Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 3. szám
M Mi lesz az emberrel 2176-ban? James Watt kétszáz esztendővel ezelőtt találta fel a gőzgépet, amelynek segítségével már nemcsak a bányákban lehetett megsokszorozni a termelést, hanem más területeken is felhasználhatóvá vált a pöfögő masina. Watt minden bizonnyal olvasta honfitársának, Adam Smithnek a „Kutatások a nemzetek gazdaságának természetéről” szóló könyvét. Nagyon jelentős mű — vélhette —, a benne foglalt elvek és az ő gőzgépe együttesen forradalmasítják majd a világot. Megpróbálhatta elképzelni, milyen lesz majd az élet, amikor a gőzgép már általánosan elterjed. Gőzzel működő kerekes járművek népesítik be az utakat, a vitorlák eltűnnek a hajókról, talán ezzel a géppel még a levegő is meghódítható. Milyen szép, gazdag és tartalmas lesz az eiet száz-kétszáz év múlva! Az ember felszabadul a kézi munka robotja alól, mindenkinek lesz ideje ahhoz, hogy a művészetekkel, az olvasással s egyéb kedvteléseivel foglalkozzon. Nagyjából húsz évvel később, Thomas Malthus nyilvánosságra hozta új népesedési elméletét, amely homlokegyenest ellent mondott a derűlátóknak. A Föld — szerinte — képtelen eltartani a növekvő népességet s ezért az emberiség egy részének szükségszerűen el kell pusztulnia. A feltalálók szinte korlátlanul bíznak az új eszközök csodatévő képességeiben és az emberi természetben, amely alapvetően jóra használja majd a tudomány, a technika vívmányait. A közgazdákban, a filozófusokban — még az idealistákban is — kevesebb az idealizmus. Egyenleteket szerkesztenek, hipotéziseket állítanak föl, kerülik a jóslatokat és csakis a számok, a logika szikár következtetéseit hajlandók tudomásul venni. Nagyobb lesz-e a torta, mármint az emberiség tortája? Ez foglalkoztatta már Wattot és Malthust is. Ha akkor két évszázadra prognózist adtak volna, most tételesen kimutathatnánk tévedéseiket. Egyikük lebecsülte az ipari forradalmak roppant átalakító erejét & túlbecsülte az emberek bölcsességét, a másik' misztifikálta a számtani és mértani haladványokat és semmibe' vette a létért folytatott küzdelem szinte korlátlan szellemi, fizikai erőforrásait. Most, két évszázaddal később Herman Kahn, a Hudson Intézet igazgatója „Jó évek állnak előttünk” címmel ezekről a kérdésekről írt könyvet. Kahnt, a gondolkodó tankot közismerten úgy népszerűsítik, hogy intelligenciahányadosa ötven ponttal meghaladja a zseni szintet. Nos, a Hudson Intézet kutatócsoportja eddig is adott előrejelzéseket, a legutóbbit az ezredforduló időpontjára, „A 2000. év” címmel. Ez a könyv viszont merészen 2176-ra, tehát két évszázadra tekint a jövőbe. Mintha annak idején James Watt általános prognózist adott volna. A kutatók — a Die Zeit Magazin ismertetése szerint — a katasztrófa-elméletek minden pontjával tételesen szembeszállnak, sőt korábbi tételeik egy részét is újjáértékelik. Kimerülnek-e az át nem alakítható és fel nem újítható nyersanyagok? Senki sem tudja valójában — hangzik a válasz —, mit tartalmaz még Földünk, hiszen még a kéregbe sem hatoltunk hét-nyolc kilométernél mélyebbre. A legmodernebb technológia sem képes megakadályozni a hozamok csökkenését és a környezet további szennyeződését? Értelmes, előrelátó és rugalmas cselekvéssel meg lehet akadályozni középtávon a romlást, hoszszú távon pedig egyenesen javulni fog a helyzet. Persze a védelmet meg kell szervezni olyan veszedelmekkel szemben, amelyeket a rosszul felfogott újítások vagy a tervszerűtlen növekedési zavarok okozhatnak. Mind nehezebbé válik a konfliktusok megoldása. mert az érdekek egyre hevesebben ütköznek össze? Már eddig is sok mindent rendezni lehetett nemzetközi egyezményekkel, az együttműködés szándéka tovább nő, javítani kell viszont a politikai, gazdasági igazgatás szerkezetét. A világ nemzeti összterméke tizennégy év alatt, a lakosság száma pedig harminchárom év alatt kétszereződik meg, s ez gyorsuló ütemben szippantja ki a nyersanyagforrásokat? Nem. mert a világ lakossága a 21. században nemléoi túl a 15 milliárdot. Az egy főre eső nemzeti jövedelem pedig, mai értékben számítva, eléri az évi 20 000 dollárt. Az élet minősége magas színvonalat ér el. mindez