsődei hely jut. Természetesen a nagyvárosokban — s főként Budapesten — ennek több, mint kétszerese az arány; de még így sem kielégítő a helyzet. Évente tízezernyi gyermek számára nem jut bölcsődei férőhely. Az ő szüleik, hiába szeretnének dolgozni, természetesen még évekre kimaradnak a munkából. És a boldog felvettek is szűkösen vannak: a hivatalosan megállapított férőhelynél jóval több egykét évest gondoznak a bölcsődékben. Nagy gond, hogy nemcsak a férőhely kevés, hanem á gondozónő, a szakképzett gyermekápoló is. 1975-ben egy gondozónőre — statisztikailag — 7,6 férőhely (elméletben) és 9 gyermek (a gyakorlatban) jutott. Ez a helyzet azóta sem javult. A szakképzett dadusok hiányát elsősorban nem az apróságok érzik meg — hiszen ők végül is mindent megkapnak —, hanem azok a bölcsődei dolgozók, akik sokszor erejükön felül dolgoznak az amúgy is túlzsúfolt intézményekben. A nem túlságosan szívderítő statisztika mögött persze, a gondokon túl, meghúzódik ten-FOTÖ: GESZTI ANNA
