Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-12-29 / 26. szám
I 1 Két hangszál az életűnk Gáti István FOTO: KELETI ÉVA — MTI Gáti Istvánnal, az Operaház fiatal baritonistájával arról beszélgettünk, hogyan kezdődött pályafutása, hogyan lett néhány év alatt népszerű anyaggal nálunk is éppen úgy kell takarékoskodni, mint a világ bármely más országában. Ezért az utóbbi napokban az újságokban vidám, sőt olykor kissé pikáns rajzok jelennek meg, amelyek első pillantásra karikatúrának, „cartoon”-nak hatnak, de aztán kiderül, hogy tréfás és szellemes energiatakarékossági prédikációk. Itt van például egy csupasz hölgy a fürdőkádban, szépen domborodnak idomai, de a szöveg egyáltalán nem borsos, így hangzik: „A zuhanyozás egészségesebb és takarékosabb!” Megvallom, ezen én is elgondolkoztam, mert igaz ugyan, hogy jólesik a fürdőkádban elnyúlni, hosszan tespedni, esetleg még az ember rejtett operaénekesi becsvágyait is (zárt ajtóknál) kiélni, de a zuhany gyorsabb, frissítőbb és kevesebb meleg vizet fogyaszt. A melegvíz-takarékosságra szólít fel egy másik tréfás rajz: egy nekigyűrkőzött férfi, jellegzetes autóimádó, mossa kis kocsiját és a gumicső vége a meleg víz csapjához van kötve. Érdemes megfogadni a képaláírást: „A meleg vizet tisztálkodásra és háztartási célra használja!” Itt van egy harmadik rajz, amely megint a női idomokkal vonja magára a férfiolvasók, de azt hiszem, nemcsak a férfiak figyelmét. Egy ifjú hölgy tornászik spárgánál nem nagyobb bikiniben és didereg. Megszólal a rajzon a fűtőtest: „20 °C-ra fűtök — ennek megfelelően öltözködjön.” Van egy rajz, amely az ablak szigetelésére hívja fel a figyelmet, egy ötödik, mintha az előbbi kissé szexi rajzok ellentéte lenne: hálóinges öreg hölgy didereg csodálkozva a fűtőtestje előtt és nézi a mínusz körül járó hőmérőt. Persze, hogy fázik, ha mint a rajz mutatja, csöpög a fűtőtest. Amikor ezt láttam, végigjártam lakásom fűtőtestjeit. A rajzon még mulattam, de azon már nem, hogy kettő csöpögött. Ha hivatalos felszólítást kaptam volna fűtőtest felülvizsgálatra, kevésbé buzgón ellenőrzőm őket. — Nagyon rossz tanuló voltam. Apám naponta aggodalmasan kérdezte: „Mi lesz belőled?” Igaz, a zenét szerettem, de csak az akkor világszerte hódító beatzenét. Fivéremmel és nővéremmel alakítottunk is afféle családi beatzenekart, ők gitároztak, én harmonikáztam. És a legkevésbé sem főtt a fejem a jövőm miatt, nem éreztem, hogy választ kell adnom apám kérdésére: „mi lesz belőlem”. — Fel tudná idézni, hogyan ment végbe a változás? — Bizony, izgalmas volna nyakon csípni a pillanatot, amikor gimnáziumi énektanárom ajánlására részt vehettem a Budai Diáknapokon, és életemben először tanultam operaáriákat. De a „döntő pillanatra” nem emlékszem, csak arra, hogy akkor már Mozart izgatott. Sarastrót tanultam lázasan, felvételiztem a Zeneművészeti Főiskolára, és — sikerült. Végzős növendékként már fellépett az Operában és az akadémia befejezésekor szerződtették. Közben külföldi énekversenyeken vett részt, Münchenben különdíjat kapott, Bécsben második lett. Sokat énekel, az utóbbi években volt Figaro, Leporello, Rossini Török Itáliában című operájában a Török, Szokolay Sámsonjában a Király, a Carmenben Escamillo s még sok más baritonszerep megtestesítője. — Hogyan készül fel egy-egy szerepre? — Szólópróbákon korrepetitorokkal, aztán együttes próbákon, végül a színpadi próbákon zenekarral. Ám ez csak a dolog külső oldala. Az ember belülről is felkészül. Villamoson, buszon, este elalvás előtt vagy elalvás helyett, olvasás és séta közben, tulajdonképpen mindig a szerep, a zene, egy ária vagy csak egy pár taktus motoszkál az ember fejében, amit még nem oldott meg teljesen. S aztán... — elhallgat egy pillanatra s elmosolyodik. — Látja, ez valami csodálatos dolog: az ember küszködik, hogy amit csinál, jobb és egyre jobb legyen, már-már azt hiszi, nem sikerül, és egyszercsak — megvan, megtalálja a megoldást! Miké András főrendező mondta egy próbán: „Nem olyan bonyolult az egész: itt van a szerep, ott van az ember, csupán a kettőt kell közelíteni egymáshoz addig, amíg találkoznak.” Nos, ez a találkozás, ez a nagy titok. — A jelek szerint sikerült a titkot megfejtenie. — Egyáltalán nem! Azaz hogy minden felkészülésnél, minden szerepnél újra meg újra meg kell küzdeni a titokkal. A magamfajta énekes állandó feszültségben él: egy hajszálon, pontosabban: két hangszálon függ az életünk. Sokfelé megismerték már Gáti Istvánt, Salzburgtól Moszkváig, Brazíliától Olaszországig. Olyan világnagyságok voltak a partnerei, mint Gyaurov, Capucilli, Domingo, Mirella Freni, Jósé Carreras, részt vett Karajan által vezényelt produkciókban. — Nagyszerű érzés színpad- és emberközelbe kerülni ilyen nagy művészekkel. Persze a hazai kollégáktól is sokat tanultam. A most felújított Cosi fan tutte-előadásban például Melis György segítőkészsége teszi számomra élménnyé a közös munkát. — Szóval megint egy Mozart-mű. — Igen, szerencsés ember vagyok, hogy valamennyi Mozart baritonszerepet elénekelhettem. Tudja, ezekben minden benne van. Hogy mi ez a „minden”? Énje és hangja miként azonosul a tudás, a szellem emberével, Sarastróval éppen úgy, mint a nép gyermekével, a huncut, vidám Leporellóval? A megfejtést olyan fiatal művész adja, aki hangja fejlesztésében, szerepformálásában a teljességet keresi. Azt a valamit, amit Szabolcsi Bénce ír Mozartról: „. . . ilyen volt Shakespeare és ilyen Mozart, ők azok, akik legmerészebben keverték a tragikusát a komikussal, mert mindennél jobban tudták, ismerték az élet félelmes, visszás és mégis osztatlan egységét”. SOÓS MAGDA 21