megszilárdítja a gazdaság és a társadalom ellenállóképességét. A jövedelemkülönbségek folyamatosan növekednek s ez óhatatlanul a szegények világméretű felkeléséhez vezet? Ellenkezőleg, a szegénység fokozatosan eltűnik. A dolgok nagyon rosszul állnak — mondják a világvége-szakértők. A 21. s-zázad szétrombolja az ökológiát, n.yersanyágháborúk robbannak ki, totális elnyomórendszerek jönnek létre? Teljes tévedés — cáfolja ezt a véleményt a Hudson Intézet —■, a dolgok nagyon jól állnak, kilátásaink lélegzetállítóan kedvezőek. Közeledünk a humanisták utópisztikus társadalmához. Végkövetkeztetés: kétszáz év múlva tisztább lesz a víz és a levegő, több lesz az élelem, energia, nyersanyag. A huszadik század végének technológiájával megoldhatjuk a következő kétszáz esztendő minden kérdését. 2176-ban már nem kell a népesedés robbanásától tartanunk, ez ugyanis, ha az utóbbi nyolcezer év történetét tekintjük, kivétel. A tetőponthoz most közeledünk, a csökkenés máris jelentkezik egyes világrészeken, például Latin-Amerikában. Az élelmiszertermő területek növelhetők, például az Amazonas-medencéjében, s három milliárd hektáron lehet majd évente többször aratni. Mégis, milyen nehézségekkel számolhatunk? Korábbi előrejelzéseikben a tudósok „meglepetésmentes” modellel dolgoztak, most azonban aggodalmat keltő variációkhoz érkeztek el. 1985 körül a technika komoly válaszút elé állítja az embert a genetika területén. Módunkban lesz megtervezni a gyermekek „minőségét”. Okosabb és jobb gyermekeket „készíthetünk”, 200-as intelligencia hányadossal. Nem vezet-e kulturális katasztrófára, ha egy társadalom csupa lángészből áll? A születendő gyermek nemét előre programozhatjuk, de mi lesz akkor a nemek biológiai egyensúlyával? Az államok súlyos politikai döntések elé kerülnek, hiszen rá lehet-e bízni csakis a szülőkre a jövő nemzedékének elosztását, a férfiak és nők arányának meghatározását? „fi patikákban megvásárolhatjuk a hangulatpirulákat, amelyekkel mindenki szabályozhatja saját lelkiállapotát, mikor lesz gondtalan, kedves, előzékeny, vagy haragos, kellemetlen, ellenséges. Az érdekek itt is ütközni fognak, a gyárak vezetőinek fegyelmezett, figyelmes, könynyen irányítható munkásokra van szükségük, de mit szólnak majd ehhez az egyedek vagy akár a szakszervezetek? S mit tesznek akkor, ha a mechanikus munkát elvégző robotgépek tömeges alkalmazásával száz- és százezer munkás kerül ki az üzemekből, marad munka nélkül? És ha a szintetikus élelmiszerek tovább csökkentik a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számát, fokozódni fog a faluról városba áramlás folyamata, s ha az új életkörülmények közé kerülő embercsoportok netán a dühöngési tablettát veszik be, milyen következményekhez vezethet egy ilyen fejlemény? Rákényszerül-e az állam a beavatkozásra? Végül felvetődik majd az a kérdés is, hogy az ember belső szerveinek és végtagjainak mesterséges szerkezetekkel való helyettesítésénél, a művesék, müszívek, esetleg műagyak beépítésénél hol húzható meg az élet és a halál, vagy az ember és a műember választóvonala. A modellek készítői, a prognózisok szerkesztői feltételezik a fokozódó beavatkozást a természet munkájába. Pedig alighanem igaza van Cicerónak, amikor azt mondja: A természet megszabta az embernek, hogy az embernél szebbet ne tudjon elképzelni. Ám mindezek a kérdések csakis akkor kerülhetnek az érdeklődés homlokterébe, valamint a különféle társadalmi berendezkedésű országok gazdasági, szellemi életének a középpontjába — s erre nem térnek ki a modellek készítői —, ha a huszadik század negyedik negyedének reményt keltő és reális politikai irányzatai még jobban kibontakoznak, még jobban megerősödnek. s általánossá válnak. Azaz: nemcsak a természet munkájába avatkozik be mind hatásosabban az ember, hanem mindjobban megközelíti és valóra váltja a társadalmi igazságosságot, s mindjobban érvényre juttatja a békés egymás mellett élés, a békés együttműködés elvét és gyakorlatát. És nemcsak az egész világra kiterjedő háború veszélyét hárítja el saját feje felől, hanem megelőzi^ a helyi összecsapásokat, fegyveres konfliktusokat is, mert így kívánja létérdeke: a béke. « PETHŐ TIBOR 3
