Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-27 / 2. szám
Tél a pusztán A képeken: havas, pusztai táj, lovakkal, csikósokkal . . . Kint: locs-pocs, sárral bevert autók, síkos aszfalt, a fogason új irhabunda, mellette örökbecsű szürke felöltő, egy kordbársony és egy teveszőr kabát. A felvételen cifra, rátétes szűrökben üldögélnek a csikósok a nádból összerótt kuckó, a cserény mellett, fittyet hányva a hidegre. Jó nézegetni itt, a nagyváros kellős közepén ezeket a színes-üde népviseleteket, még ha tudom is, hogy viselőik a fotóriporter kedvéért öltötték magukra. De nagy kedvem volna most a csikósok mellé telepedni, s hallgatni a pesti fülnek oly kellemes ízes beszédüket! Jó volna járni egyet a hol porzó, hol ropogó havon, megcirógatni a lovak nyakát, érezni leheletük melegét, és nagyokat szippantani a friss pusztai levegőből . . . Hogy „lovasnemzet" vagyunk-e vagy sem, azt döntsék el a szakemberek. Bizonyos azonban, hogy a ló, a lovaglás még a városi gyerekek fantáziáját is messzire repíti. A paci, majd a táltos paripa kedves meséink hősei. ütött-kopott hintalovamat emeletről emeletre - országról országra - hurcoltam magammal a körfolyosós, erzsébetvárosi házban, ahol nevelkedtem. S bár még sohasem lovagoltam, nem vágtáztam, nem ugrattam -, bízom benne, hogy egyszer részem lesz benne. * „Puszta" szavunkat számos európai nyelv vette át tőlünk.* Sokan, hazánkban még nem járt külföldiek egész Magyarországot egy végtelen rónaságnak, „pusztának" vélik. Holott a pusztát, az eredeti állapotában megmaradt,, gyeppel borított síkokat nálunk is jócskán visszaszorította a szántóföldi művelés. A puszták védett területté, természeti ritkaságok és népi hagyományok őrzőivé váltak. Ezek a hívogató, emlékeket ébresztgető felvételek alig ötven kilométerre a fővárostói, a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Apajpusztán készültek. (balázs)