Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 3. szám
Séta Pestről Csepelre csak egy macskaugrás a távolság, de amíg odaér az ember... A Soroksári úton botorkál a kocsim két kamion közé ékelődve. Hogyan csusszanok ki közülük az elágazásnál? Gondjaim megoldódnak, mert a kamionok is Csepelre tartanak. Átmegyünk a hídon, nemsokára az előttem haladó jobbra jelez, én is lassítok. A hatalmas bejárat fölött neonbetűs felirat: Csepeli Nemzeti és Szabadkikötő. Megérkezünk, a portán mondom, hogy az igazgatóhoz készülök. Az egyik portás beül mellém és magyarázatként hozzáteszi, hogy jobb, ha elkísér, mert nem könnyű itt tájékozódni, a kikötő 400 hektáros területén. Az igazgatóság előtti kertben bronzszobor emlékeztet Maillol teherhordójára. Zömök alakja görnyedten feszül a hatalmas bála súlya alatt. „Ez már a múlt — mutat rá kísérőm —, a nehezét most elvégzik a daruk, emelők, targoncák. De még több gép kellene, mert a létszámunk nem több. mint a húszas évek végén, amikor 200 ezer tonna árut mozgattunk, az idén meg — úgy tudom — két nüllió tonnát kell ki- és berakodni”. Az igazgató vállas, jókötésű ember, ötven körüli. Pap Lászlónak hívják, képesítése szerint okleveles hajóskapitány, hosszú ideig Duna-tengerjárón hajózott, most lehorgonyzóit a kikötőben. — Nehogy azt gondolja, hogy ez a csöndet, a nyugalmat jelenti — ellenkezik velem, amikor a lehorgonyzást említem. — Igaz, itt nincsenek viharok, nem csúszik féloldalra a rakomány veszélyeztetve a „teknő” egyensúlyát, nem kell a revkalauzokkal perlekedni. Mindez nincs, de a sietős hajósokat gyorsan kiszolgálni, időben megszervezni a vagonokat, teherautókat, határidőre elszállítani, vagy idefuvarozni az árut, bizony ez sem könnyű. Képzelje el. a kezdeti 200 ezer tonnás forgalom 1978-ban már kétmillió tonnára emelkedett. Igaz, gépesítettük a kikötőt, de a raktárak és a hajókat, uszályokat befogadó medencék területe kevésnek bizonyul. Ahhoz, hogy az egyre inkább külkereskedelemre épülő népgazdasági célokat segíthessük, új raktárak, daruk, konténer-rakodók, medencék kellenének, mert szűkén vagyunk. A fejlesztésre szánt pénz meg nem csordogál valami bőven, nagyobb beruházásokra csak a VI. és a VII. ötéves tervben gondolhatunk. Beszélgetés közben megtudom, hogy 1928-ban a Magyar Királyi Budapesti Vámmentes Kikötőt Európa egyik legmodernebb folyami kikötőjének tartották. Az első világháború után — az adriai kikötők nélkül — ez volt az egyetlen kapcsolat a tengerrel. S kaput nyitott a nagyvilágra. Hogy miért éppen Csepelen? Elsősorban azért, mert itt közvetlen kapcsolat volt a nyílt Dunával, egyben közel volt a közút és a vasút. Akkor, 1928-ban készült el a ma is működő, 30 ezer tonnás gabonatárház, egy petróleum-kikötő és egy kereskedelmi kikötő, ahogy szaknyelven mondják: „medence”. Tíz év múlva épült egy másik árurakodásra szolgáló kereskedelmi medence. A háború óriási károkat okozott ott is. de az elpusztult kikötőt hallatlanul gyorsan. 1945 májusára rendbehozták, megindulhatott az életfontosságú szállítás a fővárosba. Azóta 27 kilométer vasúti vágányhálózat és 45 ezer négyzetméter út épült, URH-adóvevővel, ipari televízióval könnyítették a munka irányítását. * Lantos József forgalmi osztályvezető 33 éve dolgozik a kikötőben. Csak lassan tudunk ha-Regensburgba
